Ha nem tudnánk, hogy Tasnádi István írta és rendezte a Tapasztalt asszony című előadást, azt hihetnénk, hogy valami feminista színdarabról van szó. De ezzel máris a sztereotípiák csapdájába esünk, mert miért ne írhatna egy jóérzésű férfi azokról a mikro- és nem is annyira mikroagressziókról, amelyek a nőket érik a hétköznapokban. Az Orlai Produkció legújabb bemutatója ezzel együtt a férfiaknak és a nőknek, de még a túlhajtott feminizmusnak is tükröt tart.
Meglepő, megdöbbentő és elgondolkodtató jelenetek váltják egymást a Jurányi Inkubátorházban bemutatott, Tapasztalt asszony című előadásban, amelynek az elején úgy jönnek be a színészek – két nő és két férfi –, mintha divatbemutatón lennének. Szabályos alakzatban róják az előzetes koreográfia alapján megszabott köröket, a nézőtér széléhez érve egy pillanatra megállnak, jelentőségteljesen körbenéznek, majd jellegzetes, manökenes mozdulattal megfordulnak, és tovább lejtenek. Íme, a nő és a férfi, róluk lesz szó.
Az első jelenetben egy gendertémájú konferencián vagyunk, és amikor a szemüveges, kosztümös László Lili éppen kinyitná a száját, megszólal az öltönyös-nyakkendős Pataki Ferenc, és mond valami ostobán dehonesztálót a nőkről, különös tekintettel arra, hogy állandóan a férfiak szavába vágnak. Amikor a nő végre szóhoz jut, előkerül a „nő” utótag, mintha a női pilóták, költők, festők, buszvezetők csak a férfit jelölő foglalkozásokhoz képest léteznének.
Leszokni a szexről
Aki azt hiszi, ennyivel megússza, az téved, mert sorra jönnek aztán az olyan jelenetek, amelyek mindannyiunknak ismerősek lehetnek a mindennapokból, és amelyek pontosan abban gyökereznek, hogy az apróságokat már észre sem vesszük, nem reagáljuk le, meg is szoktuk, bele is törődtünk. Ahogy azt sem vesszük észre, milyen lelketlenül, cinikusan, lekezelően gondolunk az állatok párzására.
A darabban nem csupán a nők kiszolgáltatottságáról van szó, mindenki áldozatul eshet (időnként nők játsszák a férfi szerepeket, és fordítva), férfi és nő is elbizonytalanodhat, ha lélektelen szabályoknak, elvárásoknak kell megfelelni, legyen az valamilyen múlt századi, bigott nézetrendszer a szexualitásról vagy a mai korunk píszílogikája.
Az előbbire példa a Péterfy Bori által megformált szigorú előadó, aki angol nyelven vezeti elő, hogyan kell a férjeket az évek során szépen leszoktatni a szexről. Vannak lányok, akik csak a nászéjszakán találkoznak a szexualitás borzalmával, mondja, de hát a gyermekáldást szem előtt tartva ezt bizony az első időben heti kétszer meg lehet engedni a férjeknek. Aztán szépen át kell szoktatni őket a heti, majd a havi egy alkalomra, az évek során pedig arra kell törekedni – mutatja a kivetített koordinátarendszerben a lefelé tendáló görbét –, hogy az együttlétek száma lehetőleg nulla legyen.
Az angol nyelven előadott szöveget Schruff Milán tolmács fordítja magyarra, és bár figyelmeztetik, hogy szorítkozzon az eredeti szövegre, egyre inkább a saját interpretációját adja elő nem kevés érzelmi töltettel, aminek a végén úgy összegzi az elhangzottakat, hogy az előadó egy b…tlan p…a.
„Szűkebbre varrom, hogy az apukának is jó legyen”
Aztán ott vannak azok a jelenetek, amelyek az egészségügy bugyraiba visznek el minket: hogyan veszik kezelésbe a megtermékenyítéshez „anyagot szolgáltató” férfit egy alig valamit takaró függöny mögött, teljesen figyelmen kívül hagyva a felesége és az ő segélykérő szavait, pillantásait is. A legbrutálisabb mégis a szülési jelenet, ahol bárki, aki arra jár borotvál, „bekukkant”, burkot repeszt, slagot dugdos – egyáltalán nem túlzás, amikor megérkezik egy láncfűrész is, egy agyongyötört, összevissza rángatott nő pontosan így érzi magát.
És ekkor jön a csattanó, a hab a tortán, amiről hivatalosan nem tudhatunk, csak a nők között terjed suttogva az a remek szokás, hogy a gátmetszés után az orvos odakacsint a férjre, és azt mondja: „Szűkebbre varrom, mint amilyen korábban volt, hogy az apukának is jó legyen.” Így keletkezik a férjöltés, ami nők százait vagy ezreit ítéli olyan fájdalomra, hogy soha többé ne tudja örömét lelni a szexben.
Ezt a mértékű kiszolgáltatottságot már nem lehet fokozni, de az előadáson levetítenek két ikonikus YouTube-videót is a hőskorból, amikor boldog-boldogtalan feltöltögette a házi videóját, hogy a nagyközönség is láthassa, milyen primitíven is él – hogy melyik videókról van szó, az legyen meglepetés.
Válási parti
A mélységesen elgondolkodtató jelenetek sokszor viccesek is: nem lehet nem nevetni azon, ahogy a párok – nyilván valamilyen terapeuta javaslatára – úgy próbálják megbeszélni a problémáikat, hogy először az egyikük mondja el, mi idegesíti a másikban, majd a másik mindezt úgy ismétli el, hogy hozzáteszi: „Megértem, hogy téged idegesít az, hogy…, engem pedig az irritál benned baromira, hogy…” Így folytatódik tovább, egészen addig, amíg már értelme sem lesz a szavaiknak, még akkor sem, ha nem forgatják ki: lehet, hogy ennek a módszernek nincs sok értelme?
A baromira idegesítő szokások felsorolásakor nagyon intim, kínosnak is mondható témák is előkerülnek – hát nem könnyű egy párkapcsolatot, házasságot nagyobb sebek okozása nélkül fenntartani. Ha pedig már minden kötél szakad, jöhet a válási parti. Ezt is a fonákjáról írta meg Tasnádi István: látjuk az „ifjú párt” összekötözött kézzel, majd amikor ez a kötés lebomlik, a nő kábán próbál magához térni, a férfi pedig felpattan, kivirul, és máris a közönség soraiban ülő hölgyek telefonszámát tudakolja.
És hogy ne legyen olyan jó nekik sem, nézzük azt a táncjelenetet, ahol egy intimitáskoordinátor vizslatja a tangózó feleket, és azonnal szól – angolul –, ha valami helyteleníthetőt lát. Male gaze! – kiáltja kezdésnek, mert úgy ítélte meg, hogy a férfi tágyiasította a nőt, úgy nézett rá, mintha szexuális tárgyat látna benne, aztán, miután a férfi elfordította a tekintetét, a kezét veszi le a nő derekáról, majd a lábát löködi arrébb, végül amikor már egymástól kétméternyi távolságban vonulgatnak furcsa kéztartással le és föl, elégedetten bólogat.
Ide jutottunk, vagy mégsem, mindenki eldöntheti, illetve mindenki megküzdhet a saját életében azzal, hogy a sok-sok nehezítés ellenére hogyan őrizze meg a józan eszét és teremtsen élhető körülményeket. A beszélgetésekhez jó kiindulópont ez a zenés darab, amelyben a szerepelők sokszor inkább kiéneklik a feszültséget, és amely tabuk nélkül szól a legrejtettebb problémákról is.
