Ha valaki mérsékelt érdeklődést mutat a történelem iránt, és valahogy mégis a kezébe kerül XVI. Lajos, francia király naplója, 1789. július 14-ét hamar átlapozza. Erre a lapra ugyanis az uralkodó csak egy szót jegyzett fel: „Semmi”. Ha nem ismernénk a francia forradalom történetét, és csak erre a szűkszavű megjegyzésre támaszkodnánk, akkor fogalmunk sem lenne róla, hogy miközben a lúdtoll a papírra sercegte a négy betűt (franciául: rien), a tömeg földig rombolta a Bastille nevű népszerűtlen építményt, és tégláig bontotta a francia monarchia elaggott intézményét. Tényleg semmi, szóra sem érdemes.
Valami hasonló történik a nézők szeme láttára Richard Greenberg darabjában, amikor Walker megtalálja apja naplóját annak egykori műteremlakásában. Mert a kis füzet első oldalain rögtön meghökkentő bejegyzést talál. Ezerkilencszázhatvan április 5. és 7. között ugyanis csak ennyi áll: „Három esős nap.”
Meghökkentő – nem is túl izgalmas – naplókezdés, és Walker nővére, Nan nem is tulajdonít neki jelentőséget. Öccsét azonban más fából faragták. Megpróbálja kideríteni, miért lehetett fontos apjuknak feljegyezni a száraz (nedves) meteorológiai tényt.
Sokan vagyunk már, akik a szülők hagyatékából ránk maradt feljegyzések, levelek, naplók birtokában nem keveset töprengtünk (vagy haboztunk), akarjuk-e, kell-e megismerni a tartalmukat. Sokszor könnyezve, máskor döbbenten olvassuk ezeket a sorokat, gyakran homlokunkra csapva értjük meg azokat a történéseket, amelyekre gyerekfejjel talán rácsodálkoztunk vagy értetlenül figyeltünk. Vagy nem tulajdonítva neki jelentőséget, elsiklottunk felette. Aztán egyszer csak – talán mert felnőttünk – kiderül, hogy a megtalált esemény milyen fontos volt a mi jövőnk, illetve már a jelenünk szempontjából.
De valóban tulajdoníthat-e Walker jelentőséget a három semmit sem jelentő szónak? És ha igen, mit takar a naplóbejegyzés? Az alapkérdésból az amerikai szerző képes volt húsz éve egész színdarabot kerekíteni, ami sikerrel szerepelt a Broadway-n és a West Enden. Ha a válasz negatív, több lenne rossz poénnál.
Kovács Patrícia, Szabó Kimmel Tamás és Schruff Milán a szemünk láttára próbálja kibogozni a bejegyzés mögött meghúzódó eseményt (vagy eseménytelenséget). Két idősíkon haladunk előre, nem túl dinamikusan, a „lassú víz partot mos” határozott módszerével. Hiszen három napig esett. A sztori nem „színpadfelszántó”, de ha a néző figyelme egy kicsit is elkalandozik, már aligha talál vissza az igazsághoz vezető útra. Ezért a közönség számára is igazi koncentrációs gyakorlat az előadás. (És még így is előfordulhat, hogy néha csak néz ki a fejéből: Mi van?) Közben az eső meg csak esik.
De a végén kisüt a nap, kiderül az igazság, és a széksorokban ülve megvilágosodhatunk. Csak a kérdést visszük haza: kell-e megismernünk szüleink (akár közös) életének árnyékban hagyott, esetleg takargatott titkait, vagy úgy jó minden, ahogy eddig tudtuk? Segíthet-e megérteni önmagunkat, ha megértjük őket? (Avagy csak nagyobb lesz a zűrzavar.)
Orlai Tibor és dramaturgja, Zöldi Gergely korábban is bátor és határozott kézzel választotta ki a színpadra állítandó műveket. Ezúttal sem olcsó sikerhajhászás a cél, hiszen a Három esős nap – a történetet átszövő, kissé kesernyés humor ellenére – nem az a fajta darab, ahol a néző elengedheti magát, és nevetgélés közben úgyis tartja majd a zsöllye… De bíznak a közönségükben, teljes joggal tartják érettnek az új darab befogadására.
A három szereplő a két idősíkon hat karaktert alakít. Kovács Patrícia és Szabó Kimmel Tamás két arca – talán a szerző és a rendező (Novák Eszter) elképzelései szerint – meglehetős hasonlóságot mutat, ugyanakkor Schruff Milán úgy „váltogatja arcait”, hogy a kedves néző csak győzze követni. Ez persze akár segítség is lehet a múltfeltárásban, mert a felkészületlen néző számára néha eléggé nehezen jönnek át a húszévnyi időugrások, noha a rendező jellegzetes zenékkel és gyors átöltözésekkel (Zeke Edit korjellemző ruhái) figyelmeztet, hogy most léptünk át az időkapun. Az sem könnyíti a néző helyzetét, persze, hogy minden ugyanabban a New York-i műteremlakásban játszódik.
Mindhárom szereplő szempontjából hullámzó a darab. Váltogatva szorul kissé háttérbe valamelyikük, a történet pedig dialógusokra épülve halad előre. Ugyanakkor Greenberg minden karakternek feladja a labdát, amikor csak rá koncentrálódhat a közönség figyelme. És persze valamennyien élnek is a lehetőséggel.
Novák Eszter rendezése nélkülöz minden felesleges sallangot. Apró mozaikokból rakja össze a darabot, hogy a néző is apránként, csepegtetve tudja meg, mennyi minden történt az alatt a három esős nap alatt, ezerkilencszázhatvan április 5. és 7. között.
Kolbe Gábor
