Doris, aki a leginkább ragaszkodik elhunyt férjéhez. Tulajdonképpen ő a „motorja” a temetőlátogatásoknak. Nem fél az egyedülléttől, büszke arra az életre, amit leélt. Időnként rendetlenkedik a szíve, így leginkább rá vigyáznak a többiek. Hatalmas igazságérzettel bír: ami a szívén, az a száján. Doris szerepében Margitai Ági.
- Látom, hogy borzasztó fáradt. Tegyük át máskorra a beszélgetést?
- Tulajdonképpen minden nap ez van. Viszont ma próbáltunk először úgy, hogy lejátszottuk egyben az egészet, nem álltunk le. Délelőtt és este: ez ma összesen nyolc és fél óra kemény próba volt. Elfáradtam. A nagyszínpadon még csak az elején próbáltunk, két vagy három alkalommal, utána a stúdióban dolgoztunk. Ma viszont újra a nagyszínpadra kerültünk: ilyenkor minden ismeretlen, mások a járások, nagyobb a tér, meg kell szokni távolságot, a díszletet, a bútorokat… És még a szöveggel is küszködünk, főleg, hogy Parti Nagy Lajos nyelvezete nagyon speciális. Halálpontosan kell mondani ahhoz, hogy megéljen a szépsége és az izgalma. Fehér Gyuri mondta nekem egyszer, amikor már fújtam a szöveget: „Nem tudod a szöveget! Tudod, de nem eléggé!” Akkor még nem tudtam, hogy ez azt jelenti, hogy soha nem kell a következő mondatra gondolni, mert annyira az enyém már az egész. Ahol most tartunk, ez még megengedhető, mert van két hetünk.
- Akkor jól beletrafáltam, ez a legnehezebb időszak… Első összpróbák, először színpadon.
- Tulajdonképpen sokszor nehéz. Elkezdeni is nehéz, aztán a vége előtt, amikor tudod, hogy még valami nem jó… De a színészetben az a szép, hogy bármi történik, bekapcsolnak az ösztöneink, és isteni dolgok sülhetnek ki a rögtönzésekből! Persze ez nem jelenti azt, hogy másnap ugyanazt vissza lehet hozni. Ahhoz sok próba kell. Főleg egy ilyen tűpontos vígjáték esetében.
- Igaz, hogy még van két hét, de vannak olyan pontjai az előadásnak, amiről úgy érzi, hogy még nincs meg?
- Az emberben ez az érzés sokáig mozgolódik. Sosem a premierre lesz kész egy előadás. Hiába siker valami a bemutatón, mindig lehet rajta javítani. Egy komédiára meg pláne igaz, mert próba közben nem tudjuk, hogyan viselkedik majd a közönség. Nem tudjuk, mire hogyan reagálnak majd, ilyenkor fokozatosan rendeződnek át a hangsúlyok, alakulnak új poénok.
- Hogyan lehet elkerülni, hogy egy idő után ne csapjon át rutinba? Főleg vígjátékoknál lehet látni unásig ismert színészi eszközöket.
- Minden darab más. Másról szól, még akkor is, ha valamihez hasonlít. A szakmát tudni kell, csak jól és jó helyen szabad alkalmazni bizonyos eszközöket. És mindig meg kell találnia az embernek saját magában, hogy egy-egy darabban mi az érdekes, a különleges, hiszen mindegyiknek megvan a saját szaga, íze. Az nem lehet ugyanaz. Más a kor, mások az emberek, a kapcsolatok. A szerep szerint is, meg a kollégákkal is. Nem lehet egyforma. Viszont az még nem fordult elő velem, hogy en-suite játsszak egy darabot, ahogy Nem Yorkban meg Londonban szokták. Háromszázas szériákat nyomnak le úgy, hogy hetente nyolc előadás van ugyanabból. Azt nem lehet egyszerű frissen tartani! Egyszer azért kipróbálnám, bár nem biztos, hogy olyan jó lenne.
- A mai próbán az utolsó jelenete után lejött a nézőtérre. Nem volt egy kicsit morbid végignézni, hogy a sírja fölött beszélgetnek a többiek?
- Hozzá vagyok szokva… Az utóbbi öt szerepemből négyben meghalok. A Tiszta viccben halálra röhögöm magam, az Emésztő tűzben, amit Egerben játszottam, két szerepem van, és mindkettő meghal. A Celestinában Tatabányán is meghaltam, bár abban volt egy olyan dramaturgiai csavar, hogy a végén kiderült, mégsem halt meg senki. Egyedül a Bárkában, a Dogville-ben nem halok meg.
- Doris karakterének a legfontosabb tulajdonsága a hűség. Az ő számára a férje az egyetlen ember, még négy évvel a halála után is. És azt mondja, ő úgy élte az életét, hogy nincs mit szégyellnie, van mire emlékeznie. Fontosak az emlékek?
- Persze, de bennem civilben inkább az a nyitottság van, amit a darabban Ida képvisel, hogy az életben mindig történhet valami. Nem vész el, amit eddig átéltél, nem kell semmivé tenni, ami gyönyörű volt az életben. Lehet ragaszkodni az emlékekhez, jó érzés visszagondolni, de nem szabad csak abból élni. Amíg minden megy tovább, előre kell nézni, nem hátra.
- Ilan azt mondta, maga volt az egyetlen, akit nem látott még színpadon. Maga ismerte Ilan korábbi munkáit?
- Egy előadását láttam a Vígszínházban, Az élet mint olyant. Az nagyon jó volt. És hallottam, hogy milyen siker a többi. Valaki nagyon mondhatta neki, engem hívjon erre a szerepre! Nem tudom, ki volt az, de annak köszönöm. Mert nagyon jó. Ha lehetek én is morbid: halálosan élvezem!
