Richard Bean, a vígjáték szerzője egy klasszikus Goldoni vígjátékból vette az ötletet Brightonban játszódó történetéhez. „A két úr szolgája” című Goldoni-darab olyan szellemes, hogy csont nélkül átültethető egy mai rock zenekarral tűzdelt környezetbe, hisz a főhős a hátán viszi az egész sztorit, ha kell, hülyére veszi a szerepet, ha kell, csábos, vagy leleményes, mindent megold pillanatok alatt, mellébeszél és kimagyaráz a végletekig. Az angol változatot (One Man, Two Guvnors) 2011. május 24-én mutatta be a londoni National’s Lyttelton Theatre. A kétrészes, zenés komédiát Zöldi Gergely fordításában most a Belvárosi Színház mini színpadán láthatjuk.
Úgy indul a történet, hogy egy rock zenekar játszik a színpadon – legfeljebb a 70-es évek stílusában –, aztán egyik számuk végén lelépnek, és jön a prózai rész, ami egy eljegyzéssel indul, de ezt inkább fel is függesztik közben. Viszont belép Francis Henshall (Nagy Dániel Viktor), mint a testvérbátyjának öltözött Rachel (Lovas Rozi) testőre (szolgája?), akinek legjellemzőbb vonása, hogy rettenetesen éhes, szeretne valamit enni, de erre nincs mód és idő. Még a közönségtől is kunyerál ennivalót, már-már ropival is beérné, hiába. Aztán jön a nagyfejű, bumburnyák Stanley (Friedenthal Zoltán), és ő lesz a másik főnöke Francisnek. Szóval, ők azok, akiket hősünk összekever minduntalan, pontosabban nem őket, hanem az általuk adott feladatokat keveri össze.
Ahogy Goldoninál megoldódnak a szolga problémái a két urával, úgy itt is minden a helyére kerül. De addig még számos konfliktus támad a szereplők között, így Charlie (Lukáts Andor) és lánya, Pauline (Rujder Vivien) között, valamint Pauline és Alan nevű vőlegénye (Dékány Barnabás) között is, utóbbi énekes, színész, és szerelmes vőlegény egy személyben. Pelsőczy Réka rendezése nem elégszik meg az ilyenfajta összetévesztésen nyugvó alaptörténettel, hanem további csavarokat épít be a színjáték gépezetébe. A legkirívóbb ezek közt, hogy látszólag „interaktív”momentumokkal találkozunk, mintha a közönség is be lenne vonva a játékba. Főhősünk, Francis, időnként kérdést intéz a nézőkhöz, provokál bennünket, jelentkezőket kér különböző feladatokra. El kell rejteni egy levesestálat a nézőtéren, majd felvisz egy nézőt a színpadra statisztálni, már magunk sem tudjuk, hogy igazi nézőről van-e szó, vagy ez is a játék része. Még azt is megérjük, hogy egy feltett kérdésre válaszol valaki, ám a színész leinti a buzgó válaszolót, nem kell komolyan venni az ő kérdéseit …
Kálmán Eszter tervezte a díszletet és a jelmezeket. Mindössze egy fehér színű térelválasztó alkotja a díszletet, amire pálmafákat festettek, a falban néhány ajtó, a dobosnak egy rejtekfülke, ha nincs éppen zenekar, a fülke bezár, s falat alkot. Más díszlet nem lévén, néhány kellék kap fontos szerepet. Cirkuszi betétszámként hat, amikor a két főnök ebédel, mindegyik a saját szobájában, a fogásokat viszont a szemünk előtt hozzák a pincérek (Lukáts Andor, Horváth Szabolcs), ezek aztán repülnek a levegőben egyik ajtótól a másikhoz, jó lehetőséget biztosítva a pincért játszó színészek akrobata mutatványainak. A jelmezek legtöbbje lezser polgári öltözet, közülük csak Lukáts Andor pincérruhája rí ki, szinte meztelen felsőtesttel, kötényhez hasonló mezben szolgál fel, vagy fekszik le a földre, a mellén lévő felhúzható szerkezet lejárta és felhúzása szerint váltakozva. Hátközépig érő ősz parókája igen feltűnő. Charlie-ként kék vászonzakóban domborít. A legcsinosabb öltözete a Charlie titkárnőjét, Dollyt játszó Fodor Annamáriának van, ő a csinos titkárnő, aki leszólja a férfiakat, ám közben erősen vágyakozik utánuk. Férfiéhsége ezúttal nem hiábavaló, mivel ő és a főszereplő alkotják a harmadik szerelmespárt a darabban, és persze ők is egymásra találnak, sőt akciós nászútra mennek Francis keresményéből.
Nagy Dániel Viktor játssza a „két úr szolgáját”, vagyis Francis szerepét. Mondhatnám, hogy minden mozdulata, megszólalása teli van virtuozitással, ő az, aki kapcsolatban van a nézőkkel, hisz többször is „összejátszik” a közönséggel, kiszól a szerepéből, hivatkozik Goldonira mint ősforrásra. De ezen felül van egy furcsa felhang alakításában, ami abban áll, hogy szerepe szerint nekünk, nézőknek árulja el szerepe szerinti nehézségeit, azt, hogy nem jut ennivalóhoz, hogy nem tudja megkülönböztetni főnökeit, hogy tetszik neki a titkárnő, és meg akarja hódítani. Ezeket az információkat, és a közönséggel való egyéb kommunikációját egy kisfiús, szégyenlős, sértődős hangon adja elő, ami az egyik humorforrását adja a darabnak. Lukáts Andort kettős szerepben látjuk, Charlie-ként megszokottan jó alakítást nyújt, de pincérként lehengerlő a fiatalos mozgása, korát meghazudtoló ügyessége. Lovas Rozi szinte a darab utolsó jelenetéig férfiöltönyben játssza saját fiú ikertestvérét, méghozzá igen meggyőzően, férfias mozdulatokkal, majd ledobja a megtévesztő jelmezt, és nővé vedlik. Nőként viszont nem meggyőző, egyenesen slampos. Fodor Annamária a legvonzóbb nő egész este, alakja, mozgása, ruhája ütős, játéka természetes, még affektálós beszéde is jól sül el. Furcsa párt alkot a szögletes mozgású, nyafogós hangon beszélő Rujder Vivien (Pauline) és a botcsinálta színészségben tetszelgő Dékány Barnabás (Alan). Mintha nem lennének egymáshoz valók. Friedenthal Zoltán (Stanley) szereptévesztését leszámítva a többi szereplő (Horváth Szabolcs, Formán Bálint, Keresztény Tamás) hozza a figurát.
A zenét a Bekvart és Szabó G. Hunor zenekar szolgáltatta, a dalszövegeket Máthé Zsolt írta, zenei vezető: Wagner Puskás Péter, a mozgásokat Horkay Barnabás hangolta össze.
Nyári kánikulában az effajta felhőtlen szórakozásnál nem számíthatunk többre, de azt megkapjuk.
Földesdy Gabriella
