Egy rajongott színésznő legnagyobb “szerepéről” kell, hogy döntést hozzon. Milyen finálé legyen az élete végén. A Happy Ending című darabban női sorsokat, különböző életfelfogásokat ismerhetünk meg – elgondolkoztatóan és legalább ennyire ironikusan, szellemesen.Ezek a sorsok olyan kiélezett helyzetben mutatkoznak meg leginkább, mint amilyen a rákbetegség és a halál közelsége. Anat Gov, a darab izraeli szerzőnője maga is a betegség áldozata lett. Műve 2011-es bemutatóját egy évvel és három hónappal élte túl. A magyarországi ősbemutató főszerepeit Hernádi Judit, Hegyi Barbara, Margitai Ági és Bánfalvi Eszter játsszák. A bemutatót július 25-én tartják a Szentendrei Teátrumban. Gergye Krisztián rendezővel arról beszélgettünk, mennyire kényes témát boncolgatnak.
- Bátor vállalkozás a nők rákbetegségéről színházi előadást készíteni?
-Mindenképpen merész ügy egy ilyen nehéz témát nyári, szabadtéri színpadra emelni. Az emberek tabuként kezelnek mindenféle betegséget. A rákot és a halált még inkább. A mi darabunk ezekkel néz szembe, alapvető emberi kérdéseket vet fel, és a legmélyebbről fakadó ösztönös, vagy tudatos reakciók egyéni igazságait helyezi egymás mellé.
-Komoly vagy szórakoztató előadás lesz a Happy Ending?
-Csak amilyen az élet maga, ha szabad ilyen közhellyel válaszolni. Tehát is-is. Orlai Tibor produkciói a minőségi szórakoztatást képviselik. A darab rendkívül elgondolkoztató, mély, mondhatni megkerülhetetlen témával foglalkozik, ugyanakkor a humor, és az önirónia nélkülözhetetlen része az előadásunknak. Hiszek benne, hogy a legnehezebb élethelyzeteken is a nevetés az, ami képes átbillenteni az embert. Sőt, segít valós megoldásokat találni a problémákra. Kacagni akár a halálon is! Kicsit kívülről rátekinteni önmagunkra, észrevenni élethelyzeteink abszurditásait, és öniróniával tekinteni hibáinkra. Ezzel semmiképp nem áll szándékomban komolytalanítani a témát. Diszkréció és empátia nélkül nem is lehetne hozzáférni ilyen komoly problematikák eredőjéhez, mindamellett az álszemérem és a tabugyártás, pont a közönyt és az érintettek szorongó magányosságát élezi. Reményeim szerint az előadásunk felszabadít, hogy merjünk beszélni rejtett félelmeinkről, és pont, amikor leginkább szükségünk van mások segítségére, akkor merjünk megnyílni, merjük felvállalni, hogy baj van.
- Hogyan találtátok ezt a Magyarországon eddig ismeretlen darabot?
-Az előadásunk egyik producere, Dr. Kövesd Zsuzsa és Mattyasovszky Bence látták az előadást Izraelben. Megfogta őket, hogy a legnehezebb témáról milyen könnyedén beszél. Elhatározták, elhozzák Magyarországra. Szövetségre léptek Orlai Tiborral, aki felkért, rendezzek előadást belőle. Csodálatos szereposztást állítottak össze, remekül dolgozunk együtt.
-Mit árulhatunk el az alaptörténetből úgy, hogy nem mondjuk el a darab legvégét, a happy endinget?
-Egy színésznő a főszereplője a darabnak, kiderül, hogy rákos, az első kemoterápiás kezelésén vesz részt. A kórházban megismerkedik három női sorstársával. Az előadás során arról kapunk képet, ki milyen módon dolgozza fel a betegséget. Valaki küzd ellene, valaki elfogadja, valaki beletörődik. A darab legfontosabb gondolata azonban, hogy az önrendelkezés jogát emeli a figyelem fókuszába. Vajon túlságosan rábízzuk magunkat külső tényezőkre, mikor, miként és mennyiben engedjük át az önmagunk feletti döntést másoknak? Kit, vagy mit helyezünk magunk fölé, kinek, és miben hiszünk? Az egészségügy mókuskerekében, orvosokban, vallásokban, alternatív gyógymódokban? Mindez egyenes irányban tol minket a végső kérdés felé, miszerint megmaradhat-e sajátunknak a mi életünk, és lehetséges–e a saját halál?
-Női darab ez?
-Annyiban nevezhetjük annak, hogy négy női főszereplője van és a szerzője is hölgy. Én mégis emberinek nevezném, hiszen univerzális kérdéseket firtat.
- A színésznők részéről szükség van bátorságra? Nem a legszebb külsejüket vonultathatják fel ezúttal, kopaszon is láthatóak lesznek az előadásban.
-Számukra ez egy csodálatos színészi feladat. Nem hiszem, hogy a szépelgős oldaláról akarnák megfogni a szerepüket. Nem is lehet. Egyébként minden színészi feladathoz bátornak kell lenni. Minden szereplő teljes erővel a színészi munkájára koncentrál, hogy hús-vér embereket vigyenek színre, és a legabszurdabb szituációknak is meg legyen a hiteles emberi oldala. Az előadás nem ítélkezik, pusztán felmutatja a szereplők választott igazát.
-Van olyan nemes célotok, legalább annyi, hogy népszerűsítsétek a szűrővizsgálatokat?
-Nem reklámfilmet készítünk, demagóg lenne, ha ezzel a szándékkal mutatnánk be a darabot. Ám azt gondolom, azok, akik megnézik az előadásunkat, értelemszerűen elgondolkoznak majd arról, mi történne velük, ha ilyen helyzetbe kerülnének. El kell fogadnunk, hogy nem vagyunk halhatatlanok. Életfeladatokat kapunk, akár betegségek formájában is. Nekünk az a célunk, hogy ne legyen tabu beszélni sem a rákról, sem a halálról.
-A korábbi előadásaidat, rendezéseidet, koreográfiáidra gondolva úgy tűnik, mintha neked egyébként is lenne affinitásod nehéz, meg nem beszélt dolgok felszínre hozásához.
- Ez az emberi lényegünk, hogy felismerjük, felszínre hozzuk a problémáinkat. Szembesülés nélkül, elkent, elnyomott, megoldatlan terhekkel képtelenek vagyunk a boldogságra. Mindenkinek életfeladata, hogy ne csak túlszenvedje, túlélje az életét, hanem meg is élje, sőt a halálával beteljesíthesse azt.
Csicsely Zoltán
