Eszenyi Enikőből árad a szexualitás. Igéző, fekete, több helyen kivágott, fényes ruhában jön ki a Cotton Club pódiumára, domborodnak az idomai, miközben szelíden, félénken, már-már gyermekien mosolyog. És ez a kettősség az egész este alatt megmarad. Szinte mindig jelen van a vad nő, nincsenek biztonságban tőle a nézőtéren ülő férfiak, ugyanakkor állandóan megmutatkozik a könnyen sebezhető, a szeretetre éhes ember is.
Eszenyi összemossa a békebeli orfeum és az irodalmi kabaré világát. Mondén, pikáns, akár meglehetősen erős kifejezéseket használ, miközben klasszikus és modern írókat, költőket is megszólaltat – Karafiáth Orsolyát éppúgy, mint Tóth Kisztát, Rakovszky Zsuzsát vagy éppen Kiss Katalin Ágnest. Énekel Brecht-darabokból, operettekből, vagy feLugossy László–Melis László szerzeményeit adja elő. Állandó kapcsolatot tart a publikummal.
Mindenkivel felveszi a szemkontaktust, lemászkál a lámpákkal megvilágított asztalokhoz, amelyeknél ülünk, macerálja a nagyérdeműt, megszólítja, bemutatja az ismerőseit, bemutatkozásra késztet ismeretleneket. Bohócosan illetlen. Beleiszik valaki poharába, más fülébe belekiabál, belesikít, erotikus ajánlatot tesz, ha szüksége van rá, a nyílt színen orrot fúj, és a legmerészebb húzásként egyszer köp is. "Bocsássák meg, hogy köpik a színésznő a színen, de nem volt más választás, belement valami a számba" – mondja, és azzal, hogy így lereagálja a dolgot, nem megrökönyödést, hanem nevetést vált ki. A kimódoltság, a színészi rafinéria furcsán ötvöződik a természetességgel és a nyerssel. Komoly számokat könnyedek követnek, de ezekben is drámaiság feszül. Léhának tűnő dalok tragikus mozzanatokkal töltődnek fel.
Eszenyi mer a nyílt színen könnyezni, nem zavarja, hogy összemaszatolódik a sminkje, miközben nagyon is ad arra, hogy jól nézzen ki, csábító legyen. Parádézik persze, bemutatót tart az eszköztárából, vannak is külsődleges megoldásai, de maximálisan megfelel az est címének, A gyönyörben nincs középút. És nála tényleg nincs, ő belead apait-anyait, nem kíméli magát, dolgozik keményen, mégis játékos marad. Van benne önimádat, de önirónia is. Kihívó és elmerengő egyszerre. Kicsinyke hangja van, megtanult azonban bánni vele, a színpad szolgálatába állította. Olyan sanzonokat, kuplékat énekel, amelyek előadása közben fontosabb az ütős személyiség, mint a hangterjedelem. Darvas Ferenc zongorista nem pusztán kíséri, hanem társalkotóvá válik. Érti a szalonzenélést, de azt is, amikor egy-egy dalnak rettentő súlya kell, hogy legyen.
Eszenyi és Darvas némiképp modernizált formában, de maximálisan építve a hagyományokra, visszahozza a sanzon és az irodalmi kabaré már-már feledésbe merülő műfaját.
A gyönyörben nincs középút
Eszenyi Enikő estje a Cotton Clubban
Bóta Gábor
