Az alkotó ismét elemében – a Brooklyni mese szórakoztató, igényes komédia, a Belvárosi Színházban, az Orlai Produkció gondozásában.
Ilyen sem volt még: Woody Allen vígjátékát nem New Yorkban vagy Londonban, hanem a magyar fővárosban mutatták be elsőként, 2024 októberében!
Már csak a tartalma miatt is ideális helyszín Budapest. A komédia szerint valahol Európában ellopnak egy Raffaello-festményt, mely váratlanul New Yorkban tűnik fel. Egy orgazda közvetítésével egy faragatlan brooklyni maffiafőnök vásárolja meg, hogy némi pihentetés után nagy haszonnal adja majd tovább. Miközben az öreg kontinensen hajtóvadászat indul a kép felkutatására, a főgengszter a felbecsülhetetlen értékű alkotást kihelyezi nappalija falára, mely nem várt változást hoz a családtagok életében…
Amikor Woody Allen a koronavírus-járvány idején darabja megírásába fogott, talán fogalma sem volt arról, hogy csaknem három évtizeddel korábban, valahol Európában – éppen Budapesten –, egy múzeumból ellopták Raffaello Esterházy Madonna című festményét. Együtt a mester Ifjú képmása című művével, további öt alkotás kíséretében. Arra pedig végképp nem gondolt, hogy éppen a magyar fővárosban mutatják majd be új darabját, ott, ahol ez a rablás megtörtént. Pedig talán meríthetett volna ötleteket a rablás módjából és végrehajtásából, az amatőr rablók csetléséből-botlásából.
1983 novemberében az évek óta felállványozott Szépművészeti Múzeumba hatoltak be az elkövetők, és szinte játszi könnyedséggel akasztották le a falról a festményeket, vágták ki keretükből, tekerték őket össze, majd futottak el. Mire a magyar rendőrség felocsúdott, a képek döntő része egy autóban már elhagyta az országot.
A XX. század legnagyobb magyarországi műkincsrablásaként számontartott esetről és a nyomozásról dokumentumfilm is készült, melyben az elkövetők is megszólaltak. (Erről Igaz történet, rejtélyekkel: így lopták el Raffaellót címmel írtunk. A példátlan lopásról még napjainkban is derülnek ki újdonságok!)
Ennél ma már izgalmasabb kulturális kérdés, miként fordulhat elő, hogy egy Woody Allen-színdarabnak nem New Yorkban, hanem Budapesten van a világpremierje? A kérdést az Orlai Produkció vezetője, Orlai Tibor, a jogok megvásárlója válaszolta meg. Mint elárulta, a színdarabok jogait külföldi ügynökségek kezelik, és bemutatható műveket keresve bukkantak rá a Brooklyni mesére. Ezt követően a produkciós irodáról, portfóliójáról, a tervezett előadás művészi és üzleti koncepciójáról kellett írásos anyagot készíteni. Az ügynökség ezt követően döntötte el, hogy a magyar jelentkező megvásárolhatja a felhasználási jogot.
S hogy miért nem New Yorkban volt a darab ősbemutatója? Woody Allen egy magyar újságírónak adott interjújában azt árulta el, hogy manapság kedvenc városában a színházcsinálás már olyan drága, hogy dollármilliókat kell összekaparni arra, hogy a Broadwayn egy művet bemutathassanak, többe kerül, mint egy játékfilmjének elkészítése.
Arról, pedig, hogy miként ismerkedett meg ifjú korában a festészettel, mi vonzotta, illetve milyen tapasztalatai voltak valódi gengszterekről, Apropó nélkül. Önéletrajz. című kötetében vallott. Az író-rendező tinédzser korában fedezte fel a festészetet, amikor telente lógott a suliból, és fűtött helyen szerette volna eltölteni idejét. Mivel a múzeumokba ingyen lehetett bemenni, vagy legalábbis olcsón, elkezdte látogatni őket. Így ismerkedett meg többek között Cézanne, Chagall, Matisse műveivel. Ráadásul a Museum of Modern Art (MoMa) büféjében még jól meg is tudott ebédelni… És a maffiózók? Szintén ifjú korában a New York bandái, apja könyve volt az egyik kedvence, ott kezdte el csodálni a bűnözőket. Később sok filmjének fő- vagy mellékszereplői voltak gengszterek. A moziban az ilyen emberek mindig is lenyűgözték, ám valódi gengsztereket nem ismer – vallotta be egy másik honi újságíró kérdéseire válaszolva. Míg Coppolát (A keresztapa-trilógia) és Scorsesét (Aljas utcák, Nagymenők) az alvilági figurák valódi arca érdekli, az ő gengszterjei inkább vígjátéki alakok – magyarázta.
