Marius von Mayenburg, a kortárs német színház fenegyereke írta az Ex című darabot, amit most, pár hónappal a német ősbemutató után, a 6színben láthatnak a magyar nézők.
- Milyen az a színházi környezet Németországban, ahonnan ezt a darabot elhoztad az Orlai Produkció számára?
- Pár nappal a bemutató után láttam idén tavasszal, és amikor erre a három remek színészre kellett darabot találni, akkor keresgélés közben beugrott. A Berlinben maga a szerző rendezte, Mayenburg egy szupersztár a kortárs német drámaírók között, a felbukkanása óta kíséri kitüntetett figyelem, és Európa legjelentősebb színházai vadásznak arra, hogy hozzájuk kerüljenek a legfrissebb szövegei. A munkamódszerének amúgy része, hogy egy adott színészcsapattal dolgozik hosszú évek óta a Schaubühnén, és ez az inspirált összefonódás engem emlékeztet arra, ahogy mi Járó Zsuzsával, Péter Katával és Schruff Milánnal dolgoztunk már különböző helyzetekben. Az előadásunk egészen személyes lesz.
- Miben különbözik a mai berlini a mai budapesti valóságtól?
- A hasonlóság nagyobb, mint a különbségek, ezzel a párkapcsolati, házassági helyzetekre utalok. Az exek ugyanúgy kísérthetnek Berlinben, mint Budapesten. Ugyanakkor a női és férfi szerepek újraértelmezése itthon erősen megrekedt, legalábbis a társadalom nagy részében. Ilyen szempontból viszont kifejezetten fontosnak érzem, hogy ez a darab megnyit egy diskurzust a női szemszögről.
- Miért fontos ez most neked és a három színésznek?
- A darab három szereplője pontosan annyi idős, mint mi. Sok mindenben ugyanott tartanak: ugyan van még idejük, de az életük legtöbb fontos döntését már meghozták, és az előttük lévő mozgástér már korlátozott. Ezen a ponton robban fel a darab. A viszonyok tisztázásának hatalmas tétje van a három szereplő között. Ahogy Térey János írja: nincs már idejük még egy új embert megtanulni. Három kétségbeesett, vicces és nagyon szerethető figura szabadul egymásra egyetlen hatalmas éjszakai ámokfutásban.
- Milyennek térben történik majd mindez?
- Játékos, felszabadító díszletet szerettem volna, ami egyszerre olyan mint egy dizájn otthon és egy játszótéri mászóka. Hogy a színészek fizikailag ne tudjanak egy reális lakásbelsőben matatni, hanem váratlan formákat tudjanak találni. A darab tele van váratlansággal, egészen vad a humora, szeretném, hogy aki ránéz a térre, egy ilyen szélsőséges világba csöppenjen.
