Tipikus szerepdarab a Skorpió. Távollétében is Király Ferenc határozza meg a figurák egymáshoz való kapcsolódási pontjait. A nagyvállalkozó korunk hőseként alkalmazkodott a változó körülményekhez és tüneményes gyorsasággal haladt felfelé a társadalmi ranglétrán. Meg sem állt a száz leggazdagabb magyar listájáig. Ám eljött a pillanat, amikor szembe kell néznie a múló idővel és a hozzátartozói villámgyorsan apadó türelmével és szeretetével.
Az elsősorban prózaíró Kerékgyártó Istvánnál kevesen tudnak többet az 1990 utáni Magyarországról. A rendszerváltó, a Rükverc vagy éppen a Hurok történeteiben egyaránt feltűnnek a rendszerváltás utáni évtizedek hiénái és áldozatai. A háttérben az elméletileg polgárosodó, kapitalizálódó társadalom inkább aggasztó, semmint vonzó sziluettje látszik.
A Skorpió című tragikomédia a Király családon belüli hatalomváltást meséli. Az előbbi folyamat a magyar társadalom hatalmi viszonyainak átrendezéséről és átalakulásáról is szól. Máté Gábor rendezése a Belvárosi Színházban változékony perspektívában tálalja a színdarabot. A jeleneteket összekötő, mindig más színészek által énekelt dalok távolítják tőlünk a sztorit. A brechti színház songjaira emlékeztető rövid betétek az idő múlására és a főhős közelgő halálára emlékeztetnek. Ugyanekkor a két idősíkon játszódó, jól követhető, a napjainkkal szembesítő történet alól nehéz érzelmileg kivonnia magát a publikumnak.
Kerékgyártó szövegének gyengesége, hogy a főszereplőn kívül a többi karakter nem eléggé kidolgozott. Ezért az előadás árnyalja Király Ferenc fiait és menyeit. A két fiú eltérő intenzitással tör a hatalomra. Bár kevésbé talpraesettek, mint apjuk, arra vágynak, hogy középkorú férfiakként átvehessék végre a családi vállalkozást.
Mindketten érzik azt, amit édesapjuk már nem. Az elmúlt másfél évtizedben változott a gazdasági tér. A magyar ugar üzleti életében a szokottnál is jobban számítanak a rokoni kapcsolatok mellett a kételyeket nélkülöző hit a regnáló politikai hatalomban. A fiúk kapcsolataikat kihasználva szeretnék részben új pályára állítani a vállalkozást. András, a fiatalabb fiú (Schruff Milán) ritkán bizonytalan. Minden az arcára fér. Nem szeretnénk András útjait keresztezni, mert bármit bevet célja elérése érdekében.
Más a helyzet az idősebb fiúval, Zolival. Vélhetően ő szenvedett a testvérek közül többet a határozott, célratörő apától. Csonka András alakítása idővel az elmaradt érintések utáni vágyról szólnak. Zoli legalább annyira szorgalmazza a váltást a piramis legtetején, mint testvére, de egyre kevésbé hisz a választott módszerben. Már nem szeretné (teljesen) kisemmizni Királyt. Csonka árnyaltan mutatja ezt a megtorpanást. Az egyik jelenetben Zoli bújna az édesapjához, sőt egy pillanatra gyerekként a mellére is hajtja a fejét. De már elszabadultak az indulatok, elrohant az élet, nincs lehetőség pótlásra.
A női szerepek hálátlanabbak. A két meny dögös ruhái (jelmeztervező: Kovács Andrea) rókalelkeket takarnak. Zizi okosabb, Alma butuska. Járó Zsuzsa és Ullmann Mónika kettőse meggyőzőbb két kisebb villanásban. Az előadás moralitásjátékának szintjén Járó a lelketlen, munkájába belefáradt Nővér szerepében a halál angyala, míg Ullmann Vilma ápolónő megformálójaként megértéssel és empátiával kíséri az útja végén tartó Királyt.
Pataki Ferenc a mérleg nyelve. Kézdi Péter, Király Ferenc személyi titkára az átmenet a családi hatalomért tülekedők és a jelenlegi vezető között. A kaméleon Kézdi kiszámíthatatlanul csapódik egyik tábortól a másikig. A megrendítő végben kulcsszerep hárul Patakira, hiszen itt derül ki, hogy valójában mennyire jó és ragaszkodó ember.
Mészáros Máté kiválóan működteti a tragikomédia színpadi nyelvét. Király Ferenc minden esendősége dacára emberibb a környezeténél. Mészáros a mostani középkorúaknak, egy teljes generációnak az édesapja. A skorpió jegyében született férfi istenei a pénz és a hatalom. Király a kapitalista vállalkozó, aki a szocializmus romjain emelkedett a magasba, mert élelmesebb és rámenősebb volt az akkori időkben riválisainál.
Mészáros humora nem a kitartott pillanaté, hiszen soha nem vár egy ütemet sem. A sport nyelvén szólva nem kell számára túl magas labda ahhoz, hogy pontot érjen el. Életveszélyes ellenfél, mert nem ismer elvesztett játszmát, a vereséget is győzelemmé alakítja. Nyelvi brutalitása, blaszfémiája eleinte „csak” poénos. Később a megrendült Király életében majd minden a haláltánc eszköze. A méretes asztal a hatalom szimbóluma. A Computer Master elnök-vezérigazgatója dühkitöréseikor gyakran csap az asztalra, később ugyanez a bútordarab a segítség számára, hogy egyáltalán felállhasson.
Mészáros mindenekelőtt tragikus bohóc. Megjárja a káprázatos csúcsokat és a szédítő mélységeket. Király nem tűri közvetlen környezetétől az ellenkezést. Ő maga azonban az ellentmondások embere. Arrogáns és nagyképű, okossága azonban vitathatatlan. Már felesége életében kurvázott. Hát még utána. Királynak a rendszerváltás után szerzett rengeteg pénze miatt lett szűk saját magánélete. A jómóddal az erkölcsi törvények változnak. Mosolyra ingerel, sőt nevetünk kegyetlen riposztjain, később az esetlen poénjain. Hatalma csúcsán azonban titkon rettegünk tőle, éppen úgy, ahogyan a legtöbben az erős személyiségű, sikeres édesapjuktól. Lehetetlen megfelelni neki. Mágnesként vonz, de szavaival taszít. Soha nem tudható, hogy mi várható tőle. Csakis vágyni lehet utána, szeretni kevésbé, majd lelökni a „trónjáról”. Mégsem tudunk haragudni rá, mert betyárbecsülete tagadhatatlan, alaposan ismeri az embereket, és erői fogyásával látszik az egykori milliárdos alakján a halál árnyéka. Bármilyen is volt Király útja eddig, az utolsó kilométer fájdalmat és magányt hoz számára.
Magával ragadó a lendülete és a humora az Orlai Produkciós Iroda gondozásában bemutatott Skorpiónak a Belvárosi Színházban. Nemcsak az ötletes Lear-parafrázis okán lehet a közönség számára vonzó az előadás. Máté Gábor rendezése az elmúlt harmincöt évünket tárgyalja vitára ingerlően és pontos arányérzékkel.
