Nem csak kibeszélik, hanem dalra is fakadnak nők a rákbetegségükről. Anat Gov Happy Ending című darabjának főbb szerepeit Hernádi Judit, Margitai Ági, Bánfalvi Eszter mellett Hegyi Barbara játssza, akivel korábban mindent bevállaló rocker, most természeti gyógymódokban hívő szerepéről beszélgettünk. Egyedi előadást készít az Orlai Produkciós Iroda a Mediszin Kft-vel és a Szentendrei Teátrummal közösen, Gergye Krisztián rendezésében. A darab nyári bemutatóját július 25-én tartják a Szentendrei Teátrumban, a produkció szeptemberben a Belvárosi Színházba költözik.
A darab négy hölgykaraktere közül a tied igencsak formabontó mind a gyereknevelésben, mind a betegsége kezelésében. Mennyire érzed magadhoz közel a figurát?
Miki nem volt különösebben jó anya, a saját önzése határozta meg az életét. A rockbandákat kísérő lányok közé tartozott, mondjuk úgy, a fiúk örömére volt ott. Utaztak és szívtak, nem foglalkozott azzal, hogy gyereke van. A betegsége miatt találtak újra egymásra a lányával. Furcsán hangzik, de bizonyos értelemben áldás ez neki, mert magához tért és rendeződött a viszonya a gyermekével.
Akkorát fordul, hogy a zűrös élete után most mindenféle természetközeli gyógymódokkal kerül kapcsolatba, ezekben keresi a gyógyulást: búzafűlevet iszik, kipróbálja a tőgykenőcsöt.
Ismerjük a lemondó és a mindent kipróbáló beteget is. Az utóbbiban akkora a gyógyulási, a túlélési vágy, hogy minden lehetőséghez nyúl, ami segíthet. Ki tudja, melyik vezet eredményre? A gyógymasszőr, a reflexzóna, az Avemar vagy a kurkuma? A küzdő beteg, ha elveszítené a hitét, azzal feladná a küzdelmet, az életét is. Hernádi Judit, a színésznő karaktere ez a típus a darabban, ő azt mondja, addig szeretne jól élni, ameddig lehet, ami méltatlan, az már nem kell neki.
Pont ez a legérdekesebb a darabban. Négy nő különböző hozzáállását ismerünk meg a súlyos betegséggel kapcsolatban.
Minden szereplő mentalitása más, mi, alkotókegyiket sem minősítjük. Ám ugyanaz a lényege mindegyiknek, nagy a baj és nem tudják, mi vár rájuk. A különbség abban van köztük, milyen gondolatai és fizikai pallókat építenek a túléléshez.
Miért jó szerinted, hogy egy rákbetegséggel foglalkozó darab színre kerül?
A rák átszövi az életünket, mindenhonnan érkeznek a hírek, ki lett beteg. Meghatározza a hétköznapjainkat. Azt hiszem, beszélni róla, látni, hogy másnak is van ilyen problémája, megkönnyebbülés. A néző a saját életéből, környezetéből ismerős témáról lát előadást. Nehéz téma persze, megütközést kelthet, ugyanakkor hány színdarab és film szól a rákról, és milliók halnak meg benne. Ha nem beszélünk róla, nem így történik?
Van egy plusz csavar még: a Happy Ending zenés előadás lesz, dalokkal, szürreális képekkel. Ez talán a legnagyobb merészség.
Ettől lesz igazán különleges a produkciónk. Lesz egy kórusos dalunk például a kemoterápia mellékhatásairól: a haj hullásáról, a hasmenésről. Én előadok majd egy szerelmi duettet a rákkal, ami egy jó pasi formájában jelenik majd meg, a daganataim pedig a legkülönbözőbb helyekről kerülnek elő. Teljesen abszurd ábrázolása ez a témának. Önmagáról, egy rákról szóló darabra nem mondhatjuk, hogy szórakoztató, viszont, ha a rémességet kicsit kifordítjuk, már igen. A kínon lehet nevetni. Előbb-utóbb elkezd az ember nevetni, amikor nem tud szabadon mozogni az infúziójától. Kíváncsi vagyok, hogyan fogadják majd a nézőkezt a teljesen egyedi hangvételt.
Szerinted tudtok bármiben segíteni?
Annyiban, ha beszélünk róla, már oldjuk a feszültséget. Rengeteg pozitív példát is látunk magunk körül, ki is lehet jönni a betegségből. A darab elmegy egészen az önrendelkezés jogáig: kérünk-e kemoterápiát vagy sem. A kérdés az: kinek az életét éljük? A szerző a mellett érvel, a döntés legyen a sajátunk.
Személy szerint te egyetértesz ezzel?
Messzemenőkig. A választás az enyém legyen. Az én testemmel, az én életemmel had rendelkezzek saját magam. Nagyon nehéz és félelmetes lehet az az élethelyzet, amikor végleges döntést kell hoznia egy beteg embernek. Bámulom azokat, akik a nem folytatás mellett döntenek. Ha én kerülnék ilyen helyzetbe, jobban félnék. Elfogadnék minden segítséget, szeretnék meggyógyulni, talán akkor is, ha leghátul tudnám, nincs esélyem. Nem tudnám harc nélkül elengedni az életemet.
A négy nő talán jobban segít, bátorítja egymást, mint az orvosok. Kicsit ridegnek, személytelennek ábrázolja a darab az egészségügyet, az orvosokat.
