Kerékgyártó István új darabja, a Skorpió egy családtörténetbe ágyazva mesél az emberi gyarlóságról és történelmi korszakokról.
Az árulások és a bűnhődések drámája Kerékgyártó István új darabja a Skorpió, melyet az Orlai Produkció mutatott be a Belvárosi Színházban december 3-án.
A Máté Gábor rendezte előadás „a mindennapjainkhoz hasonlóan sok humorral és persze sok aggodalommal megírt, lebilincselően izgalmas, rejtvényhez hasonló kortárs Lear-parafrázis” - olvasható a színlapon.
A 2000 és 2025 között játszódó családtörténet egy nagyvállalkozó és fiai sorsát mutatja be - egyszerre korrajz és az emberi gyarlóság szövevényes lefestése. Hogy a rendszerváltás idején meggazdagodott milliárdos cégtulajdonos hogyan válik egy idősek otthonában tengődő öregemberré, akit csak egy régi alkalmazottja látogat, az az idősíkok között ugrálva bontakozik ki.
Az egyik jelenetben egy testileg és szellemileg is egyre inkább leépülő öregembert látunk, a másikban egy, az életet habzsoló Király Ferencet (Mészáros Máté), akit születésnapján a vállalata és a családtagjai ünnepelnek. Az egyik pillanatban humoros és szókimondó, a másikban kegyetlen és másokon tapintatlanul átgázoló.
Az irányításról nyugdíjas korában sem kíván lemondani, és arról sem hajlandó tudomást venni, hogy az üzleti életben is eljárt felette az idő: a megrendelések elnyeréséhez már nem elég a tudás és némi kenőpénz, a tenderek elnyeréshez másfajta kapcsolatokat kell megfizetni és fenntartani. Két felnőtt fia hiába próbálja felnyitni a szemét, a jussuk folyamatos kioktatás, lekicsinylés.
Örök körforgás ez, ahonnan sem az apa, sem a fiai nem tudnak kilépni: ők is ugyanazt a mintát viszik tovább üzletemberként és férjként. Az idősebbik, Zoltán (Csonka András) és a fiatalabbik, András (Schruff Milán) végül az utóbbi egykori egyetemi csoporttársát, Pétert (Pataki Ferenc) fizeti le: legyen apjuk személyi titkára, közben jelentsen nekik, terelgesse apjukat arra, emerre ők szeretnék, hogy végre megszabadulhassanak tőle. Felségeiket (Járó Zsuzsa és Ullmann Mónika) ugyanúgy nem tisztelik, ahogy az apjuk az anyjukat sem, csinos, bólogató, a stabil hátteret biztosító kellékfeleségként kezelik házastársukat.
Végül Király Ferencet nemcsak a családtagjai és a bizalmasai buktatják meg, hanem a saját hiúsága is: mivel egész életében hozzászokott, hogy bármit és bármit megvehet, öregedő férfiként már nem tudja megkülönböztetni, mi szól neki, és mi pénzének. Amikor rádöbben, mit műveltek vele, az árulást múltbeli árulások kiteregetésével bosszulja meg.
Azt pedig mind tudjuk, hogy az árulás akkor a legfájdalmasabb, ha hozzánk közel állók követték el, olyanok, akikben a leginkább megbíztunk: az apa, aki sosem tudott szülőként szeretni, a fiai, akiknek csak a folyamatos harc jutott az apa figyelméért, a feleségek, akik megtanultak a hazugságokkal együtt élni, a bizalmas, aki megpróbált két felet is kiszolgálni. Ebben a történetben a tetteiért előbb-utóbb mindenki megbűnhődik, de igazságot senki sem képes szolgáltatni, feloldozás senkinek sem jár.