Új helyszínen a Nemsenkilény és a Dolcsaja vita
2012. 10. 21.

Új helyszínen a Nemsenkilény és a Dolcsaja vita

Az idei évadtól kezdve új helyszínen, a II. kerületi Jurányi Produkciós Közösségi Inkubátorházban lesz látható Börcsök Enikő monodrámája, a Nemsenkilény, és a Csákányi Eszter főszereplésével játszott, Leonyid Brezsnyev lányának életét bemutató előadás, a Dolcsja vita.

A Nemsenkilény című monodráma az autizmussal együtt élő emberek személyes írásait, naplóit felhasználva igyekszik bemutatni kiszolgáltatott embertársaink mindennapjait, egy velünk együtt élő, és mégis oly távolinak tűnő világ fájdalmait és örömeit, sikereit és kudarcait.

"A színésznő a legapróbb gesztusoktól kezdve a legnagyobb rángásig mindent következetesen épít fel. Minden gondolatnak megvan a saját reakciója, és ezek a reakciók – ugyanolyan téma esetében – visszatérnek." /7óra7.hu/

nemsenkileny-borcsok-eniko-10

A Dolcsaja vita Leonyid Brezsnyev, a szovjet kommunista párt főtitkár lányának életét mutatja be. Peter Pavlac pozsonyi író és dramaturg 2008-ban írt, a valóságot és a fikciót jól ötvöző darabját Parti Nagy Lajos fordításában és Csákányi Eszter főszereplésével láthatja a közönség.

„Kezdettől Csákányi Eszter hangján hallottam a mondataimat, hisz ezt a fajta, tragikomikus, groteszk humort, szentnek és profánnak, fentnek és lentnek ezt a kelet-közép-európai keverékét Csákányi színészi anyanyelveként, senkihez nem hasonlíthatóan beszéli.” - mondta Parti Nagy Lajos a Dolcsaja vita kapcsán.

dolcsaja_vita-35

A Jurányi Produkciós Közösségi Inkubátorházban a Dolcsaja vitát első alkalommal november 17-én, a Nemsenkilényt november 22-én játssza az Orlai Produkciós Iroda.