Az Orlai Produkciós Iroda a rákkal foglalkozó Happy Ending után másodszorra rugaszkodik el az eddig megszokott, vígjátékokkal kövezett talajától , hogy bele a mély vízbe és felhozzon onnan egy témát, amivel bátorság törődni. Bátorság színpadra vinni… és bátorság megnézni is. Az Apára tényleg fel kell készülni lelkileg.
A múlt hetem minden vita nélkül az Alzheimer körül forgott. Az Oscarra készülve néztem meg a Still Alice című filmet, amiben Julianne Moore briliáns játékkal mutatja be egy fiatal nő gyors és kegyetlen szellemi leépülését. Bár Julianne Moore joggal viheti majd haza a díját, egy valami hibádzik a filmben. A főszereplő akármennyire is próbálja elmagyarázni, hogyan esik szét előtte a világ, hogyan veszti el saját emlékeit és személyiségét, mégis képtelenség elképzelni azt, hogy min mehet keresztül, miközben elveszti a kapcsolatot a világgal, családjával – és saját magával. Hiszen mindent kívülről látunk.
Néhány nap múlva ültem be az Apára, ahol viszont fordult a kocka. Most az Alzheimer-kórban szenvedő André (Lukáts Andor) szemszögén keresztül nézhetjük végig a folyamatot. Vagyis próbálhatjuk végignézni a folyamatot. Ugyanis a sokszor horrorisztikusnak ható utazás közben rá kell jönnünk, hogy André világában nincs kezdet és vég, nincs se múlt, se jövő, de még jelen sem. Csak álomnak ható pillanatok vannak, vagy pillanatok, amikről nem tudhatjuk, hogy vajon csupán álmok-e.
Ez egy borzalmas utazás. Egy félelmetes, kimerítő utazás André elméje körül, aki egy szobában ülve folyamatosan utazik az időben, egyre jobban összezavarodva, közben körülötte pedig egyre nagyobb a káosz. Elhagyott cipő, kényszeresen széttépett papírok, ide-oda tologatott bútorok, gyorsétterem ételes dobozai gyűlnek fel percről percre. A szobában található, különböző dimenziókból érkező kosz pedig csak méginkább segít abban, hogy lássuk, miként esik szét a világ André fejében, ahol az emléktöredékek ugyanolyan elhagyatva fekszenek, mint a fél pár cipő a szoba padlóján.
Miközben pedig ugrálunk az emlékek között, kegyetlen refrénként visszhangzik a kétségbeesett Anne (Hámori Gabriella) hívogató szava, aminek célja mindig más, mindig máshonnan érkezik, de mindig ugyanolyan szomorú és kétségbeesett. Ám a különböző indítékok mindig egy-egy újabb adagot nyújtanak annak a megértéséhez, hogy vajon mi folyhat André lányának fejében. Hámori Gabriella szívbemarkoló apa felkiáltásai néha egy fáradt, kétségbeesett nő szájából jönnek, aki maga sem tudja, meddig bírja már. Néha lelkesek, mikor önmagával akarja elhitetni, hogy apjával minden rendben van és minden rendben is lesz. Néha pedig lemondóan szomorú, mikor apja ölébe ereszkedve újra ő akar lenni a kislány, akit nevelnek és nem a nagylány, aki nevel. És közben – néha, hiszen ki tudja André elméje éppen milyen idősíkba kalauzol el minket – Anne feleség is, akinek meg kell értenie férjét (Makranczi Zalán) és minden erejével el kell érnie, hogy apja morbid viselkedése ne álljon házasságuk útjába.
És közben a lidércálomban minden ismétlődik. Anne újra és újra eldönti, hogy apját intézetbe adja, Anne újra és újra talál egy ápolónőt, akit André kikészít, Anne újra és újra elvált nő, szerelmes asszony és költözésre kész szerelmes szingli. A két óra alatt a színpadon pedig nemcsak egyre nagyobb lesz a rendetlenség, de egyre inkább nem értjük a karaktereket sem. Vagyis André nem érti a karaktereket. A karaktereket, akik a családtagjai.
Végül úgymond megoldódik minden. Már amennyire meg tud. A rémálom, melyben mindenki őrültek módjára táncol, rémálom marad, André pedig amennyire lehet békére talál a szívós, magyar nővérkék laza – most nagyon óvatosan fogalmaztunk – stílusát megszégyenítő ápolónő mellett, akit Lázár Kati a kisujjából ráz ki.
Kemény jelzők egy kemény darabhoz, amiktől viszont nem érdemes megijedni. Bármennyire is hathat rémálomnak az Apa minden jelenete, ez csak abból fakad, hogy bizonyára tényleg hűen ábrázolja egy pusztuló elme világát. A realitás ebben az esetben pedig ijesztő. Nyomasztó. És hála Gáspár Ildikó rendezésének és a színészek briliáns munkájának, kihagyhatatlan.
Kanicsár Ádám András