Ilyen hősök tűnnek fel a Brooklyni mese című legújabb, kétfelvonásos színpadi komédiájában, melyet bárki megnézhet a Belvárosi Színházban, nem kell ahhoz a New Yorkba vagy Londonba utazni.
1938-at írunk, amikor a maffiafőnök nappalijába a hétköznapi és giccses tárgyak közé beköltözik Raffaello Szűz Máriát ábrázoló festménye a kis Jézussal. A mű megbabonáz mindenkit, aki csak belép a szobába: ártatlan családtagokat és a környékükön zsarolni, gyilkolni képes maffiózókat egyaránt. Legkevésbé a családfőt (Mészáros Máté), akinek fenyegetőzni, városrészek életét megkeseríteni, pénzt begyűjteni és elosztani nagyon tud, miközben büszke arra, hogy életében még egyetlen könyvet sem olvasott el. A festményekhez végképp nem konyít. Felesége sem (Járó Zsuzsa), mégis felfedezni véli benne a gyönyörűt. Olyannyira, hogy szép sorban elkezdi lecserélni a nappali berendezéseit, hogy azok méltók legyenek a Raffaello-alkotáshoz.
A főnök két lánya (Bíró Panna Dominika és László Lili) is egyre inkább hangot adnak annak, hogy elvágyódnak ebből a bűnös otthonból. Mindkettőjüknek már van vőlegénye (Mészáros Martin és Rohonyi Barnabás), akik az apának dolgozó kisstílű gengszterek. Ők nem értik meg a lányok vágyait, akik mindennap látják, milyen elbűvölő és szeretetteljes tekintete van Raffaello Szűz Máriájának. Viszont döbbenetes változáson megy át a családfő jobbkeze (Ficzere Béla), akit Raffaello Madonnája anyjára és saját, szicíliai gyerekkorára emlékezteti.
Fordulatokkal teli, végig humorral átszőtt történetet látunk, s a kiválóan játszó színészek erre még rá is tudnak tenni egy lapáttal. Ügyesen halad előre a cselekmény, mely alkalmanként az orgazda (Schruff Milán) elmesélésében pörög tovább. Woody Allen fiatalabb kori, színpadra írt komédiáit, filmes vígjátékait idézi a Brooklyni mese. Míg az utóbbi évtizedekben, szinte évente forgatott játékfilmjeiből azt olvashattuk ki, hogy az író-rendező kissé megfáradt, addig ez a darabja ismét igazi „vudielenes”. Pompás karakterek, jól ülő poénok, jellemfejlődések viszik előre a Brooklyni mesét. Egyetlen helyiségben, a nappaliban játszódik a történet, Szabó Máté rendezésében mégis minden élő, minden mozgásban van. Szakács Györgyi korhű jelmezei elvisznek minket a harmincas évekbe. Csakúgy, mint a zenészek. A vélhetően az előadásra összeállt The Brooklyn Trio (Oláh Péter nagybőgő, Dennert Árpád/Mester Dániel klarinét, Oláh Dezső/Egri János Jr. zongora) végig a színpadon van, és remekül zenél Woody Allen kedvenc műfajában és hangszerén. (Hiszen a szerző szintén zenész: jazzklarinétos, aki együttesével már Budapesten is fellépett.) Néha még a színészek is dalra fakadnak, sőt gitároznak is(!).
„Csak reménykedni tudok abban, hogy az írásom eléri azt a magas színészi és rendezői színvonalat, amit a produkció – ebben biztos vagyok – képvisel” – fogalmazott a szerző az alkotók és a nézők számára a premier tiszteletére küldött videoüzenetében.
Vajon a művészet meg tudja-e változtatni a világot, jobbá tehet-e minket? – kérdezi közvetve az író nemes egyszerűséggel, és próbál is választ adni, miközben végigbolondoz velünk két és fél órát. De azt is kérdezi, vajon a pénz boldogít-e? Pótolhatja-e a műveletlenséget? Kulturált emberfő lesz-e az, akinek – bármi áron – megvan minden pénze, hatalma?
Talán véletlen, hogy e darab Magyarországon élte meg ősbemutatóját. Mondanivalója mindenesetre a legjobb helyen találhat célba.
Csaknem kilencven év tapasztalatával, emberismeretével Woody Allen rendületlenül vidám és optimista.