A szereplők empatikusak egymással. Ez az egy csónakban evezés effektusa. Sorsközösségbe kerülnek egymással azáltal, hogy ugyanazzal a problémával találják magukat szembe. Hol megfogják egymás kezét, hol elengedik. Meg kell érteniük a színésznő választását is, próbálják megóvni, aztán elfogadni a döntését. A nők egymás között talán picit jobban meg is értik egymást. A darab picit általánosan mutatja meg, hogyan tárgyiasítják az orvosok a betegeket, ám közben meg kell értenünk az egészségügyben dolgozók szemszögét is.
Napi tizenhat empátiát nem nyithatnak magukban?
Nem, mert következő nap nem tudnának gyógyítani. Van néhány orvos rokonom, azt mondják, ha minden beteggel együtt éreznének, akik a kezeik között halnak meg, másnap nem tudnának munkába állni. Muszáj némi távolságot tartaniuk. A „jaj, maga szegény” hozzáállás nem fér bele a praxisukba, ezért inkább nem embereket, hanem problémákat látnak.
Haj nélkül, kopaszon léptek fel az előadásban. Bátorság vagy segítség ez a színésznőknek?
Bonyolult lesz a dolog. Eltüntetjük a saját hajunkat, viselünk egy kopasz parókát, majd azon rendes parókákat. Én például váltogatom is őket. Egy színész képletes értelemben egyébként is meztelenül áll ki a színpadra, megmutatja a gyengéit, a gonoszságait. Mindazt, amit az emberek leplezni szoktak. Van egy furcsa színházi paradoxon: minél rosszabb egy szereplőnek, annál jobb a színésznek. A külsődleges eszközök segítik a munkánkat, a kopaszság tovább fokozza a meztelenséget.
Miki, a karaktered mondja: csak a zenének van értelme az életben.
Szerintem ő nem zenei tehetség, nem ezért hanyagolta el a lányát, hanem kapaszkodott egy gitáros vagy dobos gyerekbe. GoldieHawnnak és SusanSarandonnak van egy közös filmje, az Örök lányok. Ebben mindketten fiatalon „grupik” voltak, vagyis bandák után futkorásztak, együtt szívtak, nézték a koncerteket, időnként megfektették őket. Gondoljuk csak el, hány „grupi” lehetett MickJagger körül… Én ilyennek képzelem el a darabbeli karakteremet.
A női darabokat igazán testközelből ismerheted, a Pesti Színházban játsszátok a Sógornőket és a Mikvét. Van sajátosságuk a sok női szereplős daraboknak?
Megvan a hangulatuk. A Sógornőket 17 éve mutattuk be, nagyon jól tudunk együtt dolgozni. Ám nem mondanám, hogy jobb ilyen darabot játszani, csak más a hangulatuk, mint a vegyes vagy csak csupa férfi szereposztásúaknak. A Happy Endingben azért van néhány férfi szereplőnk is.
Hogy tudtál elszabadulni a Vígszínházból, ahol, ha jól számoltam, 14 féle darabban játszol?
Szerencsés helyzet, hogy nyáron próbáljuk és kezdjük el játszani a Happy Endinget. Aztán reméljük, ősszel minél többször tudnak egyeztetni bennünket, színészeket.
Mennyire ismertétek egymást korábban a produkció többi színészével?
Magam egyik színésztársammal sem dolgoztam még együtt korábban, habár mindannyiukat ismertem. A Mephistoban, amit átvett a Vígszínház a Nemzetitől, találkoztam Bánfalvi Eszterrel és Gergye Krisztiánnal. Margitai Ágit gimnazista korom óta ismerem, segített felkészülni a főiskolai felvételimre. Hernádi Judittal épp váltottuk egymást a Vígben, amikor én odaszerződtem, ő akkor távozott. Nemrég Kern András Pesten születtemkoncertjén voltunk mindketten vendégfellépők. Fekete Ernő pedig játszott nálunk az Othelloban, bár abban az előadásban én nem szerepeltem.
Viszonylag ritkán játszol a Vígen, „házon kívül.”
Ha lehet, megyek szívesen. Csak nehéz egyeztetni. A Rózsavölgyi Szalonban most is fut Kolovratnik Krisztiánnal a kétszemélyes zenés estünk, a Pereg a film. Jól esik olykor máshol is lenni, szükség van ezekre a kirándulásokra is.
A másik friss, nyári, veled kapcsolatos hír, hogy a próbák mellett a második szakácskönyveden dolgozol. Milyen indíttatásból?
Az első véletlenül született. Zorán lánya, Sandra beszélt rá, írjam le a receptjeimet, amiből aztán két éve könyv született, sztorikkal, képekkel. Benne van azoknak a receptjei is, akik körülvettek, az édesanyámé, a nagynénémé, a dadámé – összesen 140. Az Abraka babra annak az évnek a legsikeresebb gasztronómiai könyve lett. Aztán főztem újabb ételeket, amiket szintén leírtam. A kiadó megkérdezte, lenne-e kedvem újra megjelentetni őket könyv formájában, és én igent mondtam. A második kiadvány központi gondolata az alkalmak lesznek, 30 menü szerepel majd benne, például ötlet arra, milyen ételeket rakjunk az asztalra, ha külföldi vendégünk érkezik.
Ennyire jól és szívesen főzöl?
A jólra nem válaszolok… Annyi biztos, hogy sokat és szívesen.(nevet)
Csicsely Zoltán
