A szórólap szerint: „a regény és a film után most már zenés színpadon is”. Igen, mint minden nagysikerű regény és film, a „Jadviga” is színpadra került, méghozzá zenésre (Szokolay Dongó Balázs és Bolya Mátyás zeneszerzők), ám a zene egyáltalán nem uralja a picinyke játékteret. Csak néha szólal meg egy fájdalmas dallam a narratív próza helyett valamelyik szereplő énekében, egyébként próza ez, dühödt, szenvedélyes, sokszor trágár beszéd. A cselekményt erős pantomimmozgások kísérik, főként a kezek mozgása jellegzetes (koreográfia: Ladányi Andrea).
Závada Pál a békési szlovákok közt játszódó regényét Hargitai Iván rendezte (dramaturg: Lőkös Ildikó) a Belvárosi Színház piciny színpadára. Alig van hely, ahol mozoghatnak a színészek. Cziegler Balázs díszlete ácsolt fakeretet varázsol rá, aminek közepén létrehoz egy kuckót, amit baldachinnal lehet körülkeríteni, és akkor hálószoba lesz belőle, közepén a magasított láda szolgál nászágyként. Más díszlet nemigen lelhető fel, de van pár kellék, pl. egy kötél, amire fel akarják akasztani a rettegő Osztatni Mihályt egy vasúti szerelvény kisiklatásáért. Misó Jadviga kisebbik fia, ő nem a férjétől származik, hanem férjének barátjától, Winkler Francitól. Rendezői bravúr, hogy mind Francit, mind a fiút ugyanaz a színész, Gáspár Sándor játssza. A Jadviga történet ugyanis keretbe van foglalva, Jadviga férjének, Ondrisnak naplójából – halála után – kerülnek elő a rejtélyes szerelem eseményei.
A történet nagy részben egy szenvedélyes nő magánéletébe, szerelmeibe, csalódásaiba nyújt frivol betekintést a néző számára, de a békési szlovák nemzetiség belügyeibe is belelátunk általa. A történet kb. 40 évet fog át, az I. világháborútól a Rákosi korszak koncepciós pereihez vezet, közben a szlovákok önállósodása, saját országuk létrehozására való törekvés is belejátszik a történetbe némi iróniával.
A Hargitai Iván által rendezett Jadviga-történetnek nem lesz szerves része ez a szlovák önállósodási téma, megmarad szenvedélyes, vérfertőzéssel terhelt szerelmi láznak, a férfi esztelen sóvárgásának az imádott nő után, akit megkap, feleségül vesz, mégsem az övé. Jadviga nem vágyik férje erőszakos, durva szeretkezéseire, kivívott szabadsága lehetővé teszi, hogy kettős életet éljen, titkos szerelme legyen. Tettei, érzelmei egyaránt hektikusak, kiszámíthatatlanok, mint a körülötte zajló világ, amit szintén nem ért ő sem, mi sem igazán.
A jelmezek terén (Kárpáti Enikő tervezte) dominál a fekete szín, kivéve Jadvigát, aki fehér, majd zöldes ruhakölteményekben jelenik meg mindenkor.
Závada 1997-es regénye eredetileg az Új Színház színpadára készült, miután Deák Krisztina sikerre vitte filmen, az író a színházat is alkalmasnak találta témájának hű eljátszására. Aztán történt, hogy az Új Színház frontot váltott, és Závada elhozta darabját onnan, a Belvárosi zenés repertoárjába beillesztve próbál vele szerencsét. A szakaszosan és nem lineárisan építkező mű jól érvényesül itt is, amit a sztárszínészek is segítenek. Ónodi Eszter erotikus és kacér Jadviga, olyan nő, aki sikerre, szerelemre született, felkavarja a férfiak vágyait, és csak magára gondol. Pál András a végletekig szerelmes, mindig kielégítetlen férjet alakítja, hangereje időnként túlzottan erős. Takács Katalin anyaként a hallgatás szobra, kemény, kérlelhetetlen jelenség. Megható Pokorny Lia mint szerelmes szolgálólány, Anci szerepében. Lukáts Andor és Szikszai Rémusz több kisebb szerepben is jeleskednek.
A Jadviga jól sikerült regény adaptáció, de nem megrendítő előadás.
