Mi is a kétely? Milyen kapcsolata van a hasonló értelmű fogalmakkal, mint az előítélet, rágalom, gyanúsítás, félelem, bizalmatlanság, vagy az ellenkező fogalmakkal, mint védekezés, naivitás, jól értesültség, bizalom stb.?
Mindezek közül valóban a ’kétely’ a központi fogalom, amely köré csoportosíthatók a többiek, vagyis a szerző remek címet választott. A sok rokon fogalom miatt tudomásul kell vennünk, hogy a darab nem csak a kételyről szól, hanem a kételkedéshez vezető útról is, sőt arról is, hogy hogyan válik ez szinte már abszurditássá, ha túljut az esemény határain. A darab problémája, hogy a jobbítás szándékával létrejött cselekedet és következményei hogyan hatnak, milyen változást eredményezhetnek? Láthatjuk, hogy megvan az esélye annak, hogy nem minden esetben domborodik ki a jobbító szándék, elvész az ügyetlen, vagy szemellenzős viselkedés miatt.
John Patrick Shanley darabja egy katolikus (a mi fogalmaink szerint) általános iskolában játszódik. Az iskolát Aloysius (Udvaros Dorottya) nővér vezeti, ő az igazgató. Az ő erkölcsi elvárásai szigorúak, a mindennapi élet felett lebegnek, és persze megfelelnek a törvényeknek, a szabályoknak, az egyháziaknak és a világiaknak is. A figyelme egy pillanatig sem lankad, mindig, magát sem kímélve, mély meggyőződéssel őrködik. Flynn atya (Fekete Ernő) testnevelési órákat tart a fiúknak, és ő az, akit már a modern szokások, elvek, sőt a technika eredményei is megnyerték, így például az akkor legmodernebb eszközt használja, golyóstollal ír. Az ilyen modern irányzatok és eszközök beszivárgását az iskolába nem szereti, nem támogatja az igazgatónő, úgy véli, hogy egy kicsi lazulás is a szigorú klasszikus rendet megindíthatja a romlás útján. Egy alkalommal észreveszi, hogy Flynn atya az egyik fiú karját megfogja, és a gyerek elhúzódik tőle, láthatóan kellemetlen neki az érintés. Aloysius nővérben ez a pillanat gyanút kelt. Megkéri beosztottját, a fiatal James nővért (Simkó Katalin), hogy figyelje az atyát, és kiderül, hogy az egyik fiú (aki mostanában került az iskolába és az egyetlen nem fehér gyerek) jóban van az atyával, bejár a parókiára, és ministrál is nála. Újabb eset, ami növeli az igazgatónő gyanúját abban, hogy az atya a fiúkat molesztálja, szexuálisan. Ezt megengedhetetlennek tartja és elhatározza, bebizonyítja, hogy a gyanúja nemcsak gyanú, hanem a valóság igaz értelmezése, és el kell távolítani az atyát az iskolából. Ehhez persze egyházi hozzájárulás kell. Behívatja a fiú anyját (Kéri Kitty), akivel folytatott beszélgetés elég meglepő fordulatok után odavezet, hogy a szülő kéri, hogy ne a fiát büntessék meg, mert van elég baja amúgy is a származásával. Arra kéri az igazgatónőt, hogy mivel neki a való életről, az események sokoldalúságáról, az egyének érdekeiről, lehetőségeiről és céljairól semmi tudása sincs, ne ítéljen az igazgatói szobában ezekről.
Bizonyosságot nem szereztük az üggyel kapcsolatban az előadás során, de véleményünk szerint ez nem is volt célja az írónak. A probléma társadalmi megosztó jelleggel bír, és a vélemények érzelmi színezettel is rendelkeznek. Érthető, hogy egy mindenre figyelő igazgatónő fél, hogy az iskolájában valami kellemetlen, esetleg a gyerekek fejlődését a katolikus értékrendtől eltérő irányba befolyásoló esemény történik.
