Znamenák István rendezésében szerdán mutatják be a Ken Kesey regényéből színpadra állított, Száll a kakukk fészkére című művet a Belvárosi Színházban. Az Orlai Produkció darabjában McMurphyt alakító színészt kérdeztük.
Hogyan találkozott először a történettel, olvasta a könyvet vagy látta a filmet?
– Filmen láttam évekkel ezelőtt. Élénken él bennem sok kép belőle. Nagyon szerettem, ahogyan Jack Nicholsont is színészként.
Egy színésznagyságról és Milos Forman klasszikus filmjéről van szó. Jó, hogy ez felkelti a figyelmet, vagy baj, mert önkéntelenül is összehasonlításhoz vezethet?
– Mindkettőnek van létjogosultsága. Nyilván azért is ül be a néző a darabra, mert ez a címe, és nézőcsalogató. Attól, hogy a regény is a nagy klasszikusok egyike, nehezebb is hozzányúlni a történethez. Egy ideig elkerülhetetlen az összehasonlítás, de amikor a néző benn ül már fél órája, akkor elfeledkezik erről. Egyébként nem ősbemutató lesz ez, a darab látható volt már Magyarországon. De az összehasonlítás egyáltalán nem fontos, nekem nincs is kedvem ezen gondolkodni.
Máshova kerültek a mű hangsúlyai most, hogy nem néző-ként, hanem színészként szembesül vele?
– Töviről hegyire végigelemeztük, sőt, elemezzük is minden próba után. Most mélyrehatóbban ismerem, újabb rétegeket látok benne. A harc nemcsak férfi és nő közt zajlik, hanem egy minidiktatúrába kerül be itt egy ember, és elkezdi húzkodni az oroszlán bajszát. A mindennapokra is kivetíthető ez. Mindig van valaki, aki megmondaná, hogyan éljünk. És lehet a hangsúly a harcon a hatalommal szemben is.
Az alkotótársakkal könnyen megtalálták az összhangot?
– Nagyon. A Ratched nővért alakító Péterfy Borival a Nem-zetiben kollégák voltunk, a Három nővérben játszottunk már együtt. Szerintem jól áll neki ez a szerep. Mindenkiről ugyanezt mondhatom el. Znamenák Istvánnal, a darab rendezőjével ez a negyedik közös munkánk, és most is nagyon jól tudunk együtt dolgozni.
Az Orlai Produkció állítja színpadra a darabot, ön pedig nem először vállal szerepet orlais darabban. Terveznek további együttműködést?
– Igen, Tibor is gondolkodik ezen, és én is. Idén ugyanakkor több színházi darabot nem vállalok már, forgatni fogok. Jövő augusztusban talán újra csinálunk valamit közösen. Jó rendszert épített fel, amely sokszor jobb is számomra, mint egy kőszínházban játszani.
Említette a filmeket. Milyen feladatok előtt áll?
– A nyáron fejeztük be Török Ferenc új filmjének a forgatását, amelynek 1945 a munkacíme. Egy drámai fekete-fehér film, amelynek Ragályi Elemér az operatőre. A következő munkám A tökéletes gyilkos lesz Pacskovszky József rendezésében. Abban is jó szerepem van, és előkészületben van egy harmadik film is, amelyről most még nem