A sikerkönyvet most monodrámaként állították színpadra, amelyben a néző együtt hörög, szenved, majd lélegez fel a zseniális alakítást nyújtó Pálos Hannával.
Különös, hogy a válási statisztikák ellenére a közvetlen környezetemben nem nagyon van olyan harmincas-negyvenes pár, amelyiknél durva válás lett volna. Egy-egy szakításról persze tudok, de bántalmazó kapcsolatról nem – mondjuk ez általában nem olyasmi, amivel az érintettek nagyon dicsekednének. Azért szeretem azzal hitegetni magam, hogy kilátok a saját buborékomból, így tisztában vagyok azzal, hogy mind a válási trauma, mind a párkapcsolaton belüli erőszak nagyon is releváns téma, ami tömegeket érint. Nem véletlenül ment akkorát négy éve Halász Rita debütáló regénye, a Mély levegő, amely a közönség és a szakma tetszését is elnyerte: sokszoros utánnyomások, Margó-díj, és beválogatták a Libri Irodalmi Díj tíz döntőse közé is.
A regény Vera, egy harmincas, kétgyerekes anya monológja, akinek gondolatfolyamán keresztül látunk bele párkapcsolati válságába. A történetben nincs hagyományos párbeszéd, minden dialógus az ő fejében zajlik; zaklatott, ugyanakkor szikár mondataival összevissza ugrál az időben, hiszen belső küzdelmeiben saját magát is csak nehezen tudja megérteni.
Pedig Vera és Péter, a két művész kapcsolata szépen indult, később viszont fokozatosan fulladt bele a fojtogató mindennapokba: a férj alkotói ambícióit feladva egy multinál gályázik, a feleség a gyereknevelésbe fásult bele, és ő is letette az ecsetet. A kimondatlan szavak, elfojtott érzések először verbális, majd fizikális bántalmazásba fordulnak át, ekkor pakol össze Vera és költözik gyerekeivel az apjához, egykori gyerekszobájába, amely ma már inkább csak lomtár. Ez az indítás már önmagában is beszédes: a múlt kényszerű jelenléte, az újrakezdés nehézségei és a szabadulás vágya mind jelen vannak, egyszerre fojtogatva az érzelmileg megborult nőt.
A történet egyik központi eleme az erőszak és az áldozathibáztatás kritikája. Vera apja is minimalizálja lánya helyzetét, arra buzdítva, hogy mentse meg a házasságát, hiszen a bántalmazás belefér egy kapcsolatba. Meg egyébként is ez a társadalmi norma. Halász Rita szövege ezzel szembemegy: a bántalmazó viszonyok felismerése, majd a szükséges szavak kimondása az első lépés a megoldás felé.
A belső monológokból építkező regény szinte kiáltott a monodráma műfaja iránt, ezt hallotta meg Pálos Hanna, aki korábban már hangoskönyvként interpretálta a Mély levegőt. Az Orlai Produkció keretein belül a Jurányiban mutatkozott be az előadás, amely egyértelműen az évad legfontosabb premierjei közé tartozik. A színpadra alkalmazás Zsigó Anna és Pálos Hanna közös munkáját dicséri, a látványért Veronika Keresztesova felelt.
A monodráma műfajának nehézségét vállalva Pálos egymaga tartja a nézőket a székük szélén, miközben Verát játssza: a sebzett, ám belső erővel rendelkező nőt, aki a saját traumájával való szembenézés során válik újra önmagává. Finom gesztusokkal képes elérni, hogy a közönség együtt lélegezzen vele, érezze a történet súlyát és erejét. Az előadás alatt egyszerre látni Verát, a rettegő anyát és a bátor, új életre vágyó embert, ugyanakkor rajta keresztül megismerhető az összes többi karakter is: a bántalmazó férj, a bizonytalansággal küzdő gyerekek, a rideg apa, a válása után önmagát megtaláló anya és a jótanácsokkal nem fukarkodó barátnő is.
A színpadkép minimalista, de erőteljes: egyszerre jelképezi a szűkös, megkötött élethelyzetet, amelyben Vera vergődik, és az alkotói vágy kitörési kísérleteit. Az egyszerű, mégis jelentéssel teli tér lehetőséget ad a színésznek a teljes kibontakozásra. Egy szék, egy lepel, egy kancsó víz, egy kis asztal, néhány ecset meg festék. És egy írásvetítő – nem hittem, hogy ezt a szót még valaha leírom –, amelynek használatával Pálos zseniális, kaotikus díszletet ad a történethez. A háttérben pedig nagybőgő szól, amely szinte egy másik szereplőként egészíti ki a történetet. A zenét Csizmás András és Ajtai Péter felváltva biztosítják, amely olyan érzelmi és dramaturgiai elemmé válik, hogy szinte párbeszédet folytat a színésznővel.
A színpadi adaptáció hű maradt a könyv tematikájához: a bántalmazás lecsupaszított, mégis erőteljes képekkel bontakozik ki, ugyanakkor nagy erénye, hogy nem ragad le az abuzív kapcsolat ábrázolásánál, hanem az önmegvalósítás rögös útját, a belső küzdelmeket és a megtisztulás folyamatát állítja középpontba. Így a személyes dráma univerzálissá válik: nemcsak az elvált vagy bántalmazott nők számára átélhető, hanem mindenkinek tud adni valamit, aki már került olyan nehéz élethelyzetbe, amelyből gyötrelmes volt kievickélni. Vera kétségbeesett kísérletei, hogy újra értelmet találjon az életében, szintén rezonálnak a nézővel, de könnyű átérezni a félkapcsolatokban és drogban, piában fetrengő szétcsúszásait is.
Története végén a művészet újbóli megtalálása jelenti számára a gyógyírt. Elválik, saját lakást talál, a gyerekeivel új életet kezd, és visszatér a festészethez is, amely nemcsak egy hobbi, de saját identitásának és szabadságának jelképeként is felfogható. Azt azért sejteni lehet, hogy ez nem a hollywoodi happy end, munka lesz még bőven, de valami legalább már elindult.
Néhány éve szó volt arról, hogy minisorozat is készül a könyvből, ám erről egyelőre semmit nem tudni. Ha mégis összejön, akkor senki más nem játszhatja a főszerepet, mint Pálos Hanna, akit a bemutatón a nem szűnő vastaps újra és újra visszaparancsolt a színpadra. Teljesen megérdemelten.
