Képesek vagyunk-e lerázni a tollainkat, átlépni a magunk és a társadalom szabta konvencióinkat, merünk-e újra boldogok lenni, tudunk-e új szárnyakat növeszteni – boncolja a kérdést a Michelle Kholos Brooks – Kelly Younger szerzőpáros Kalamazoo című vígjátékában. Hernádi Judit és Kern András összeszokott párosát Sebestyén Aba rendezi.
Amikor először találkoztál a szöveggel, mi volt az első meghatározó gondolatod, hangulatod a darabbal kapcsolatban?
A legfontosabb, ami megfogott, hogy az életük második részében élők, a szüleink, a nagyszüleink, mi magunk, hogy keressük tovább – nyitottan, kíváncsian, játékosan, kamaszosan, meg olykor kétségbeesetten, frusztráltan – mégis a boldogságot. Akkor is, ha már leélte az ember az élete nagy részét, a gyerekei már kirepültek, s mint a darab két szereplője, itt marad özvegyen. Korunk talán egyik legjellemzőbb életérzéséről, a magányról próbálunk beszélni, őszintén, néhol iróniába és öniróniába csomagoltan, de mindenképp jóféle humorral fűszerezve. Hiszen a szerzőpáros komédiaként határozza meg a szöveget.
Az is lehet, hogy tragikomédia? Rendezéseidben főleg az emberi történetek, sorsok, az érzékenységek érdekelnek. Ez a darab többször is gyomorszájon üt.
Igen, van benne tragikomédia, groteszk és abszurd is. Sokat gondolkoztam a szövegen, hogy lehetne mindezt árnyalni. Az olvasópróbán mondtam is, hogy ez a darab nem egy Godotravárva történet, de akár lehetne is. Hiszen két magányos ember valamiféle megváltásra, megvilágosodásra vágyakozik, valamit nagyon vár, ami segít abban, hogy értelmet találjanak további életüknek, ami tovább lendíti azon a holtponton, amiben jelenleg élnek. Magányosan, özvegyen, már-már a depresszió szélén áll Peg és Irving. Persze ez a szövegben nincs ilyen hangsúlyosan jelen, de nekünk kötelességünk – úgy érzem – a szöveg felszíne mögötti rejtett emberi érzéseket, tartalmakat is feltérképezni, társadalmi és szociális háttérről beszélni még akkor is, ha egy komédiáról van szó és kiemelt cél a minőségi szórakoztatás. Az én felfogásomban Peg és Irving a két bohóc, a fehér és a vörös. Irving a fehér, aki keserűbb, ironikusabb, rejtőzködőbb, Peg színesebb, bohókásabb, naivabb, talán őszintébb. Olyan, mint egy madár. Egyszerre fellelhető bennük egyfajta mély szomorúság meg félelem és a játékra, a kalandra, az életre való vágy is. Ez a nagy kihívás számomra, ezeket a végletes, mégis egymást kiegészítő mély emberi tartalmakat igaz módon kibányászni és megmutatni ebből a történetből. Ugyanakkor nagyon szerencsésnek érzem magam, hiszen két olyan csodálatos színésszel dolgozhatom, mint Hernádi Judit és Kern András, akikkel rendkívüli öröm minden egyes próbaperc.
Akár mottója is lehetne a darabnak Peg egyik nyitó mondata: lerázni a tollakat.
Mi is ugyanezt gondoltuk Sós Beáta látványtervezővel, amikor először beszéltünk a darabról.A legjobban azt szeretem a madarakban – mondja Peg – hogy tudnak vedleni, átváltozni, lerázni a tollakat és új tollakat növeszteni, megváltozni. Hát, ez az élet egyik legnagyobb feladata, folyamatosan újabb- és újabb kihívásokat megoldani, átlépni rajtuk és folyamatos változásban élni. Ez még fiatalon is nagyon nehéz.
Eszembe jut a Lázadni veletek akartam rendezésed, három, a rendszerrel szemben lázadó kamasz felnőtté érése. Peg és Irving –ők a kamaszkorból, a fiatalságukból szeretnének valamit visszakapni – is lázadnak a saját konvenciók, a saját szorongásaik ellen?
A második kamaszkorukat élik meg. Lázadnak a maguk konvenciói ellen, s mihelyt leküzdikés átlépnek a saját gátlásaikon, azzal kell szembesülniük, hogy a saját gyerekeik szabta határokat kell átlépniük. Nekik majd sikerül ezt megugraniuk.
Kettőjük barátsága, szerelmeszámos érzékeny dolgot felszínre hoz, a generációk közti feszültségeket, a szexualitást a vallás kérdését. Pegnek a Szent Asszonyunk Gyülekezet mindennapjai fontos része, Irving zsidó vallását nem gyakorolja. A rendezésedben mennyire kapnak ezek hangsúlyt?
