A Mezítláb a parkban január 7-i bemutatója előtt következzen néhány miniinterjú az alkotókkal! Mai interjúalanyunk Epres Attila, aki a furcsa felső szomszédot, Victor Velascót alakítja.
Miért élvezetes próbálni a Mezítláb a parkban-t?
Egyrészt vágytam arra, hogy olyan műfajban is részt vegyek, amelyben igazából csak lubickolni kell, és nem kínlódni. Másrészt pedig azért különösen nagy élmény ez a munka, mert két éve, amióta szabadúszó vagyok, ez az első új előadásom. Furcsa volt nem próbálni annyi pályán töltött év után, de ez a próbafolyamat nagyon jól esik a kollégák miatt is, és azért is, mert egy olyan szerző háta mögül beszélhetek a nők iránti szenvedélyemről, aki komoly életismerettel rendelkezik. Ez egy nagyon jól megírt darab, életszerű a történet, semmiféle elvont magyarázatokon nem kell birkózni színészként. Egyszerűen csak jó ebbe a figurába belehelyezkedni.
Miben hasonlít rád Victor Velasco karaktere, és van-e olyan tulajdonsága, amiben nagyon távol áll tőled?
Bennünk sok közös van. A szabadságvágyunk teljesen azonos, én is világéletemben arra törekedtem, hogy ne diktáljon nekem senki, és próbáljam úgy élni az életemet, ahogy én akarom. És mint minden bölcs szerző, így Neil Simon is úgy gondolja – amivel teljes mértékben egyetértek –, hogy több nő kellene minden parlamentbe, nem csak a finnbe. A nők bölcsebbek, józanabbak, „gyárilag” sokkal több pozitív energiájuk van, mint a férfiaknak. Érdemes rájuk hallgatni, érdemes értük rajongani. Ebben a darabban ők a főszereplők, a Mezítláb a parkban az ő lelki történetükről szól, amihez a férfiak a düheikkel, a vágyaikkal többé-kevésbé csak asszisztálnak, de ezt az asszisztálást én nagyon élvezem.
