Tulajdonképpen elég kegyetlen színház ez a hideg, kék napfényben fürdő, síparadicsomi történet, ami a világhírű svéd, Ruben Östund 2014-es Lavina című filmje nyomán, Tim Price által színpadra írva, Zöldi Gergely fordításában és Pelsőczy Réka biztos kezű rendezésében, kiváló szereplőgárdával látható a Belvárosi Színházban.
A most 54 éves Östlund 2001 óta írója, rendezője és vágója saját filmjeinek, így a tíz évvel ezelőtt már nagy feltűnést keltő Lavinának, majd az Oscar-jelöléseket, Arany Pálmát és egyéb jelentős európai díjakat elnyerő 2017-es Négyzet-nek és a 2022-es A szomorúság háromszögé-nek is. Mint többször nyilatkozta, legutóbbi három filmje trilógiának is tekinthető, melynek fő tárgya egyetlen kellemetlen kérdés: Milyen manapság férfinak lenni? Milyen társadalmi elvárásnak kell megfeleljen egy hibátlan családapa, egy férj, egy férjjelölt, s milyen helyzetekben következik be az a hányingert keltő megszégyenülés, amitől – szerinte – a skandinávok különösképp rettegnek. Márpedig ilyen helyzetek mindenhol adódnak, Östlund pedig ádáz figyelemmel, s kedvtelve vájkál a megoldhatatlannak tűnő szituációk mélyén.
Tihanyi Ildi magashegyi szállodát és annak „hütté”-jét jelző, szellemes díszlete pár óriás méretű, lazán odavetett, hófehér „babzsák” fotelből és egy időnként átlátható és eltolható falú, szobát, szaunát sikerrel ábrázoló, méretes, kocka formájú fülkéből áll. Juristovszky Sosa szabályos, fehér síruhákat, csattogó síléceket, északi mintás kötött pulóvereket és meleg zoknikat adott a szereplőkre. A mutatós csoportképek illúziókeltő, dinamikus „megmozdítása” Duda Éva mozgástervei alapján, Hunyadi Máté kísérőzenéjének segítségével történik.
A munkájától és telefonjától elszakadni alig bíró, jó negyvenes Tomas (Mészáros Béla) és az őt láthatóan lekezelő, sőt, harmadik gyerekének tartó Ebba (Járó Zsuzsa) két gyerekükkel (az általam látott estén: Sándor Rebeka Sofie és Mester Máté) síelni mennek. Lehet, hogy csak egy mélyről jövő jajkiáltást kell elnyomnia, de meglehet, a szíve is belereszket a nyitó pillanatokba annak a nézőnek, aki ment már valaha fáradt élete párjával és nyűgös kiskamasz gyerekeivel egy nehezen összehozott családi kirándulásra, olyannyira élethű a főhősök rumlis megérkezése a hótól szikrázó hegy tetejére. Hogy pontosan hol vagyunk, milyen környezetben, s mi vár ránk időjárásilag, azt a földrajzi felkészültsége ellenére is bájosan üres, nyomulós utazási influenszert játszó Tóth Zsófia bejelentkezései alapján tudjuk meg. Az erőszakos fényképésztől kezdve, a takarítókon és pincéreken át az éppen átmenő olasz vendégig minden szükséges epizódfigurát Rohonyi Barnabás játszik el szakszerűen. Voltaképp csak egy-két jelenetben tűnik fel, de az egész szálló vendégseregének „illatát” hozza magával a családját kipihenni vágyó, szabados kapcsolatokra kész „külföldi” nő alakjában Ullmann Mónika.
A történet lényege, hogy egy biztonsági okokból mesterségesen indított lavina és hóförgetege a központilag tervezettnél kissé közelebb ér a déli sültkrumplijukat eddegélő családhoz, s erre kitör a pánik a vendégek között. Az ijedtség elmultával veszik számba egymást, szerencsére mindenki sértetlen, de ekkor derül ki, hogy Tomas rémületében úgy lépett meg a zúduló hó elől, hogy gyerekei helyett a telefonját markolta meg és vitte magával, tehát – Ebba megítélése szerint – szégyenletesen viselkedett. A Tomas „botlása” fölött érzett dühöt és elégedetlenséget Ebba hosszan érlelgeti magában, majd amikor estére megérkezik Tomas elvált barátja Mats (Száraz Dénes), a maga vagy húsz évvel fiatalabb, jelenlegi barátnőjével, Jennyvel (László Lili), kissé már bortól fűtötten, tőlük elbírálást, afféle ítélőszéket kérve a gyermekeit látványosan cserben hagyóra, beárulja, följelenti a maga mulyának, tehetetlennek és hosszú ideje használhatatlannak érzett élete párját.
Csodálatos és elviselhetetlen jelenetek következnek. Tomas egy ideig nem érti, mi a vétke. Később azt gyanítja, mindenki megkergült körülötte. Aztán összeomlik. Arra jön rá, hogy nem tudott, s nem tud megfelelni annak az apaképnek, amit a világ elvár tőle. Lenyűgöző Mészáros Béla minden pillanata. Ártatlan, vibráló kutyatekintete, rekedt üvöltése, szemérmetlen zokogása, kínos mosolygása, mind-mind egy nagy alakítás felejthetetlen kelléktárának részei. De a néző csodálkozhat Járó Zsuzsa irgalmat nem ismerő, s tulajdonképpen szűkagyú Ebbáján is, hogy vajon miért nem hagyta rég el ezt az embert, ha ennyire semmibe veszi, vagy miért nem ismeri fel részvéttel, hogy gyermekei apjától ennyi, és csak ennyi telik. Érdekes utat jár be László Lili először butácskának látszó, majd egész normálisnak tűnő Jenny figurája, s – be kell valljam – számomra meglepetés Száraz Dénes ingatag Matse. Annyira találó volt minden esendő megmozdulása, hogy a nézőtéri homályban elő kellett vennem a színlapot, hogy megbizonyosodjam, tényleg Száraz Dénes-e az a kiváló színész odafent. És tényleg! Pelsőczy Réka nem mindennapi színészvezetési képessége egyébként a két remek gyerekszereplő felkészítésén is észrevehető. Már a budaörsi Vadászat előadásában is megmutatkozott: lehet őnéki valami különleges tulajdonsága, amivel nehéz ügyekben is szót ért a fiatalabbakkal.
Akik látták a filmet, azoknak mondom: nem minden lesz egészen úgy, ahogy a filmben látható. Örömmel olvastam a HVG Kovács Bálint által készített interjújában Östlundnak a nyilatkozatát, amiben az esetleges változtatásokkal kapcsolatosan azt mondja: „Csakis hálát érzek, hogy valaki beleviszi a saját véleményét is a műbe, és úgy foglalkozik a sztorival, ahogy az neki megfelel. Egyáltalán nem érzem úgy, hogy csakis úgy lehetne hozzányúlni a történethez, ahogy én tettem; örülök, ha valaki máshogy értelmezi, sőt magam is érdeklődve nézem, mások hogyan értelmezik.” Érzésem szerint Östund nagyon meg lenne elégedve ezzel az előadással.
