Ez nem ér! Ez csalás! Árulás! Renonsz! Hogy az ember, a teremtés koronája azzal a temérdek agytekervényével egyszer csak arra eszméljen, hogy már nem eszmél semmire!
Hogy már nem képes eligazodni a világban, sőt a legegyszerűbb élethelyzetekben sem, hogy azt sem tudja, a saját lakásában él-e, vagy máshol, hogy a körülötte lévő személyek kicsodák és mit mondtak egy perccel azelőtt, vagy hogy mondták-e azt a valamit egyáltalán. Ráadásul örökké kérdezgetik az embert: emlékszel? Hát nem emlékszel? Ugye emlékszel? És az ember nem emlékszik. Illetve mindig másra emlékszik, vagy máshogy. És azt látja, hogy mindenki meghülyült körülötte.
Nagyon hamar maga a néző is úgy érzi, mintha egy megállíthatatlan, minden irányba kilengő hintában ülne a Belvárosi Színházban Florian Zeller Apa című darabjának előadásán. Megrendítő és felkavaró élmény az Alzheimer-kórtól szenvedő férfinak és családjának a küzdelme. De nemcsak megrendítő, hanem átélhető is, és épp ez a darab és az előadás legnagyobb erénye. Gáspár Ildikó rendező sokféle eszközt felhasznál arra, hogy láthassuk, hogyan hullik szét szinte óráról órára az emlékezet apró szilánkokra és miként küzd a főhős, hogy újra és újra összerakja őket valahogy. A hátsó kulisszára vetített víziókkal, majd a képek hirtelen széttörésével segít is bennünket a jobb megértésben, ugyanakkor eléri vele, hogy a néző csakhamar ugyanúgy elbizonytalanodjon, mint a főhős. Hogy már maga se tudja, tényleg mondta-e a lánya, hogy Angliába utazik, vagy erről szó sem esett soha – hogy csak egy példát említsünk. A néző így hol a beteg, hol a kívülálló helyzetében részese az eseményeknek, és ha ez volt az előadás egyik célja, elérte. Egyhamar nem fogjuk elfelejteni ezt az élményt.
Ahogyan Lukáts Andor játékát sem. Lukáts halk, visszafogott, szinte eszköztelen, mentes minden hatásvadász allűrtől, nem bohóckodja el a szerepet, de távol áll tőle a melodráma is. Olyan természetességgel bújik a figurába, hogy szinte már aggódik érte az ember. Hámori Gabriella kiváló alakításában a legszebb, hogy elhisszük neki: van feltétel nélküli, őszinte szeretet. Lázár Kati súlyosan jelen van kisebb, a főhős emlékezetében váltakozó szerepeiben.
Az Apa megint egy remek Orlai-produkció mindennapi életünk súlyos kérdéseiről. Melyeket nem elhárítani, hanem megérteni segít.
Ferencz Zsuzsa
