Miniinterjúkban kérdezzük a Tapasztalt asszony színművészeit.
Miért fontos a jelenlegi helyzetben a Tapasztalt asszony bemutatója?
Azért, mert a darabban felvetett téma most különösen aktuális. Mit jelent és mivel jár ma férfinak vagy nőnek lenni? És hogyan „borult fel”, hogyan ment el – már-már kaotikusan különböző irányokba –, azaz hogyan változott az elmúlt több, mint száz évben? Az előadásban nem válaszokat fogalmazunk meg, hanem kérdéseket teszünk fel, olyanokat, amelyekről érdemes és kell is beszélni.
Melyik jelenet vagy történet érintett meg vagy gondolkodtatott el téged a legjobban?
Van egy konferencia, amelynek az alapja egy 1800-as évekbeli szöveg, és arról szól, hogy a nők számára a szex valami örömtelen, borzalmas, kényszerű, sőt tiltott dolog. Valami olyan, amit csak akkor szabad – de akkor viszont kell – csinálni, ha a férj akarja, illetve ha a célja a gyermeknemzés. Ijesztő, milyen lehetett az a világ, azt pedig még nehezebb elképzelni, hogy bizony vannak, akik ma is így vélekednek. A Nemzetszaporulati Bizottság jelenetet a totális abszurditása miatt szeretem. A válási buli szintén elgondolkodtató. Egymásba szeretünk, összeházasodunk, de nem tudjuk előre, meddig tartunk ki egymás mellett. Míg a nagyszüleinknél, de talán még a szüleinknél megvolt, hogy bármi is történik férj és feleség között, kitartanak egymás mellett. Csodálattal nézem azokat a saját generációmból, akik tizen-huszonéve vannak együtt, sokszor hullámvölgyek után, és tudom, ez mekkora munka.
Szabad-e ezekről a témákról a humorral, iróniával, öniróniával beszélni?
Szabad és kötelező is így beszélni. Szerintem az életben a legfontosabb dolog a humor, mert a humorérzék intelligenciával is párosul. Ha tudunk magunkra reflektálni, és ha tudunk nevetni magunkon, az rengeteget számít, és az élet minden területén segít.
Kiknek ajánlod az előadást?
Kortól és nemtől függetlenül mindenkinek, aki párkapcsolatban vagy házasságban él, élt vagy élni fog. És már nagyon várom a bemutatót, a nézői reakciókat, mert őszintén mondom, fogalmam sincs, hogy fognak hatni ezek a szövegek. Ritkán érzem ezt, talán utoljára a Bocs, félrement!-nél volt bennem ilyen bizonytalanság – bár az könnyebben érthető, dekódolható, mert egyértelmű a humora –, is érdekel, mit fognak szólni, hol fognak nevetni, hol hördülnek fel, de leginkább: miről kezdenek el beszélgetni a nézők az előadás után.
