A nyári fesztiválszezon után szeptembertől a Belvárosi Színházba költözött az Orlai Produkció Mindent Éváról című darabja, és ez alkalomból mi is kíváncsiak voltunk, vajon mit kezd Pelsőczky Réka a több mint fél évszázados film történetével a hazai színpadon.
Az eredeti darabot ugyanis 1950-ben mutatták be Joseph L. Mankiewicz rendezésében, és az év legnagyobb filmes dobásának számított, amely a következő évi Oscar-versenyen 14 jelölést kapott (ezt azóta csak a Titanic tudta túlszárnyalni), amiből hatot díjra váltott.
A mostani színházi feldolgozás nagyban épít a film történetmesélésére egy jelentős kivétellel: míg a filmben már a nyitó jelenetből sejthetjük a címszereplő céljait, addig Pelsőczy Réka egy abszurd broadway slágerrel alapozza meg a bajlós-furcsa hangulatot, amit Bercsényi Péter női ruhában prezentál. Ügyes húzás ez, amellyel pár perc alatt érezzük, hogy valami kifordított, groteszk történet vár ránk.
A kezdeti hangulatot erős kontraszttal, és szándékos erőltetettséggel folytatja a színházi díjátadó jelenete, ahol nem csak megismerkedünk a résztvevőkkel, hanem világossá is válik, hogy ezúttal a színházat a kulisszák mögül láthatjuk. Őszinteségnek nyoma sincs, élet és halál felett legnagyobb úr nem más, mint a színikritikus (Mészáros Máté), aki mellett a többi jól ismert sztereotip karakter is felsejlik, mint a város legismertebb drámaszerzője (Márton András), kedves neje, akiről az ég-egy-adta világon semmit nem kell tudnunk, csak, hogy írófeleség (Egri Márta), valamint az énekes nyitányt bemutató öltöztető „nő”, aki mint ismertes, a „társulat legérzékenyebb tagja”. És persze nem hiányozhat a színről a színészi sztárpáros: a primadonna, ünnepelt színésznő, aki mániákusan retteg az öregedéstől, mégis egyre fiatalabb karaktereket kell eljátszania (Hernádi Judit), és szeretője, a rendező (Szikszai Rémusz).
Ebbe a miliőbe toppan be váratlanul egy szende kis csetlő-botló rajongó, Éva, akinek egyetlen feltűnő vonása egy furcsa kalap, és az, hogy minden áldott este a színház előtt várja a színésznőt, Margót, hogy a megtekintett előadás után egyetlen pillantást vethessen rá. A lány első pillanatban elnyeri a primadonna szimpátiáját, aki maga mellé veszi asszisztensnek, és így szép lassan kinyílnak előtte olyan ajtók, amelyekről egy színházi kívülálló csak álmodhat, és egyre világosabbá válik, hogy mit akar kezdeni ezekkel a lehetőségekkel…
Aki látta a filmet, annak nem kell elmesélnünk a folytatást, aki pedig nem, attól nem vesszük el ezt a kis meglepetést. Ám annyit elmondhatunk, hogy nem a történetért érdemes megnézni a darabot, hanem a szórakoztató, vitriolos párbeszédekért, amelyek a poénok mellett keserű mélységet is adnak a komédiának, hiszen a színházi világon túl a szerelemről, kötődésről, barátságról és karrierről is elgondolkodunk. Mindezt Kálmán Eszternek köszönhetően zseniális díszletben, a színházat a kulisszákból, önmagunkat pedig tükörből látva.
