Így indul az előadás: Egy tó vize ÉL a színpad hátsó felében, pedig látom, – ahogy keresem, hogy hogyan lehet színházban egy tó ilyen valódi, – valószínű egy filmfelvétel bevetítéséről van szó. Párhuzamosan egy “földöntúli” zene szól, varázslatos hangos kép. A színpad első felében egy HALOTT lakásbelső tárul elénk, pedig minden eleme valóságosan előállított a nézők számára.
Aztán az idilli hangulatot az ember belépése, bizalmatlan, ideges hang, fürkésző tekintet, egy ablak (vagy ajtó?) lezuhanása zavarja meg, a zene megszakad. Majd lekerülnek a lepedők (védő huzatok) a fotelokról, telefon csörög.
– Na, ez legalább működik. – mondja a férfi.
– Központ? Milyen központ? Mit akar? – A számom? Nincs ott egy telefonköny? – Valaki van odakinn. Nyisd ki! – Mit csináltál odakint? – Mit csináltam volna? Szedtem egy kis gyújtófát alágyújtósnak. – Ki? A babám. Ő az első igazi szerelem (látjuk, egy játékbaba van a nő kezében). – Sejtettem, hogy valakid volt előttem. Itt hagyjalak neki? – Te bolond vagy. – Te öreg vagy , én pedig vén. – Vacsorázzunk náluk. Jó lenne, nem? – Nem tudom, mit fog szólni a savam. – A kislányom, Chelsea. – Olyan nehezedre esett megdícsérni? – Miért dícsértem volna? Nem volt tehetséges. – Búvármadarak, gyere, nézd! – Mi ez? – Motorcsónak. – Tavaly nem volt motorcsónak. – Ez a 48. közös nyarunk. – Mit eszel egy ilyen rigolyás öreg trottyon? – Na látod, ezt én se tudom. – Életemben nem láttam még ekkora kaszás pókot. – Ez Chelsea-től jött. – Gondol egyet, idejön ennyi év után? Nem szeretem a felhajtást a születésnapomon. Nem bírom a tömeget. – Mit eszik ez a lány a zsidókon? – Fogorvos! – Jöjjön, teljen az utolsó a születésnapom a tolerancia jegyében. – 97 évet élt az egyik leszbikus? Ennyit a deviáns életmódról. – Mi van Veled az idén? – Hasznossá akarom tenni magamat. – Betévedtem az erdőbe és egyetlen fa sem volt ismerős.
Ezekkel a beszólásokkal, kiszólásokkal szeretném visszaadni a darab stílusát, hangulatát, sajátos humorát, szociális, intellektuális érzékenységét, miközben egy idős amerikai értelmiségi párral ismerkedhetünk meg – Norman Thayer nyugalmazott egyetemi professzorral és a feleségével Ethel-lel -, akik a 80-as évek Észak-Amerikájában, New England-ban egy varázslatos tó partján töltik együtt 48. közös nyarukat, már rozoga, elhasznált, de emléktárgyakkal teli nyaralójukban. Ide érkezik meg váratlanul a már 42 éves lányuk, Chelsea, aki egyébként reklámügynök, és Chelsea innen indul európai nászútjára a végre megtalált párjával, Billel – aki fogorvos -, miközben a nászút idejére itt hagyják Chelsea fogadott fiát, Billyt – Chelsea-nek saját gyereke nincs -, az újdonsült nagyszülőknél.
És az öregkori leépülés, az egyre növekvő kiüresedés és belső feszültség – minden társadalmi negatív beszűrődés illetve a fiatalabbkori tévedések ellenére – fokozatosan átalakul, MEGTELIK ÚJRA ÉLETTEL. Hogyan születik meg, hogyan gazdagodik nagypapa és unoka között a kapcsolat? És mi mindent tanulnak egymástól? Hogyan közeledik végül egymáshoz, megkésve de mégse későn, apa és leánya? Hogyan lesz újra értelme, szépsége, ragyogása az életnek?
A szereplők: Vári Éva, Benedek Miklós, Bertalan Ágnes, Vasvári Csaba, Bábel Vilmos/Szekeres Máté. Rendező: Gálffi László. Jelmez: Tordai Hajnal, Díszlet: Khell Zsolt. Fordította: Zöldi Gergely. Együttes, szép munkájuknak köszönhetjük ezt az emberi lélek mélyén és felszínén egyaránt sikerrel kutató, ráadásul – a kitűnő műből és annak nagyszerű fordításából adódóan is – humoros előadást.
Egykoron Tolnay Klári és Mensáros László játszotta (a Madách Színház Kamara Színházában, a mai Örkény Színházban) a most Vári Éva és Benedek Miklós által a Belvárosi Színházban életre keltett idősödő házaspár életét, a megrázó, megható vagy megnevettető életpillanatokat. Két nagy szerep, két nagy feladat és jutalomjáték, örömforrás színésznek és nézőnek egyaránt. A többi szerepben is életünkből jól ismert karaktereket, említésre méltó alakításokat láthatunk.
Az 1981-ben, Ernest Thompson művéből Mark Rydell rendezésében készült amerikai filmdráma (On Golden Pond / Aranytó) a következő Oscar díjakat kapta, 1982-ben:
Legjobb férfi főszereplő: Henry Fonda, Oscar-díj. – Legjobb női főszereplő: Katharine Hepburn, Oscar-díj. – Legjobb adaptált forgatókönyv: Ernest Thompson, Oscar -díj.
Az Interneten találtam egy hozzászólást a filmváltozatról, idézném, mert közelebb visz minket a Belvárosi Színházban műsorra került színházi előadáshoz is:
“A lényeg: az életben minden mulandó, a siker a hírnév a pénz és a hatalom is. Ezt szimbolizálja hogy a hajdani egyetemi tanár már nem emlékszik a saját telefonszámára sem. A szeretet, a barátság viszont végigkisér minket egész életünkön, és még akkor is lehet új barátságban részünk, amikor már minden más lehetetlennek tűnik. A humor valóban megjelenik önirónia formájában, mikor Normann megtudja, hogy a leendő veje fogorvos, és nem akarja előtte kinyitni a száját. Egyébként tényleg jó film.”
