A 19. század eleji Oroszország viszonyaiból kaphatunk betekintést egy őrült állami tisztviselő beteges képzelgései révén. Pontosabban 1834-ből, Pétervárról – de lehetne máskor, máshol is…
Köztudottnak vehető talán, hogy a pétervári elbeszélés főhőse, Popriscsin egy orosz minisztérium címzetes fogalmazója, aki büszke (kis)nemesi származására, és akiben „szellemiekben hegyek tolulnak egymás ellen”. Nehezen viseli az elvárt tisztviselői hajlongást, a szegénységet és a magányt, de ezt nehezen vallja be saját magának is. Benne az ábránd és valóság egybefolyik.
„A társadalmi megalázottságának, kiúttalanságának következménye az a fajta »lázadás«, mely az őrületbe kergeti, s amelyben egyúttal vágyálmai is megfogalmazódnak. A társadalmi korlátokat az őrület groteszk formában feszegeti, s Gogol, az őrült logikája révén, az egyedi eset általános okozati összefüggéseibe hatol be” – olvashatjuk az egyik ismertetésben. (internet)
És most: monodráma sajtóbemutató abszolút telt házzal, vitathatatlanul nagy sikerrel 2016. szeptember 23-án Czimer József fordítása alapján, a Katona József Színház, a FÜGE, a MASZK Egyesület (Szeged) és az Orlai Produkciós Iroda együttműködésében (ez azért már önmagában is jelent valamit!).
Első perctől kezdve érzékelhető a címzetes fogalmazó labilis valóságérzékelése, ruházatában, a szobaberendezésben, és persze beszédében, hangsúlyaiban, igen kifejező, de nem eltúlzott arcjátékában, hangsúlyaiban, tekinteteiben… Derülünk, nevetgélünk, de egyre inkább a részvét, a szánalom kerül előtérbe, ahogy Popriscsin világa egyre inkább távolodik minden realitástól.
Ahogyan „magára ölti” a matracot, és azzal távozik az amúgy is ferde, keskeny ajtón! – Szakadt cipőjét eteti kutyaként… A Zverkov-házból Joli kutyától elkobzott Maggie kutya leveleinek léte Gogolnál is teljesen homályos, itt is ennek megfelelő. Az „elolvasott” levelek a deszkák repedéseibe hullnak, a semmibe… És a rögeszme valóságként jelenik meg a fiatal Keresztes Tamás játékában.
Olykor viszont magát a valóságot látjuk, ahogy megidézi főnökét, vagy a kegyelmes urat, ahogyan vele beszélnek – megalázóan, természetesen – részleteiben is.
Újdonságként elkápráztat minket „a környezetet és atmoszférát megteremtő loop”, a technikát – színes gombokkal – részben maga a főszereplő vezérli: a zene hangokkal, zörejekkel, különös, nagyon kifejező hangzásokkal ott születik meg előttünk. Amikor Popriscsin „előadja” Alfonz, a csábító című saját „szomorújátékát”, vagy ahogyan kifejeződik vágya a kegyelmes úr fiatal lánya iránt – szavakkal valóban visszaadhatatlanul átjárja bensőnket.
Az előadás Bodó Viktor rendezése, a díszletterv is Keresztes Tamásé – oldalára döntve zárka áll előttünk (utolsó percek). De ferde az asztal, sőt a szék is, melynek egyébként hiányzik az ülőkéje, az ajtó fehéres függönye igen alkalmassá válik királyi köpönyegnek, az evőeszközökből pedig korona készült.
Az őrültség hol nyilvánvaló, hol nem (szakértő: dr. Zalka Zsolt) – éppen amikor „rádöbben”, hogy ő az új spanyol király, VII Ferdinánd, Popriscsin tekintete tiszta lesz, arca kisimul…
Kérdés lehet, mennyire „lelki kórtörténet” most, mint a Pesti Színház Darvas Iván-féle előadása volt 1967-ben? Nehéz lenne összevetni, hiszen másféle megoldásokat, másféle gondolatmenetet követ Keresztes Tamás és maga a rendezés is. Itt még inkább az emberi esendőségre terelődik a figyelem, mosolyunk végül is mindig kissé szomorú, az utolsó kérdése – az „algiri bej bibircsókjáról” – a szomorúságba is kedélyt visz…
Valamivel több, mint másfél óra tragikomédia – fizikailag is sok, szellemileg meg különösen. És mértéktartó – a szánalom felmutatásában is. Tehát emberi. Nagyon.
Dramaturg: Róbert Juli, asszisztens: Szakács Zsuzsi. Grafika: Nagy Gergő. Fontos Juhász Nóra (díszlet kivitelezése), Kákonyi Árpád (zene), Szalai József és Szarvas Dávid „háttér”munkája.
Az előadás a Katona József Színház, a FÜGE, a MASZK Egyesület (Szeged) és az Orlai Produkciós Iroda együttműködésében jött létre.
Budapest, 2016. szeptember 24.