Finoman érintjük, de nem kapnak különösebb hangsúlyt. A folyamatos megújulásról, a változás szükségességéről, milyenségéről és minőségéről próbálunk beszélni. Hogyan tudunk önmagukon, egymáson és a környezetükön változtatni. Talán úgy, hogy megpróbálunk nyitottak lenni a világra és ugyanakkor kegyetlenül őszinték lenni önmagunkkal szemben.Nem keseregni, nem visszasírni a múltat, nem a magunk teremtette konformitáshoz, vagy vélt rendhez ragaszkodni, hanem lebontani azt teljesen. Lebontani az egonkat, hogy másfajta szárnyakat növeszthessünk, hogy új ember teremtődhessen és ehhez talán a legfontosabb, hogy tudjuk megőrizni vagy újra feléleszteni magunkban a világra való rácsodálkozás képességét. Peg és Irving egymás támogatásával járják végig belső útjukat, hogy újrateremthessék önmagukat és a másikat, és megalkuvás nélkül önmagukkal azonos, boldog emberek lehessenek.
Hernádi Judit és Kern András számos színdarabban alkottak már párost. Fél szavakból megértik egymást, ismerik egymás rezdülését. Ez rendezőként segített, vagy olykor nehéz volt kimozdítani őket a megszokottból? Vagy talán ezt nem is akartad.
Nagyon élvezem a belső játékukat, ahogy olykor ugratják egymást, csipkelődnek. Nagyszerű két olyan emberrel dolgozni, akik között ilyen kémia van. Érzékenység, mély emberi tartalom és komoly szakmai tudás van mögöttük. Megyünk egy irányba, ők kíváncsiak rám, úgy érzem, én meg próbálom használni mindazt, amit ők képviselnek és hoznak magukkal. Folyamatosan rácsodálkozom, hogy mennyi mindent tudnak, s ez a szövegmennyire talál hozzájuk. Két igaz bohóc, két igazi nagy színész.
Rendezéseidben szeretsz a szövegekkel bíbelődni, lefejteni annak minden rétegét. A Kalamazoo egy igazi jó bulvár darab. Itt mennyire a szöveg, vagy inkább a szereplők karaktere viszi az előadást?
Még a munka elején vagyunk, most kezdtünk el próbálni. Az biztos, hogy bizonyos emberi tartalmakon, mélységeken, drámákon nem szeretek átlépni. Akkor jön ki a jóféle humora is egy-egy helyzetnek, ha mögötte nagyon erős, mély tartalom van. Ez a két ember, Peg és Irving, rendkívül vágyik a boldogságra, de amennyire vágynak, pont annyira akadályokat is gördítenek saját maguknak. Nagyon nehéz számukra a megszokotton változtatni. Bízom abban, hogy sikerül rétegeiben gazdagon kibontani a helyzeteket, megmutatni a karaktereket.
Szereted a szűk, intim terű előadásokat, gyakran rendezel, akár az általad vezetett Yorick stúdió előadásaiban, akár az itteni rendezéseidben ilyet. A mostani előadás vizuálisan már mennyire állt össze?
Adott a Belvárosi Színház tere, de fontos szempont, hogy mint a többi előadásukat, ezt is sokat utaztatja majd az Orlai Produkció. Lesznek szabadtéri előadások is, ez a sok szempont többször gondoltatta át velünk a tervezést. Végül üres térben gondolkodom, ahol néhány jelzésszerű, karakteres kellékkel, bútordarabbal teremtjük meg a játék helyszínét, hangulatát. Fontos hangulatteremtő szerepe lesz a zenének is, amit Cári Tibor komponál. Egyelőre még a Jurányiban próbálunk, a főpróbahéten látjuk majd igazán, hogyan működik, de az biztos, hogy nem egy kisrealista, konvencionális közegben fog megszólalni a szöveg.
Milyen figuraként él benned Peg és Irving?
Peg minden bizonytalansága ellenére egy rendkívüli ösztönös, életigenlő nő. A madarak a hobbija, magát is madárhoz hasonlítja, aki fölfele, az Ég fele mozdul. Repülni vágyik. Irving iránya lefele tart, detektorral kincseket keres a föld mélyében. Földhöz ragadtabb, materiálisabb lény, Peg légiesebb, az eget kémleli, fölfele néz. Ez a két véglet, a Föld és az Ég találkozik valahol egy közös pontban, ahol talán egy újabb, közös matériát teremtenek.
Kalamazoo létező település az Egyesült Államokban. De persze szimbolikus is. Egyfajta éden. Számodra mit jelent a darab címe?
Számukra a földi Paradicsom. Az a hely, ahol az ember önmagával azonos. Ahol boldog. Sokat beszélgettünk erről is, hogy sokszor nem lehet a közhelyeket kikerülni. Ki kell mondjam, hogy arról szól, hogy a lélek nem öregszik.
