Kortárs magyar dráma ősbemutatójára készülünk. A Redőny főhősének, Évának a sorsán át egy, a tradicionális szerepre kényszerített nő sorstragédiáját ismerhetjük meg, szűkszavú, pergő ritmusú, briliáns dialógusokon keresztül. A szerzővel, Maros Andrással beszélgettünk.
A történet olyan, mintha az élet írta volna, csupa ismerős karakterrel. Van részben vagy egészben konkrét alapja – eset, hír, interjú, elkapott talált szövegek, mint a Budapest, Te! előadásunkhoz is felhasznált Játszótéri vagy a Kávéházi pillanatokban – a sztoriban, a nyelvi fordulatokban, a helyszínben? Miért épp Szabolcs Éva reményteli indulásának és reménytelen visszazuhanásának választott közege?
Szabolcshoz van némi kötődésem, apukám nyíregyházi születésű, de sem ez a tény, sem más nem indokolja, miért pont ezt a régiót választottam a Redőny-beli Éva lakhelyéül – a történet szempontjából bárhonnan származhatna, akár egy, az ország másik végében fekvő faluból is. A közegből való kitörés szándékát akartam dramatizálni azzal a kicsengéssel, hogy aki faluból városba, városból a fővárosba vágyakozik egy jobb élet reményében, nem biztos, hogy a megfelelő álmot kergeti; még ha sikerül is, amit akar, kiderülhet, hogy nem való neki az az élet, nem mindenki viseli jól a nagy változást. Meg hát vannak egyéb tényezők is, amik nehezítik az alkalmazkodást, de ez majd az előadásból kiderül... A darab egy-két szereplőjének megírásához valóságos személyek adtak induló inspirációt, és vannak apró mozzanatok, amelyekhez hasonlót magam is láttam, de nem hinném, hogy mindez meglepetés egy író esetében. Aztán amikor a megfigyeléseket a történet szolgálatába állítom, azok írás közben mindig úgy átalakulnak, hogy én sem ismerek rájuk.
Van egy köteted, a Két-három dán, ennek az az alaphelyzete, hogy Zalába látogat néhány dán fiatal. Ha átjönnének a Redőny fontos helyszíneire, Várdára, Naményba, Nyíregyre, a zalai élményeik miatt itt otthonosan éreznék magukat vagy teljesen idegennek?
Hát, nem tudom. Søren, legalábbis ő ezt állítja, elsősorban a zalai vidékbe szeretett bele, sejtelmem sincs, Szabolcshoz mit szólna. Végül is megyei foci itt is van...
Mi a Redőny műfaja? Az előadás rendezője, Ujj Mészáros Károly valahogy úgy fogalmazott az olvasópróbán: a két regiszter, a humor, illetve az érzelmi dráma ambivalenciája működteti a darabot.
Olyan műveket szeretek olvasni, vagy a színházban, moziban nézni, amik végén megdöbbenek, sírok, vagy csak simán megkukulok aznapra (esetleg másnapra is), de úgy, hogy közben meg a könyvet/filmet/előadást gyakorlatilag végigröhögöm. Ezek a fajta történetek izgatnak a leginkább, ilyeneket szeretnék írni. Vicces és drámai. Azt hiszem, a Redőny esetében sikerült: legalábbis Károly szavai mintha erre utalnának.
A darabbal tavaly részt vettél a Színházi Dramaturgok Céhe drámafejlesztő programjában, a Nyílt Fórumban. Ide teljesen vagy nagy részben kidolgozott drámaszöveggel lehet pályázni. A Redőny milyen állapotban volt, és mennyit, hogyan, ki(k)nek köszönhetően változott a fejlesztési folyamat alatt?
A Redőny első hat-hét jelenete meg volt írva, talán több is, és csatoltam hozzá egy szinopszist, amely a darab – még jelenetszinten ki nem dolgozott – eseménysorát tartalmazta. Ezzel pályáztam a Nyílt Fórum drámafejlesztési programra. Az első fordulóban sok színházi szakember (dramaturg, rendező, színész) mondta el a véleményét a tervről, adtak ötleteket bizonyos megoldásokkal kapcsolatban, mindezt afféle kiscsoportos műhelymunka keretében. Ez egy hétvége alatt lezajlott. Aztán Blastik Noémivel folytattam a fejlesztési munkát, ez már „one-on-one” konzultáció volt, ő mint mentor kísérte végig a darab útját egészen a végleges szövegverzióig. Szuper jó tanácsokat adott, ragyogó ötletei voltak, sokat beszélgettünk, sokat röhögtünk a nyáron. Ezúton is köszönöm neki és a Nyílt Fórumnak a lehetőséget, a segítséget. És szintén köszönet Znajkay Zsófia drámaírónak, neki egy nagyon fontos dramaturgiai kérdésben volt egy csodás ötlete, be is épült a drámába.
