Számos színdarab állít a középpontjába markánsan nagy korkülönbséggel rendelkező, jelentős generációs eltérést felvonultató karaktereket.
A Harold és Maude hajdan Tolnay Klárival és Gyabronka Józseffel, vagy egy más feldolgozásban Vári Évával és Kolovratnik Krisztiánnal a címszerepben arról szól, hogy miként tud megtanítani egy idősebb hölgy az élet élvezetére egy olyan fiút, akit az anyja erősen presszionál. A Miss Daisy sofőrje arról hoz tanítást, hogy a barátság köteléke az idő kihívásait hogyan élheti túl, Az apa című előadás pedig, amely a Pesti Színházban jelenleg is látható, egy idős férfi küzdelmét mutatja meg a felejtéssel és a szellemi hanyatlással, beleszőve mind ebbe a lányával való kapcsolatát. A darabot hét évvel ezelőtt szintén bemutatta az Orlai Produkció, amelynek csapata egyébként most, 2022-ben is tartogat a közönség számára újabb néznivalót, színházi aktualitást.
Hetven év. Pontosan ennyi a korkülönbség a 21 éves Leo és a 91 esztendős nagymamája között, akik egy teljes évtizede csak távolról tartják a kapcsolatot, és bár jó a viszonyuk, a nagyapa temetése óta nem is látták egymást. Előre borítékolható tehát, hogy amikor az unoka hajnali háromkor biciklijével és túrazsákjával az idős hölgyhöz váratlanul beállít, nem lesz sem konvencionális, sem pedig egyszerű lefolyású a találkozás. A fiatalember látszólag nem is különbözhetne jobban a nagyanyjától, a cselekmény előrehaladtával azonban kiviláglik, hogy sokkal több közös van bennük, mint azt magukról akár ők is gondolnák. Mindkettőjük magányos, és általános értelemben véve is nehézkes számukra a kapcsolattartás, emellett a saját szokásaik, berögződéseik rabjai, amelyekre bőséggel találnak igazolást, ezek a tényezők pedig minden egymás felé sugárzott tapintatuk ellenére megnehezítik az összeszokást. Az asszony a koránál fogva számos testi bajjal küzd, egyre több veszteséget él át, de az unoka szintén túlérzékeny, hiszen ő is szembenézett egy tragikus baleset kapcsán azzal, hogy mit jelent valójában egy nagyon kedvelt személytől való hirtelen elszakadás. Más is van itt azonban, nemcsak hasonlóság. Miközben az egyikük a nagyvárosi otthona által nyújtott állandóságban talál megnyugvást, addig a másikuk számára a kerékpárjának nyergében való – jól megmagyarázott, mégis hajszoltnak tűnő – bolyongás az, ami arra szolgál, hogy nem csupán képletesen szólva, hanem a gyakorlatban szintén maga mögött hagyjon minden felelősséget, ilyen-olyan problémát.
Tovább árnyalják a képet a Leo életében felbukkanó nők, kezdve az anyjánál, akit neurotikusnak tart, és akivel nem hajlandó rendezni a kapcsolatát. Barátnője váratlanul bejelenti szakítási szándékát, örökbefogadott nővérével maga sem tudja, hogy hányadán áll, és még egy oly könnyednek tetsző alkalmi jellegű viszony lehetősége sem hozza meg nála az elvárt hatást. Mindennek a tetejében az idős szomszédasszony ellenőrzésképpen hozzájuk rendszeresen áttelefonál, hogy meggyőződjön róla, nem ragadta-e el kortársát, vagy éppen saját hasonló évjáratú valóját a halál. Ezek az alakok a történetbe egyáltalán nem öncélúan beleírt, funkciótlan figurák, Leo jellemét és életútját ugyanis különböző mértékben és módokon ugyan, de mindannyian formálják. Talán már az elejétől fogva sejthető, hogy a nagymama az egyetlen olyan személy, aki végül a legmarkánsabban hat rá, előtte azonban muszáj megvívniuk egymással az apró kis harcaikat, meg kell tanulják egymás nyelvét, és el kell hinniük, hogy a szeretet és a bizalom az emberi kapcsolatok terén falakat rombolhat le és törhet át.
A generációs különbségekből fadódó humor az egyik legfőbb mozgatórugója Amy Herzog: Jaj, Nagyi! című darabjának, amelyet az Orlai Produkciós Iroda nyáron a Benczúr kertben mutatott be, október 16-tól pedig a 6SZÍN Teátrum repertoárjába került be az előadás. A női főszerepre sikerült megnyerni a Nemzet Színésze címmel kitüntetett Kossuth- és Jászai-díjas színésznőt, Molnár Piroskát, érdemes és kiváló művészt, a kaposvári Csiky Gergely Színház és a Halhatatlanok Társulatának örökös tagját. Nem véletlen, hogy ilyen hosszasan kell elidőzni az elismeréseinek felsorolásánál, ezért a darab másik két közreműködője, Rohonyi Barnabás, illetve László Lili, az egykori tanítvány nagyon várta már vele a közös munkát. Szabó Máté, a Miskolci Nemzeti Színház rendezője és művészeti vezetője a próbák alatt biztos kézzel irányítva segítette az előttük álló feladat megoldását, mivel értőn elemezte a szituációkat, és az egyes karakterek motivációira szintén jó érzékkel világított rá, igazán ideálissá téve ezáltal a színészvezetés folyamatát.
Az idősebb nézők közül legutóbb is sokan adtak hangot annak, hogy egyfajta tükröt tartott eléjük az előadás. Ugyanezt a tükröt a fiatalabbak is megkapják, ők egyebek mellett azt az igazságot vihetik haza a darab megtekintése után, hogy nem egyszerű, de nem is megugorhatatlan dolog a felnőtté válás, főként, ha egy fennálló generációs szakadékot türelmes építkezéssel, őszinte elfogadással és szeretettel hidalunk át, így aztán elérhetjük, hogy útkeresésünket kellő élettapasztalattal rendelkező, hozzánk érzelmileg megfelelő módon kapcsolódó személyek támogathassák. Azt pedig, hogy mennyien érzik úgy, hogy megszólítja őket az a leírás, amelyet az Orlai Produkció alkotóközössége beharangozóként a közönség elé tárt, mi sem bizonyítja jobban, mint hogy a színdarab teltházzal fut, és élénk az érdeklődés az egyes időpontok esetében még fellelhető jegyek iránt.