Végül Flynn atyát elhelyezik az iskolából azután, hogy az igazgatónő elmondja gyanúját, ami szerinte már bizonyosság, az érseknek. Flynn atyát egy másik iskola igazgatójának nevezik ki. A kétely természetrajzának megfelelő mondatokkal zárul a darab. Aloysius nővér gondterhelten ül az asztalánál és mondja, hogy őt egy nagyobb kétely nyomasztja. Mi lehet az, talán az érseket is gyanúsítja?
A valóság eseményei történnek, és hogy mi hogyan vélekedünk róluk, azt a ténylegesen megtörtént eseményen (persze ha ténylegesen megtörtént) kívül számtalan tényező befolyásolja, például az erkölcsi felfogásunk, a vallási kötődésünk, a műveltségünk, az intelligenciánk, az életben szerzett tapasztalataink és a környezetünk, beleértve az embereket is, ismerete. Minden eseményről mindenkinek más lehet a mondanivalója. Az előítéleteknek sokféle szerepük van, ezek közül az egyik, hogy tapasztalat alapján segítenek eligazodni a világban. Régi történéseket őriznek, azok lényege alapján adnak tanácsot. Az nagyon fontos, hogy ismerjük ezeket a sztereotípiákat, de ismernünk kell a korlátaikat és felhasználási lehetőségeiket is. Ne használjuk a sztereotípiát egy az egyben az általunk éppen értékelendő helyzetre, hiszen minden eset egyedi, és az általánosítások csak részben érvényesek rá.
Az élet hozhat olyan helyzeteket, amelyek során a pillanatnyilag negatív ügyekkel kapcsolatban is óvatosnak kell lenni. Meg kell gondolnunk, hogy az intézkedésnek, az ítélkezésnek eljött-e az ideje? Van-e olyan szereplője a történésnek, akinek sokkal nagyobb bajt okozunk, mint amilyen eredményt el lehet érni a gyors intézkedéssel. A darabban is erről van szó. Lehet, hogy valóban egy nagy bűnre lelt az igazgatónő, de az egyik szereplő, a fiú néhány hónap múlva egy középiskolába kerülhet, ahol továbbtanulhat az életcéljának megfelelően, de ha innen most kirúgják, akkor az életét teszik tönkre. Szabad ezt? Arányban van a pozitív szándék ezzel a súlyos negatív következménnyel? Nyilván nem, lehet egy jobbításnak ekkora negatív következménye, vagy akkor nem jobbításról van szó – és a darab erre a következtetésre is lehetőséget ad.
Fantasztikus volt Udvaros Dorottya szemellenzős, sziklaszilárddá merevedett igazgatónője. Még a járását, a fejtartását, az arcizmait is a szerephez igazította. Olyan merev volt az arca, hogy felébredt bennem a kétely, hogy talán már nem is tud mosolyogni (Nincs gond, mert a tapsnál már visszatért a mosolya). Fekete Ernő szerepe, feladata az volt, hogy ébren tartsa hangjával, mozdulataival, tiltakozásának hangszintjével a kételyt, hogy a néző a darab végén is biztosan kételkedjen. Világossá kellett tenni, hogy egy bizalmatlanság esetében nem a bizonyosság megszerzése az egyedüli út, lehet, hogy erről a többi szereplő érdekei miatt le kell mondani. James nővér is remekül játszotta a naiv, jó szándékú, felettesének megfelelni igyekvő szerzetesnőt, aki még nem tudja saját tapasztalatai alapján kialakítani a nyilvánosan is vállalható véleményét. Kéri Kitty az anya szerepében ugyanolyan zavart és ideges volt, amilyennek ilyen helyzetben lennie kellett. Az biztos, erről meggyőződhettünk, hogy egy döntésnek többrétegű következménye lesz, és azok lehetnek a jó szándék ellenére is nagyon kellemetlenek. Pelsőczy Réka rendezése (fordította Zöldi Gergely) során mindenre figyelt, csak így lehetett elérni, hogy minden apró részlet szolgálja az előadás célját.
