Erőszak. Lelki terror. Bántalmazás. Hallgassuk el? Beszéljünk róla? Van egyáltalán megoldás? Bozsik Yvette új, Minden ötödik órában című előadásával az elmesélhetetlent próbálja szavakba, képekbe, táncba önteni: a családon belüli erőszakot. Magyarországon minden ötödik órára jut egy bírósági ügy, amelyen ebbe a témakörbe tartozó esetet tárgyalnak.
A történet egyik része dokumentum alapú: bírósági jegyzőkönyvek, interjúk, levelek alapján született. Másik része a kortárs világirodalomból merít, többek között Bergman, Bukowski és Agota Kristof szövegeire építve.
Valahogy magától értetődőnek tűnik, hogy a családon belüli erőszakot egy női rendező vigye színre, és nem csak azért, mert az elszenvedők többsége nő és gyerek, hanem mert Bozsik Yvette már több táncos alkotásban foglalkozott női sorsokkal. A Vagina Monológok című előadásban hasonlóan nehéz témát dolgoz fel, amely a nők erotikus fantáziáit, csalódásaikat és az őket ért szexuális erőszakot mutatja be. Fullajtár Andrea, akivel a rendező az említett darabban dolgozott együtt, a Minden ötödik órában című előadásban is hitelesen és magabiztosan formálja meg az elnyomott vagy épp öntudatos figurákat. Rába Roland színészi játéka szintén sokat hozzátesz a darab színvonalához. S bár mindössze hat színész játszik a darabban – két férfi és négy nő –, rendkívüli módon meg tudják tölteni a színpadot. A többi színész – Mórocz Adri, Vati Tamás, Samantha Kettle, Valencia James – alakítása is meggyőző és hatásos. Mindannyian karaktereket játszanak el, valós és kitalált történeteket, mindamellett látszik az arcukon az az igyekezet is, hogy fontos üzenetet, mondanivalót közvetítsenek.
A darab olyan eseményeket vázol fel, melyekről szinte mindenki hallott, többen át is élték, mégis azt érezzük, nem lehet róla beszélni – mintha egy másik világ rémálmai lennének. A szituációk ábrázolása realisztikus, mondhatni nyers. A drámai töltet leginkább a naturalisztikus képekben, a valósághű ábrázolásban mutatkozik meg.
A Minden ötödik órában című darab tempósan vonultatja fel a jeleneteket, melyek különböző aspektusból emelik ki a családon belüli erőszak valamely mozzanatát. A snittszerűen felsorakoztatott szituációk az erőszak sokarcúságát mutatják: nemcsak a testi bántalmazást, hanem az érzelmi zsarolást, a lelki terrort, a szexuális zaklatást, a folyamatos félelemben tartást is. Esztétikai élvezetet azonban a darab nem nyújt: a színpadi világ meglehetősen sivár és lecsupaszított, díszlet nincs, csak az adott történetben használt kellékek. Talán ez is azt a célt szolgálja, hogy a nézők a tartalomra figyeljenek, ne a látványra.
Az előadás sok történetet mutat be különféle nézőpontokból, de épp ennek kapcsán merül fel a kérdés: bírja ezt követni a közönség? Fel tudja dolgozni a hirtelen egymást váltó helyzetek sokaságát? Annyi biztos: itt nem „a kevesebb több”elve érvényesül. Pedig talán mélyebben bele tudná vájni a karmait a néző lelkébe néhány hosszabban kifejtett és alaposabban értelmezett jelenet. Mindazonáltal ez a gyors egymásutániság akár a dramaturgia részeként is értelmezhető: a valóság illúzióját kívánja nyújtani abban az értelemben, hogy az életben sincs idő megérteni az erőszakos cselekedetet és megvárni, amíg leülepszik, mert máris jön egy újabb. Ennek ellenére sokakban hiányérzet maradhat, és megrázó események gyűjteményeként fogja értelmezni a darabot.
Feltehetjük a kérdést, hogy mi volt az alkotók célja? Figyelemfelkeltés, megrázás, sokkolás, szembesítés? Fő célnak talán az tekinthető, hogy elültessék a téma fontosságának magját a köztudatban. Kétségtelen, hogy fontos beszélni róla. De ami még fontosabb: tenni ellene. Erre motivál a darab. Rávilágít arra, hogy a körülöttünk lévő világ tele van a média által sokat tárgyalt esetekkel és olyan arctalan emberekkel, akik naponta szenvedik el az erőszaktevés valamely formáját. De vajon vannak-e egyértelmű bűnösök és áldozatok? Vagy mindenki valamilyen módon a környezet, az élethelyzet áldozatává válik? Lehet keresni a felek jellemében a hibát, ahogy ezt a darab is bemutatja: a határozott felsőbbrendűség-tudattal elő férfi archetípusában vagy a mindent eltűrő, reménytelen helyzetbe rekedt nő karakterében. Az előadás sokféle szituációt felvázol: van a férje által rendszeresen megerőszakolt feleség, akit a bíróságon hülyének néznek, van a gyerekét szíjjal büntető apa, a feleségét engedelmességre kényszerítő férj vagy épp a barátnője gyerekével ágyba bújó férfi, csak hogy néhányat említsünk. Bár az előadás mindössze 70 perces, a téma több szinten bontakozik ki: „hagyományos” párbeszédes jelenetekben, amelyekbe tánc- és dalbetétek ékelődnek a feszültségének oldására vagy épp erősítésére.
A kezdeményezés mindenképp értékelendő, hiszen ez egy lépés a felé, hogy ne menjünk el érzéketlenül és behunyt szemmel egy társadalmilag nagyon is jelen lévő probléma mellett. Hozzászoktunk, hogy hogy amiről nem veszünk tudomást, az olyan, mintha nem is lenne. Ezt a hozzáállást kell levetkőzni. A lehetőség adott.
