Ha színházba megyek, általában azokat az előadásokat kedvelem, amelyek a függöny legördülése után is életképesek. A legtöbb ember számára szórakozás, holott az előadás minőségétől függően ennél jóval több rétegű dologról van szó, ha odafigyelünk. Talán ezért szeretjük annyira: kiragad a mindennapokból, és különböző élethelyzetekben találhatjuk magunkat. Olyankor igencsak van mit tanulni, hogy én mit tennék, hogyan döntenék egy adott helyzetben. A legutolsó színházi élményem is ebbe a kategóriába sorolható: az Orlai Produkciós Iroda Anat Gov zenés darabját, a Happy Endinget mutatta be pénteken Szentendrén.
Témáját tekintve a darab komoly és egyenes: a rák nehezen gyógyítható betegség, nagy ellenfél, óriási változás a betegek életében. Mindenki a maga módján veszi fel a harcot ellene, és akár sikerrel jár, akár távozik erről a világról, nehéz időknek néz elébe. Hogy ki milyen módon vív meg vele, alapvetően feltételezi az adott személy jellemének erősségét.
A darab egyetlen színhelye és díszlete a kórház, ahová vizitre érkeznek a páciensek. Úgy döntenek, harcot indítanak betegségük ellen. Ám ebben a pillanatban mintha csak az utcán találkoznánk velük: gondtalannak tűnnek, családtagokkal, gyermekeikkel beszélnek, mintha a vizit mindennapjaik része lenne, valami velük született dolog, amiről gondoskodni kell. Ez esetben különböző nőket ismerünk meg, különböző élethelyzetekből, miközben mindegyikük más-más ideológiával igyekszik magyarázni a helyzetét. Számomra a darab ezen pontja bizonyult a legerősebb faktornak: az eltérő sorsok eltérő alternatívák a rák elleni harcban. Ezek a nők hitükön, küzdőképességükön, akár beletörődésen vagy harcon keresztül, de szembenéznek az állapotukkal. Bánfalvi Eszter, Hegyi Barbara és Margitai Ági alakításán keresztül lehetőséget kaptunk arra, hogy belepillanthassunk karaktereik vívódásaikba.
Hernádi Judit színpadra lépésével és karakterének jelenlétével azonban újabb szempontok kerülnek górcső alá. A színésznő alakításában bámulatosan döbbenetes és érdekes karakterének jellemfejlődése, ami nemcsak a vele érintkező nőkre lesz hatással, hanem arra a gondolkodásra is, ami a rákot a köztudatban jellemzi. Ez pedig a színdarab legnagyobb kérdését is felveti egy időben: mit jelent pontosan a happy ending? Mit jelent valójában a rák, egy kívülálló, vagy akár egy olyasvalaki számára, aki küzd ellene?
Ahogy sorstársai, úgy ő is igyekszik tolerálni helyzetét a maga módján. Színésznőként már megfordult a világ nagy színpadain, játszott Shakespeare-t, anyát és feleséget is egyben, most azonban az élet felkínálja neki az utolsó szerepet. Merthogy Hernádi betegének ez nem állapot, ez egy szerep, olyasvalami, amiről ismét dönteni kell, amit el kell játszani. A sorsán keresztül pedig felvetődik a kérdés: az-e a happy ending, ha küzdünk a betegség ellen és jó esetben meggyógyulunk, vagy éppen az, ha értékeljük a még nekünk ítélt időt, és felhasználjuk mindarra, amit még meg szeretnénk élni ebben a világban? Az azonban, hogy a nagybetűs színésznő hogyan dönt, maradjon a darab titka, és Anat Gov válasza a kérdésre.
Pontosan ezért is teszem hozzá, hogy a „zenés darab” címke megtévesztő, nem érdemes olyasvalakinek megtekintenie a darabot, aki könnyű nyári szórakozásra vágyik. A rák az egyik lehető legkomolyabb téma, amiről Gergye Krisztián rendező igyekszik a legérthetőbben mesélni. A darab zenés revü mivolta igyekszik bár elvenni a téma élét, mindeközben önkéntelenül tárja fel a belső folyamatokat és a betegség következményeit. Még az ön ironikusan megjelenő könnyedség sem tudja elvenni a téma súlyát, ami ebben az esetben szükségtelen is lenne, hiszen az üzenet így sokkal egyértelműbben jelenhet meg. Az, hogy a rák, vagy bármilyen más problémánk akadály vagy lehetőség; az, hogy a happy ending a maradás-e vagy a távozás – csupán a választott szempont kérdése.