A Nyílt Fórumnak köszönhetően felolvasó-színházi verzióban már megtapasztaltad, hogyan működik a darab, hogyan hat a nézőkre. Az orlais olvasópróbára biztonságérzettel vagy inkább izgalommal készültél?
Volt már hasonló élményem egy másik darabommal, a Hulladékkal. Annak szintén volt felolvasó-színházi előadása, majd utána színpadra került, mondjuk az abból a szempontból más volt, hogy a Hulladék felolvasóját és színpadi előadását ugyanaz a személy rendezte (Lendvai Zoltán), ugyanaz volt a dramaturg (Dobák Lívia), sőt az egyik szereplő is ugyanaz volt a két előadásban (Vándor Éva). A Redőny másfél napos próba után létrejött felolvasója nagyon jól sikerült, nemcsak nekem, a nézőknek is tetszett. A Szentendrei Teátrumban ment le, Porogi Dorka rendezte, Schruff Milán abban is szerepelt, akkor is Attilát játszotta. Az előadás után volt egy beszélgetés a nézőkkel és Szél Dávid pszichológussal, amelyen érdekes és fontos kérdések jöttek elő a darab témájával kapcsolatosan. A felolvasó-színházi előadás megszületésekor sokkal közelebb voltam a produkcióhoz, a Nyílt Fórum program része, hogy a szerző a produkció körül is sertepertélhet: ott voltam az értelmező beszélgetéseken, a karakterelemzéseken, a próbákon. Éppen ezért a Redőny olvasópróbája ismerős helyzet volt, nem okozott meglepetést, hogyan szólalnak meg a karakterek, ugyanakkor furcsa volt hallani, hogy más színészek olvassák.
Abból, hogy Milán kérésére írtál egy jelenetet, azt gondolom, a szöveg számodra nem kőbe vésett, nem szent, hanem engeded, hogy a próbafolyamat során igény szerint alakuljon. Ezt a „jószerzőséget”, a plusz-mínusz egy jelenet rugalmasságát tanulnod kellett az évek alatt, vagy a megrendelő-központú reklámügynökségi munka erre kondicionál? Egyáltalán: van bármilyen párhuzam a reklám és a színház világa között?
Nem csak Milán kérésére került be a plusz jelenet, Noéminek is volt némi hiányérzete a felolvasó-színházi előadás után, és bevallom, nekem is, csak én nem tudtam megfogalmazni, mi hiányzik. Noémi szerencsére meg tudta. Egy olyan jelenetet írtam még bele, ami által még érthetőbbé válik Éva viselkedése. Mivel elég régóta írok színpadi szövegeket, forgatókönyveket, tudom és elfogadom, hogy alkalmazott műfajról van szó, a szöveg anyag, amit, ha elkészülök vele, átadok további megmunkálásra; onnantól, míg életre nem kel, módosulhat, rövidülhet, bővülhet. (Sőt, még később is.) Szóval ezeket tudom, és ez nekem így oké. Nem hinném, hogy a rugalmasságom a reklámos, megrendelő-központú múltból ered, inkább alkatilag vagyok ilyen, el tudok fogadni dolgokat. Persze nem mindent. Van mindig pár dolog, amihez ragaszkodom... már amennyiben ott vagyok a próbán. Volt olyan próbafolyamat, amelyben aktívabban vettem részt, sőt spontán írói feladatokat kaptam a helyszínen a rendezőtől. De nem ez a gyakoribb.
Hanem?
Hanem az, hogy távol tartom magam a próbáktól – ami mondjuk nem mindig az én döntésem; vannak rendezők, akik nem kedvelik, ha ott a szerző. A Redőnynek eddig csak az olvasópróbáján vettem részt, és az előbemutató előtt egyetlen próba látogatására van „engedélyem”. Egyébként Károllyal jól ismerjük egymást, barátok vagyunk. Legutóbb tíz éve dolgoztunk együtt, akkor a Gyanús mozgások című darabomból rendezett előadást a Pesti Magyar Színházban. A Redőny premierjére természetesen nagy izgalommal készülök – vannak dolgok, amikről tudom, mi és hogyan lesz megcsinálva, de sok mindenről semmit sem tudok. Amikor nem járok próbákra, mindig fokozott izgalommal várom a bemutatót. Nagyon szoktam izgulni. Most is fogok. Most, hogy mondom, már izgulok is.
Az előadás-időpontok és a jegyvásárlási lehetőségek itt találhatók.
