Műfaja: termékbemutató előadás, másfelől tragikomikus nagymonológ. Rögtön Csehov jut az ember eszébe, akinek A dohányzás ártalmasságáról című zseniális monológjában Nyuhin nem a dohányzásról beszél, hanem saját sanyarú sorsáról, mert ő a feleségének a rabszolgája, szabadulna tőle, de nem tud. Parti Nagy Lajos Fibinger figurája ténylegesen a magyarok rettenetes – nemcsak egészségtelen, hanem gusztustalan – evési anomáliáit sorolja, amelyekben elsősorban önmagától undorodik, másrészt minket szórakoztat. Az előadást Znamenák István rendezte, előadja: Mészáros Máté.
Fibinger termékbemutatókat tart városról városra járva (művelődési házakban reklámoz) egyszemélyi népszerűsítője az EMESE Acapulco diabetikus gyógyíró elnevezésű csodaszernek, ami talán megvédi az embert a sok felesleges evés következményeitől. Fibinger egy szűkre szabott pultban ül, amelybe bemászni is nehéz volt, kimászni belőle pedig szinte lehetetlen. Előtte egy reklámozandó flakon, hősünk ebből kortyolgat öt percenként, előadás végére nem is marad az értékes nedűből.
Parti Nagy Lajos azonos című nagyprózája 2011-ben jelent meg a Magvetőnél önálló kötetben, és nem is a témától lesz egyedi az írásmű, hanem a Parti Nagy féle sajátos kifejezésmódtól, a „parti nagyos” nyelvezettől, ami megkülönbözteti őt minden más prózaírótól. A gondolatmenetek, a saját maga alkotta szavak, nyelvi fordulatok adják meg a szöveg ízét. Nem irigylem a könyv leendő idegen nyelvre fordítóit. Az író úgy pocskondiázza a magukat agyonzabálókat, hogy közben emészti önmagát. Tudjuk, hogy az evés pusztán minden más probléma kompenzálása miatt történik, amivel nem old meg az ember semmit, csak egyre betegebb lesz. De közben átkoz mindent és mindenkit, főként önmagát, kigúnyolja, szembeköpi felhízlalt testét. Lehet ezt sokáig bírni?
Látszólag Fibinger, a termékbemutatók utazó ügynöke hozzánk beszél, hogy ismeretlen összetételű „gyógyíróját” felénk népszerűsítse, ám a helyzet nem ilyen egyszerű. A szövegben unos-untig emlegeti Ilikét, aki Fibinger feltételezett élettársa, tőle kérdez és visszakérdez, várja a megerősítést az önmagával kapcsolatos dehonesztáló megállapításokra. Ilike sosem válaszol, és sosem jelenik meg. Viszont tudjuk, hogy Ilike hol anorexiás, hol bulimiás. Hasonló a helyzet bizonyos Margitkával is, az ő neve ritkábban hangzik el, vele technikai kérdéseket akarna tisztázni. Őket egy helyütt fitneszpirinyóknak nevezi. De még ez is mellékes, mert valójában önmagához beszél, a „morbidobez” „tompapufi” „zsírkonténer” csúfneveket viselő tákolmányhoz, aki alig bírja betuszkolni magát a szószék ülésébe, és aki végül kiszállni se tud onnan, inkább belehal. Majdnem végig élvezzük, vihogjuk a remek poénos szövegeket, amelyek Parti Nagy saját szótárát alkotják, a monológ vége felé kicsit elszorul a szívünk, amikor látjuk hősünket szenvedni, verejtékben úszni a bennrekedtség miatt (Mici Mackó szindróma). Érezni a közeli véget, amely az előadást belengi. Előtte már percekig könyörög hősünk, hogy mi, nézők, menjünk már haza, hagyjuk el a termet, oltsák el a villanyokat, ne legyenek tanúi az ő szenvedésének, persze nem mozdul senki. Végignézzük a haláltusát, és tényleg elsötétül a terem. Néma csönd, és hamarosan újra világos lesz, Mészáros Máté kijön meghajolni.
Kibaszent és kibaszmati, halljuk időnként a főhőstől, utóbbi egy török rizsfajta (mármint a baszmati a rizs, az igekötő a hozzátétel). Gyakori a „hogy a micsurinba” és „honnan az anyám vargányás könyökéből” kifejezés is. Vagy szerepelnek átköltött bölcsességek, mint „Trágárkodás az élet megrontója” vagy „a nagyvilágon e kívül csak lompos bőnyegek, bélsaras fodrok vagyunk… Hely a számunkra nincs”, és ugyanez a szólásokkal, közmondásokkal: „bunkó a bunkónak nem vájja ki a szemét?”, aztán „kicsire nem néz, a nagyot meg nem látja” formátumok. És mindez csak ízelítő, mert a nyelvi fordulatok végeérhetetlenek.
A monológot nagyszerűen előadó Mészáros Máté egy interjúban bevallotta, hogy igen nehéz ezzel a szöveggel megbirkózni. Más srófra jár az író agya, mint az átlagemberé, sőt átlagszínészé! Nehéz megtanulni mindenképp. Ő megtanulta, és sajátjaként adja elő, remekül!
Znamenák István a rendezés mellett a látványt is tervezte, rendezőasszisztens: Kovács Henrietta. Az előadás producere: Orlai Tibor. Az előadás az inkubátorház egyik kistermében folyt le. A közel másfél óra teljesen leköti figyelmünket, esetleg saját kompenzálásaink is eszünkbe jutnak, bár nem hiszem, hogy a többségnek.
