Gyerekszoba
Az első megközelítés.
Egy feleség, egy háztartásbeli, miután hat éven keresztül otthon nevelte a gyereket, miközben semmiben nem szenvedett hiányt, mert férje előteremtette a pénzt, még heti egyszeri bébiszitterre is tellett, jó dolgában nem tudja, mit tegyen, ezért otthagyja a férjét és a gyerekét, aztán még van pofája visszajönni és magának követelni a srácot, pedig az apjával már milyen jól kialakították a saját életüket.
A második megközelítés.
Az a szerencsétlen asszony, akit nem hús-vér feleségnek, hanem gyereknevelőgépnek tart a férje, hat év után megelégeli, hogy az élete a gyerek visításából és a szarosgatya-mosásból álljon, hogy az élete mindenfajta intellektuális kihívást nélkülözzön, hogy minden perce szolgálat legyen, és bár a szíve beletörik, mielőtt megőrülne, inkább elköltözik, otthagyja a gyereket és a férjét, nem visz magával semmit. Aztán miután kitisztult és végiggondolta, mi is az élete, szeretné a fiával megosztani a mindennapjait, ezért szeretné, hogy a gyereket ő nevelhesse.
A harmadik megközelítés.
Kizárólag az érzelmekre ható, bús-sírós, de azért teljesen irreálisan happy enddel végződő sztori, amely a házasság és a gyereknevelés kérdéseivel leegyszerűsítve, de hatásosan, archetipikus karaktereken keresztül foglalkozik egy családját elhagyó, majd a gyerekért ismét bejelentkező asszony figurájából kiindulva.
***
A ??Kramer kontra Kramer?? olvasataiban az a legjobb, hogy akármelyik érvényes lehet. A Rába Roland rendezte előadás nem kötelezi el magát egyik változat mellett sem. Sokkal jobb történik ennél.
A ??Kramer kontra Kramer?? egyrészt nem tagadja, hogy populáris darab, másrészt a nézőit felnőttnek nézi, és hagyja, ők maguk döntsenek arról, mit gondolnak – de ügyel arra, hogy a döntés azért ne lehessen egyértelmű. Itt – rendes pophoz illőn – morális problémáról van szó, amely persze befolyásol életeket, de azért mégis: ez egy transzparens sztori. (Egy majdnem szappanoperai történet, ami attól működik, hogy valami mögé van téve. Robert Benton filmjében Dustin Hoffman és Meryl Streep gondoskodott erről.) Nehéz lenne a mai magyar társadalomban általános problémaként megemlékezni Joanna Krameréről, tisztes polgári körülmények között, korrekt férj mellett élő nők ritkán szokták odahagyni férjüket, pláne gyereküket, már csak a környezet egyértelmű megvetése miatt sem. Azonban ebben a történetben világos, hogy Joanna Kramer egy olyan asszony, akinek házassága előtt, alatt (és részben után) rájön, hogy fogalma sincs arról, kicsoda ő: nem elégíti ki sem a "feleség", sem az "anya" besorolás, ő szeretne Joanna lenni, de ebben a házasságban, a gyereke és a férje mellett esélye sincs arra, hogy kiderítse, ki az. Ted, a sikeres marketinges éjjel-nappal dolgozik (nem rossz szándékból, nem sanda Jockey Ewing ő, aki dramatikus jelleggel hetyeg neje háta mögött különböző női ágyakban és vágyakban), azért, hogy a családnak a legjobb legyen, és a szüntelen munka miatt szinte esélye sincs meghallani, Joanna mit mond. Ted taposómalmában nem kérdés, ki ő, kicsoda Joanna, kicsoda Billy – neki pénzt kell keresnie, hogy eltartsa őket és a reménybeli következő gyereküket. Lehet, hogy sablonos, de mindenképpen létező figurák ők.
