- A többiekhez képest nagyon fiatal voltál, amikor a filmet bemutatták. Láttad?
- Persze, még akkor. Tíz-tizenegy éves lehettem. Létezett még a Calypso Rádió, ahol Fiala Jánosnak volt egy műsora, ahová egyszer betelefonáltam és nyertem is valamit. Beszélgettünk, és kérdezte, hogy mi érdekel, mit szoktam csinálni. És mondtam, hogy szeretem a filmeket. Persze jött a kérdés, hogy melyik a kedvencem, én meg rámondtam, hogy az Esőember, mert friss volt az élmény. Erre megkérdezte, hogy ki a kedvenc színészem. Azt mondtam, hogy Dustin Hoffman meg Tom Cruise. Erősködött, hogy válasszam csak az egyiket, és Tom Cruise-t mondtam. Aztán letettük a telefont. Engem nagyon bántott a dolog, mert nekem Dustin Hoffman tetszett jobban, közelebb állt hozzám! De valamiért nem mertem őt mondani. Úgy bántam! Ez az emlékem nagyon megmaradt.
- Most újranézted a filmet?
- Nem. Van egy darab, amiben van egy szerep, amit el kell játszanom. Ha most a Szent Johannát kapnám meg, nem kezdeném el a Színházintézetben felkutatni, hogy ki hogyan játszotta. Saját magamból kiindulva kell megcsinálnom azt, amit Anger Zsolttal és a színésztársaimmal közösen kitalálunk.
- És nem is fogod megnézni?
- De. És most már vágyom is rá, csak épp olyan periódusban vagyunk, hogy nem lehet. Majd a bemutató után. Most a Bibliánk az a darab, amit Dan Gordon írt, és az a szöveg, amit Zöldi Gergely fordított. Egyelőre három hét próbánk volt a helyszínen, most van egy kis szünet. Ez alatt heti egy-két alkalommal összeülünk, mondjuk a szöveget, fejben próbálunk. Ma Angernél voltunk, és mutatta, hogy milyen zenéket képzel az előadáshoz. Sokat beszélgetünk a szerepekről, az autizmusról.
- Mindenben egyetértetek?
- Nagyon bízom Angerben, sok mindent láttam már tőle, színészként és rendezőként is, szeretem, ahogy gondolkodik. És szeretem Kulka Jánost és Nagy Ervint is. Azért csak őket említem, mert igazából velük van jelenetem. Még nem fordult elő, hogy Angerrel ne értettük volna egymást. Mindig nehéz egy férfi rendezővel, mert egy női szerep lelke annyira bonyolult dolog! És nála nem érzem, hogy csak férfiként gondolkodna. Mintha lenne egy női sík a fejében.
- Csak ezért bírod őt?
- Nagyon színészcentrikus. Valószínűleg azért, mert tudja, hogy ő mire gondolna akkor, hogyha ő állna fönt. És nagyon hálás dolog, hogy rád kíváncsi. Az első próbák egyikén mondta, hogy úgy oldjam meg, mintha Cseh Judit lenne ebben a helyzetben. És próbáljuk megtalálni a konszenzust Suzanne és köztem.
- Van ilyen?
- Nagyon kitartó csaj. Amikor otthagyja Charlie-t, az már az utolsó csepp a pohárban. Sokáig küzd és kitart a férfi mellett, még úgyis, hogy nagyon keveset tud róla, mert egy zárkózott pasi, aki nem beszél az érzelmeiről. Ez rám is jellemző, kitartó tudok lenni férfiakkal kapcsolatban.
- A darab első részében kevés mondatod van, viszont szinte végig jelen vagy. Szerintem ez az egyik legnehezebb színészi feladat.
- Igen, az elején a lány sokat hallgat, csak ott van, és időnként mond egy-egy mondatot. Amíg nem alakul ki a történet fő vonala, addig én nem igazán tudok mire reagálni. Viszont nem egy megszeppent lányt kell játszanom – bár a mondataim alapján lehetnék akár olyan is –, mert Charlie soha nem választana olyan nőt, aki kullog mellette. Egyenrangú partnernek kell lennem. És persze az sem mindegy, hogy az elején hogyan mondom ki azt az egyszerű mondatot, hogy „Charlie, gyere már”. Az elsődleges célom, hogy Suzanne ne egy megtűrt nő legyen, hanem egyenértékű társ.
- Raymonddal milyen a viszonya?
- Még nem tudom a megoldásokat. Még mindig küszködöm azzal a résszel, amikor otthagyom őket a szállodai szobában. Otthagyok egy embert, akiről látom, hogy bajban van, mert nem találja a helyét, mert kimozdították a megszokott környezetéből. Ennyire megsértenek, megbántódom, hogy szó nélkül otthagyom?
- Sajnálod? Megszereted? Mi visz rá egyáltalán, hogy megcsókold?
- Erre van egy megoldásunk, de ezt nem akarom elárulni. Van egy verziónk, hogy mitől érintődik meg ennyire a lány. Sok mindenen keresztülmegy a csaj, sajnálatot, szeretetet, dühöt érez. És neki is megvan a saját igaza. Nagyon jó Jánossal meg Ervinnel. Jó, hogy Tibor olyan embereket hoz össze, akik egyébként nem találkoznának színpadon.
- Ilyen szempontból jó, hogy szabadúszó vagy?
- Olyan emberekkel játszhatok, akikkel nem játszhattam volna, ha a Vígszínházban maradok. Amikor egy társulathoz megyek vendégnek, akkor nekem is jót tesz az új energia, és nekik is. Sosem éreztem, hogy kívülállóként csöppennék egy összeszokott társaságba. Olyan szempontból tényleg jó a szabadúszás, hogy minden az én döntésem, nem azt kell játszanom, amit rám osztott a gép. És biztos lehetek abban, hogy rám van szükség, azért hívnak engem. Ez egy plusz bizalom.
- Akkor te most jó helyzetben vagy.
- Hálás vagyok a sorsnak, hogy ezt kaptam. Kívánom minden színésznek, hogy kapjon lehetőséget megtapasztalni ezt. Annyira jó az egész, hogy még az sem zavar, hogy csak annyi szól rólam, amennyi. Ez most egy ideális és nagyon ritka állapot.
/Rick Zsófi/
