Budapest, Te! című produkciónkkal zenés városnézésre invitáljuk a fővárosiakat és a nem budapestieket. Csatlakozzanak hozzánk, fedezzék fel a várost a benne élő emberek történetein keresztül, amelyekhez az elmúlt száz év legnagyobb Budapest-slágerei szólnak. Sorozatunkban pedig ismerjék meg azokat a helyszíneket, amelyek az előadás alkotói számára fontosak, kedvesek! Bodor Johanna koreográfus ma a Gellért térre invitálja önöket.
Bodor Johanna szerte az országban, prózai és zenés előadásokban egyaránt dolgozik. Mindig izgalmas, az alapanyaghoz és ami szintén nagyon fontos: az adott előadóhoz, színészhez vagy táncoshoz tökéletesen passzoló, a műből és a művészből kiinduló mozgásvilágot álmodik színpadra. Nem csupán koreografál, de táncművészként és prózai produkciókban is találkozhatunk nevével a színlapokon. Nagy örömünkre szeptember 24-én új „kategóriával” bővülhet ez a sor, ugyanis ezen a napon mutatjuk be nagy sikerű, Nem baj, majd megértem című önéletrajzi regényéből készült előadásunkat. Ezt követi a Budapest, Te! szeptember 30-án, amelyhez Johanna a rendező, Pelsőczy Réka alkotótársaként készített koreográfiákat.
„Ez életem második felének a helyszíne. Már vannak ide kapcsolódó emlékeim, nagyon sok barátom, sokat dolgoztam itt, és örülök annak, hogy itthon érzem magam” – foglalja össze a Budapesthez fűződő viszonyát Bodor Johanna, aki a város fölé invitál, a Gellért-hegy egy kilátópontjára. Innen egyedülálló majdnem-körpanoráma tárul elénk. Látjuk a Gellért teret, a Műegyetemet, ahol A másik ember című filmet forgatták, ami Johanna az első magyarországi filmes munkája volt. Alattunk a Duna, afölött a Szabadság híd, amit nem csupán a formája, de a neve miatt is különösen szeret. A hídon túl pedig ott a Fővám tér, a Vásárcsarnok és a Bálna… „Annyira gyönyörű Budapestnek ez a szakasza a Műegyemtől a Lánchídig, hogy bármikor erre járok, mindig elfelejtem, hogy itt lakom. Egyszerűen szerelmese vagyok ennek a zónának” – fogalmaz vallomásosan Johanna.
Visszaemlékezve arra, hogy milyen volt, amikor először Budapestre érkezett, elmondja, rémülten és nagy tisztelettel figyelte a várost, ugyanakkor sokkal gyermekibb módon örült mindennek: „Az, hogy milyen egy épület, hogy néz ki a környezet, az emberek hogyan szállnak föl a villamosra, vagy hogy megfoghatom azt a korlátot a Szabadság hídon, mind más értéket kapott attól, hogy nekem akkor ez volt a szabadság.” Mint egykori balettnövendék, egy egészen különleges, a Gellért-hegybe vájt épületre, az Állami Balettintézet valamikori kollégiumára is felhívja a figyelmet, ami a Sziklatemplom és az Erzsébet híd közötti szakaszon található. „Olyan, mint egy kicsi várrészlet. Amikor először voltam Budapesten, azt képzeltem, apácák laknak ott. Nagyon meglepődtem, amikor kiderült, hogy a balettintézetisek laknak ott, de nagyon jól állt neki. Azt mesélték, nagyon kicsik voltak a szobák, de szerettek itt lakni.” Bár ő maga nem lakott itt, mondja, el tudja képzelni, hogy ez a látvány micsoda örömet jelenthetett annak, aki kinézett az ablakokon.
„Ha turistaként érkeznék ide, legalább két hét kellene, hogy fölfedezzem az arcait” – szögezi le. Johanna számára Budapest az a város, ahol sokféle impulzus éri az embert, mert van víz, hegy, az elittől a panelen át a nyolcadik kerületi hangulatig színes a skála. „Nem tudom elképzelni, hogy bárhol máshol ugyanezt a helyszínt ugyanezekkel az adottságokkal megkaphatnám. Speciális az építészete, a hangulata, ebben a zónában nem érzem azt a depressziót, ami esetleg mostanában beárnyékolhatja a hétköznapjainkat. Imádom, hogy bicikliznek, sétálnak, futnak, ahogy a turisták fotózzák egymást és a várost. Egyszerűen káprázatos. Amikor más városban járok, és ilyen értékeket látok, nagyon örülök. De ezt a fajta boldogságot, amit itt látok, csak itt tudom elképzelni.” Johanna számára fontos, hogy vigyázzunk erre a környezetre, az épületekre, hogy óvjuk és megőrizzük azokat a kincseket, amiket örököltünk. Ezeket nemcsak mi, itt élők látjuk, hanem az ide utazó külföldiek is, ezért tartaná elengedhetetlennek, hogy akik kíváncsiak, többnyelvű táblákról ismerjék meg a turisták ezeket a helyeket, történeteket.
A Budapest, Te! című előadásban húsznál több dal hangzik el. Ezek közül A pesti polgárt említi kedvenceként. „Nagyon jó a szövege, a zenéje, nagyon szereti a társulat, és koreográfusként boldogan dolgoztam ezzel a dallal.”