STOP – a táblát Joanna csak úgy tudja felemelni, hogy elmegy otthonról. Hogy felkavarja az állóvizet, hogy megváltoztat mindent. Kik vagyunk, mik vagyunk egymásnak? A környezetünkhöz képest hol tartunk és hol leszünk? Mi a cél? Mi az eszköz? Hol vagyok én ebben az egészben? Joanna ezeket a kérdéseket teszi föl, és általa Tednek is föl kell tennie ezeket a kérdéseket magában. És ez az előadás nem a sztori miatt, hanem emiatt fontos. Mert nekünk is föl kell – kellene – tenni ezeket a kérdéseket. Kihűlt kapcsolatok, kisiklott életek bosszulják meg magukat, az időben fel nem tett kérdések elszürkítenek és elszomorítanak; az eredmény frusztrált és zárt közeg.
Persze, nem arról van szó, hogy követni kellene Joanna példáját, szó sincs róla. Mindössze az a fontos, hogy a meg nem történt beszélgetések megtörténjenek, vagy ha nem történnek meg, annak legyen következménye. Időben. Hogy legyünk felnőttek saját életünkben.
Rába Roland pergő és sok játékötletet felhasználó rendezésének éppen ez, a gyerek-felnőtt kérdés a központi motívuma. Mert míg formavilágában a nézőt maximálisan felnőttnek tételezi – nem rág a szájba semmit, apró motívumokból és jelzésekből vesszük észre, hogy egy-egy színész más alakba bújik, mint korábban (Cseh Judit a szomszédasszony szerepében lép színre, egy pillanatig sem tolakodóan, a segíteni akarás és a várakozás egyszerre benne van az elvált asszonyban; Egri Márta mint anya, anyós, ügyvédnő, Mertz Tibor mint apa, após, igazgató, ügyvéd, Ficzere Béla mint haver, főnök és bíró többek között - mindannyiuknak megvan jobbára mindegyik figurához az az apró ötlete, hogy mitől lesz arca az adott karakternek), hogy most épp bárban, tárgyalóban, játszótéren vagy éppen az állandó keretet adó Kramer lakásban vagyunk, hogy most telik az idő. Néha tán egy kissé gyorsan is.
A darab minden jelenete Kramerék lakásában, sőt egyenesen Billy szobájában (a nappali bal oldalának előterében, hangsúlyos méretű ficakban építőkockák, autók, szivacsok jelzik a kisfiú területét) történik meg: a konyha, a nappali is (díszlet: Sebő Rózsa) abban a térben van, ahol a kisfiú játszik. A _játék_ szó itt és most jelentéssel töltődik fel. Mert néha a felnőttek sokkal infantilisebbnek hatnak, mint a gyerek (mennyire "felnőtt", hogy apa nem hallgatja meg anyát?, vagy hogy anyának több mint hat év kell felismerni, hogy ez nem megy neki?), és milyen érdekes, hogy Ted, az apa talán akkor tűnik a legfelnőttebbnek, amikor gorillásat játszik Billyvel. Nem egyértelmű, hogy ki a felnőtt, és ki mikortól felnőtt. Joanna például akkor lett felnőtt, amikor elment: elhagyta a gyerekszobát.
Kovács Patrícia és Nagy Ervin nem kapott látványos drámai feladatot. Legalábbis a felszínen. Rába nem társít a sablonos karakterekhez nagy érzelmeket – minden egyszerű, minimál, mint egy gyerekszobában. Viszont épp ugyanúgy szívből jön, mint a gyerekjáték: a két színész sok mindenen megy végig odabent. Ebből kevés látható – annál érvényesebb és hitelesebb. Mert ezzel együtt létrejön az ív: Joanna és Ted felnőtté válásának története. A két színész kiváló partnere a Billyt ugyancsak belülről, érzésből, lélekből, szívből megjelenítő Házi Zajzonnak, aki nem játszik – ebben a bő két órában ez a fiú tényleg Billy. És meg tudjuk érteni, miért (lenne) olyan nehéz elengedni.
Joanna és Ted nem engedik el. Rába a történetet a viszonylagos happy endnél nem fejezi be, csak abbahagyja. Talán kéne ide egy lezáró gesztus. De talán nem hiányzik: a történet a miénk, játsszunk vele a magunk életében. Érdemes.
Ugrai István 7óra7.hu
