A Hárman a padon rég várt bemutatójára készülünk. Aldo Nicolaj darabja három idős ember történetét meséli el, a „vasnemzedék” képviselőinek idős napjait. A leélt és végigküzdött 20. század vége egy zsúfolt lakótelepen éri őket. A hajdan erős fiúk, akik valaha bátor katonák, aztán szorgos munkásemberek, derék családapák, büszke, öntudatos férfiak voltak mára emlékeken merengő nyugdíjasok. Magányosan éldegélnek, és lejárnak egy kis térre, hogy a padon üldögélve várakozzanak és szót váltsanak azzal, aki hasonlóan járt. Az urakat, Bocca Liberót és Luigi Lapagliát Gálvölgyi János és Benedek Miklós alakítja, akik fanyar humorral válaszoltak kérdéseinkre.
A darab magyarországi bemutatója 1974-ben volt a Pesti Színházban Bilicsi Tivadarral, Páger Antallal, Bulla Elmával. Látták esetleg Önök azt az előadást?
Benedek Miklós: Én láttam. Pontosan nem emlékszem már rá, de nagyon szerettük benne a színészeket, nagyon szépen játszottak. Élmény volt nézni Bilicsit, Págert, Bullát.
Gálvölgyi János: Ezek színészdarabok, és ha megtalálja a megfelelő színészt, akkor működik az előadás.
Benedek Miklós: Olyankor szokták ezeket elővenni a színigazgatók, amikor van megfelelő korú színész. Ha a magunkfajta színész rákérdez, hogy vajon elég öregek vagyunk-e – feltételezve, hogy tiltakoznak, és azt mondják, még nem, ragasszál bajuszt –, kínos, amikor azt mondják, igen.
Gálvölgyi János: És ugye, az is nagyon fontos, hogy nem egy drága darab.
Benedek Miklós: Elég hozzá egy pad és egy körfüggöny, ennyi díszletben eljátszható. Szeretik is általában a színigazgatók.
Gálvölgyi János: A sütemény egy kicsit megdrágítja.
Az olvasópróba online történt – ezt a közönség is láthatta –, és a bemutatóra is először online kerül sor. Hogyan zajlott volt a próbaidőszak?
Benedek Miklós: Elég viszontagságosan, mondhatni, kálváriát járt ez a próbarend. Ez egy olyan darab, amiben precízen kell tudni a szöveget, és pontosan kell ismerni a szituációt. Máskor van idő, hogy mindez megérjen a bemutatóra. Nekem mindig kell idő, míg leülepszik a szöveg. Most elkészült a felvétel, de kíváncsi vagyok, hogy amikor először játsszuk nézők előtt, mi magunk hogyan tudjuk belekoncentrálni magunkat a helyzetbe, hogyan tudjuk megteremteni azokat az erős hangulatokat, amitől igaz és a közönség számára is élvezhető lesz az előadás.
Elhangzik a padon egy különös mondat Luigitől, valami olyasmi, hogy Bocca, hát te szeretsz engem. Miért csodálkozik rá erre az érzésre?
Benedek Miklós: Valamikor nagyon régen biztosan volt barátjuk, akivel minden nap elbeszélgettek, aztán egyedül maradtak. Ez a két, illetve három magányos ember egészen a szeretetig barátkozik össze, addig a pontig, amikor hiányzik a másik jelenléte. És az már egy komoly barátság.
Gálvölgyi János: Én erre azt válaszolom, hogy muszáj. Ami egy fura szó, mert a muszáj itt azt jelenti: hát kit szeressek, ha nem téged? Téged muszáj szeretnem, mert nincs más, akibe kapaszkodhatok. Ez a három ember belekapaszkodik egymásba. Az emberi magányosság – akár családon belül is – általános érzés, ezért játszódhat a történet ma is ugyanúgy, mint ötven évvel korábban, de félek, hogy 100 év múlva is ugyanilyen érvényes lesz.
Benedek Miklós: És mennél mélyebbre megyünk a társadalomban, annál aktuálisabb.
