Szuvidált szenvedélyek című előadásunk egy étterem konyháján játszódik – adódott tehát a feladat a szereplők és a rendező számára, hogy megismerjék egy gasztro-tér saját szabályait és bizonyos fogások professzionális elkészítését. Mizsei János a MÁK Michelin Young Chef-díjas séfje segített ebben nekik, vele beszélgetünk most.
- A próbafolyamat mely részében vettél részt? Az elején lerakhattad az alapokat vagy a vége felé tüzet oltottál?
- A legeslegelejétől, mert Paczolay Béla rendezőnek pontos elképzelései voltak arról, hogy mit vár tőlem. Először is arra vonatkoztak ezek, hogy a darabbeli étterem hitelesen működjön, tehát ahogy jönnek-mennek a konyhában, ahogy elkészítenek egy ételt, ráadásul az illatok is legyenek igaziak, hogy a nézők akár meg is éhezhessenek közben, mintha valóban egy konyhán lennének. A szereplők és az alkotók el is jöttek hozzám a MÁK-ba, ott is mutattam nekik dolgokat, és aztán a próbák közben is, és Zöldy Z Gergely díszlete egy egészen konkrét és működő, használható konyha.
- Mit csináltak volna másképpen a színpadon, ha te nem segíted őket a tanácsaiddal?
- Gyakoroltuk például a sorrendeket, hogy mi után mi kerüljön a serpenyőbe, hogyan működjenek a pirítások vagy az olajhasználat, hogy hiteles mennyiségeket öntsenek, és maguknak az eszközöknek a használatát is, hogy igazi legyen, ne csak olyan színházi mozdulatokkal történjen. Vagy mondjuk olyan technikai részleteket, hogy hogyan lehet jól begyújtani a tüzet amikor flambírozunk. De ezeket a folyamatokat így rögzíteni fejben, hogy mi után mit raksz bele, és közben ráadásul eljátszani a szerepet is – ez a szememben elképesztő teljesítmény a színészek részéről. Nagyon élveztem a velük való munkát.
- Nem okozott neked fizikai fájdalmat, hogy itt bizony néha felülnek utcai ruhában a pultra és belenyúlkálnak az ételbe?
- Egyáltalán nem, mert ez is egy aprólékos közös munka eredménye volt, ahogyan Harry (Király Attila) személyiségét kibontja az előadás. Hiszen ő nem csak egy zseniális séf, hanem egy nagyon nehéz személyiségű fickó is közben, tehát ügyesen lehetett ezzel játszani, hogy milyen pillanatokban nem tartja be illetve nem várja el a konyhai alapvető szabályok betartását.
- Ezek közül az ételek közül, amik itt megjelennek az előadásban, van olyan, ami szerepel a repertoárodban vagy az étterem étlapján?
- Elképesztően érdekes véletlen, hogy a sárgarépa az tulajdonképpen nekem egy signature fogásom, tehát egy specialitásom, hogy úgy mondjam. Hogy magából egy sárgarépából mit lehet kihozni, milyen technológiákkal, milyen főzésekkel – elárulom: egy rendkívül komplex ételt lehet. Amikor először elolvastam a darabot, már akkor felcsillant a szemem, és utána meg is mutattam nekik, amikor bejöttek hozzám, tényleg mindenki eldobta az agyát, hogy az mennyire vicces, hogy a répa az előadásban hogyan fog megjelenni, jó kis geg.
- Te készítesz fésűkagylót?
- Régebben készítettem, de az étterem már egy másik koncepcióban van és csak magyar alapanyagokat használunk, ezért mostanában nem, hiszen a magyar vizekben sajnos nincs fésűkagyló. De amúgy teljesen érthető a darabbeli főszerepe, mert a fésűkagyló körül tényleg van egy ilyen magas hájp, főleg külföldön, ahol nagyon könnyen beszerezhető. És maga a sztori is teljesen hiteles a darabban, akár mindennapos történet is lehetne, hogy egy tulajdonos hogy viszonyul a séfhez, vagy mondjuk a konyhában, a hierarchiában, ki hogyan helyezkedik el, és mi fér bele egy séfnek, úgy, hogy a saját szférájába, a kis saját terébe belépnek. Úgyhogy nekem egy elképesztően hatalmas élmény volt ez az egész, hogy egy olyan dologban veszek részt, amiben még soha, de közben nagyon is van hozzá közöm. Fantasztikus feladat volt.
