Az Orlai Produkció az Óbudai Társaskörrel közösen június 29-én mutatja be A szív hídjai című előadást az Óbudai Társaskör kertjében. A megkapó, romantikus történetről László Zsolt mesélt, aki Udvaros Dorottya partnereként kelti életre a híressé vált történetet.
Az Óbudai Társaskör kertjében próbáltok, jelen pillanatban 37 fok van. Milyen hatással van rátok ez az – egyébként gyönyörű – környezet? És hogy bírod ezt a hőséget?
László Zsolt: Megvan a hátránya és megvan az előnye is. A hátránya, hogy az ember szívesebben piknikezne itt néhány nyugágy társaságában, mint próbálna, közben meg természetesen nagyon fontos eleme a bemutatónak, hogy itt jön létre az előadás. De ilyen kánikulában nehéz koncentrálni.
Ugyanakkor jól illik a történethez, hiszen az is hasonló klímában zajlik.
László Zsolt: Igen, szó van róla, hogy ott is hőség van. De azért nem ez a gerince a történetnek, szóval ettől lehetne kicsit hűvösebb.
A szív hídjai amerikai, romantikus szerelmi történet, aminek Udvaros Dorottyával ketten vagytok a főszereplői – mégsem pusztán egy szokványos lovestoryról van szó.
László Zsolt: Az a jó ebben a darabban, hogy miközben alapvetően a mi kettősünkről szól a történet, nagyon fontos, hogy annak a két, már felnőtt embernek az életében, akik gyakorlatilag visszaemlékeznek a mi történetünkre, milyen változást idéz elő ez a sztori. A srác megerősítést nyer, a lány pedig ráébred arra, hogy zsákutcában toporog a kapcsolata. Jó, hogy ők sem maradnak érintetlenül az anya történetének megismerése után.
A múlt titkai nem tűnnek el nyomtalanul. Nehéz úgy megcsinálni egy ilyen történetet, hogy átélhető legyen, de mégse váljon szentimentálissá?
László Zsolt: Nyilvánvalóan lennének csapdái, ha ezt mások csinálnák. Novák Eszter személye azonban elég nagy biztosíték és garancia arra, hogy pont csak annyi szentimentalizmus és érzelgősség legyen benne, amennyit a történet valóban megkíván. Komolyan vettük a felkészülést, és ez a próbafolyamat is rendes lélektani elemzéssel kezdődött, hiszen a darabnak nagyon is van pszichológiája, amit meg kell fejteni. Színészként az ember mindig próbál a pszichológiához visszakanyarodni, hiszen személyiségekről és élethelyzetekről gondolkodunk a nap jelentős részében. Magunkról és másokról egyaránt. Az ítélkezés meg egy különös csapdája az emberi természetnek: hajlamosak vagyunk ítéletet mondani másokról, miközben könnyű a saját hazugságaink burkában szemlélni egy másik életet.
Már csak azért is szükséges a lélektani elemzés, mert a filmet reprodukálni csacsiság lenne. Ez rólunk fog szólni, Udvaros Dorottyáról, Chován Gáborról, Szamosi Zsófiról, Novák Eszterről és rólam. Minden egyes alkalmat megragadunk, hogy a saját tapasztalatainkat beletegyük az előadásba.
Láttad az előadás alapjául szolgáló Madison megye hídjai című regény moziváltozatát, amely világszerte ismertté tette a történetet?
László Zsolt: Megnéztem, amikor kiderült, hogy megcsináljuk. Tulajdonképpen rémisztő volt, mert nagyon jó film. Nyomasztott, hogy nagyon nehéz lesz megcsinálni, de most már ez a félelem gyökeresen elmúlt, olyannyira, hogy nem is emlékszem egy csomó mindenre, mert Dorottya arcát látom magam előtt. És ez így van jól. Mindazonáltal a filmből és a mi előadásunkból is kitűnik, hogy ez nagyon különleges történet. Szeretnénk azt hinni, hogy van ilyen, de szerintem hihetetlen nagy véletlen és elképesztő szerencse kell ahhoz, hogy egy ilyen találkozás megszülessen. Most meg fog születni. Dolgozunk rajta.
