Molnár Piroska az egész előadás alatt egyszer sem mozdult az asztala mellől, a százvalahány éves Brunhildévé átlényegült színész nem csinált más, mint egy csésze tea, papírok és íróeszköz társaságában, magát egyre jobban belelovalva, egyre zaklatottabban elevenítette fel karakterének sokat vitatott, ellentmondásokkal teli életét.
És ez az, amire nem mindenki képes, csak a legnagyobbak: egyedül, megállás és támogató díszlet nélkül úgy mesélni, hogy közben lent a nézőtéren, vagyis a nézőben történjen meg a dráma.
