John Osborne klasszikusát láthattuk már filmen Richard Burton főszereplésével, mostantól azonban megnézhetjük a Belvárosi Színházban is olyan kiváló színészek hathatós tolmácsolásában, mint Kovács Patrícia és Szabó Kimmel Tamás.
Osborne műve - és annak feldolgozásai, például Tony Richardson hazánkba 64'-ben érkezett filmje - nem könnyű témát feszeget: lázadó fiatalokról szól, akik nem akarnak megfelelni a társadalmi elvárásoknak, céltalanul keresik a kapaszkodót az életben, folyamatosan kutatva arra a kérdésre a választ, hogyan változtathatnak a körülményeiken. Noha a történet alapvetően a húszas éveiben járó angol fiatalokról szól, a helyzetükbe könnyen beleképzelhetik magukat a harmincas, negyvenes éveiket taposó és a pillanatnyi sorsukba belenyugodni képtelenek is, nemzettől, nemtől és habitustól függetlenül. A világszerte híres alapanyagot a Belvárosi Színház is adaptálta az Orlai Produkció bemutatásában, Nádasdy Ádám fordításában és Znamenák István rendezésében.
Merthogy a Dühöngő ifjúság ugyanannyira aktuális napjainkban is, mint az ötvenes években, még ha magyar fejjel kell is némi képzelőerő, hogy beleéljük magunkat a látottakba. A történet középpontjában három huszonéves fiatal áll: Jimmy Porter (Szabó Kimmel Tamás) jazz trombitás, aki rengeteget vár az élettől és nem akar beletörődni, hogy ő is a szörnyű középosztálybeli életmódban köthet ki. Bájos felesége, Alison (Kovács Patrícia) vele szemben gazdag középosztályból származó lány és az apjától (Papp János) örökölt elvek miatt egyre kevésbé érti meg a jelenkori Jimmy-t, hiszen ő a fiú szabad szellemű múltbéli jellemébe szeretett bele, nem abba, amivé azóta vált. Közös lakásukban tengetik nyugodtnak egyáltalán nem nevezhető mindennapjaikat egy harmadik féllel, a közöttük villámhárítóként szolgáló Cliff-fel (Ötvös András) egyetemben, aki humorral próbálja meg oldani a szűnni nem akaró viharokat, amelyek még intenzívebbek lesznek, mikor betoppan az életükbe Alison régi barátnője, Helena (Járó Zsuzsa).
A fiatalok problémái, megfogalmazott társadalom- és személykritikái, szarkazmusba és intrikába oltott segélykiáltásai, valamint önmarcangolásai és a másokon való feszültséglevezetései talán célt téveszthetnének kevésbé értő rendezésben és kevésbé remek színészekkel, azonban az, hogy a humoros dialógusokból egy pillanat leforgása alatt átváltunk drámai hangulatba, majd vissza és ennek nem szenvedi kárát a minőség... nos ez a kiváló művészeknek köszönhető elsősorban. Szabó Kimmel Tamás már többször is bizonyította az évek során, hogy több ő annál a karakternél, amit a Made in Hungária című filmben játszott és amivel mindenki azonosítja őt, ugyanis ebben a darabban rá hárul talán a legnehezebb feladat: hol szimpatizálunk vele, hol zsigerből gyűlöljük és legszívesebben fellépnénk a színpadra, hogy lekeverjünk egyet neki. De pont ebben rejlik a nagysága, hiszen csak egy nagyszerű aktor és egy jól megírt karakter válthat ki ilyen érzéseket.
Nem marad el tőle zsenialitásban Kovács Patrícia sem, akihez a legdrámaibb pillanatok kapcsolódnak a darabban és akivel a legkönnyebb együtt érezni - főleg, ha ne adj isten velünk is megtörténtek már olyan sorsfordító dolgok, amiken ő is átmegy a szemünk láttára. Kimmel után a legnagyobb meglepetést azonban számomra mégsem Patrícia - róla eddig is tudtam, hogy kivételes színésznő -, hanem Ötvös András okozta, akit most láttam először játszani a világot jelentő deszkákon és poénokban gazdag, mégis okos és szerethető játékával azonnal belopta magát a szívembe. Természetesen dicséret illeti Járó Zsuzsát is, mint a bonyodalmak egy részének okozóját, míg az általam a szinkron miatt is imádott Papp János ezúttal is a tőle megszokott magas színvonalat nyújtotta.
A Dühöngő ifjúság nem könnyű darab, nem fogunk megállás nélkül nevetni rajta, de folyamatosan szomorkodni sem. Valójában olyan, mint az élet: hol ilyen, hol olyan, de mindenképpen szeretnénk a részesei lenni. Március 16-tól pedig ezt bárki megteheti a Belvárosi Színházban.
