A Bíró Kriszta és Király Attila által játszott testvérekben többen magunkra ismerhetünk, már ha szívesen vállalkozunk kellemetlen szembenézésekre.
Joe Orton Mr. Sloane szórakozik című darabjában – Parti Nagy Lajos fordításában – többször elhangzik, hogy Mr. Sloane egy geci. Sőt, még cifrázva is: Mr. Sloane egy rohadt kis geci.
És valóban! A Dékány Barnabás megformálta figurára igencsak illik ez a hazánkban rétegnyelvből politikai diskurzusba felkapaszkodott, lekicsinylő hangulatú minősítés. Mr. Sloane ugyanis az aljas gátlástalanság megtestesítője. Kihasználva mások hiszékenységét, hatalmába keríti áldozatait, sőt, érzelmi és szexuális rabszolgasorba taszítja őket, folyamatosan, létezésmódként, mint a vízfolyás dől belőle a hazugság, elszedi, használja mások javait, a leigázottakon kiéli perverz vágyait, megcsal, átvág, lop, eleve gyilkos, de még brutálisan meg is öli az őt pátyolgató testvérpár idős édesapját (akit Gazsó György ad). Azt még – választásunk nem lévén – próbálgatjuk megszokni, hogy a valós életben is léteznek hozzá hasonló figurák, de az már felfoghatatlan, hogy éppen az érintett áldozatok miért bocsájtják meg pikkpakk a legfertelmesebb bűneit is. Sőt, még rajongva szeretik is ezt az infernális gazembert.
Persze, ez a darab nem nélkülözi az abszurd elemeket. De éppen írójának az élete is azt bizonyítja, hogy a valóság maga sokszor abszurdabb, mint annak művi tükröztetése. A munkásszülők gyermekeként 1933-ban született Joe Orton (férfi) élettársával rendszeresen könyveket lopott könyvtárból, a borítójukra obszcén képeket rajzoltak, majd így, megrongálva-„feljavítva” visszajuttatták az intézménybe. Ezért még rövid időre börtönbe is kerültek. A kötetek ma a műkincspiacon komoly értéket képviselnek. Orton harminc éves korában aratta első sikerét egy rádiójátékkal, majd a következő három évben hét darabját mutatták be színházban vagy televízióban. Aztán (1967-ben) az élettársa egy kalapáccsal agyonverte. Korabeli sajtóhírek szerint féltékeny lett szerelme drámaírói sikereire, és attól félt, el fogja hagyni őt.
A Mr. Sloane szórakozik-ban a címszereplő hasonlóan végzi ki az édesapát (mondhatni, Orton előre megírta a saját halálát – vagy az élettárs vett mintát a drámából), de a két testvér Kath és Ed is végig attól retteg, hogy a mindkettőjüket a másikkal megcsaló „rossz kisfiú” Sloane elhagyja őket (mondhatni Orton az életét is megírta). Arra a kérdésre, hogy mindehhez ma Magyarországon nekünk mi közünk van, sokféle válasz adható. Talán a Bíró Kriszta és Király Attila által játszott testvérekben többen magunkra ismerhetünk, már ha szívesen vállalkozunk kellemetlen szembenézésekre.
Kath és Ed még a brutális gyilkosságon is túllépve, az elkövetővel cinkosságot vállalva, a hatóságokat félrevezetve harcol a bűnös kegyeiért – mert ha valakit szeretni akarnak, ha valakivel jó együtt, azt a végsőkig, ész nélkül szeretik. Ez nem igazán szeretetéhség. Sokkal inkább fogyasztás-, élvezet- és önszeretet, melyet rávetítünk arra a személyre, akiről azt feltételezzük, akinek elhisszük, hogy mindezeket csak ő biztosítja nekünk. Ez az életben és színházban egyaránt abszurditásig fokozódó buta emberi gyarlóság a privát és közéletben egyaránt képes pusztítani. Sok-sok egyénnek, kisebb és nagyobb közösségeknek megvan a maga saját Mr. Sloane-ja, aki előre megfontolt szándékkal, aljas indokból, nyereségvágyból szórakozik vele, velük – és még szeretik is érte.
Guelmino Sándor rendező a látszólag abszurd történetet kvázi abszurd környezetbe helyezte: a lánytestvér és apja lakhelye (a jómódú báty máshol, egy elegáns apartmanban lakik) konkrét és jelképes szemétlerakatra emlékeztet. A függönyöket, a szobafalakat és térelválasztókat ócska fóliák helyettesítik, a nappali közepét uraló jókora kanapé borítója szigetelőszalaggal összeragasztgatott szemeteszsákokból készült. A szuterénbe föntről, veszélyes lépcsőn lehet megérkezni, Kempet, az apát azzal bosszantják fel rendszeresen, hogy a közvetlen közelükbe rendszeresen sittet és szemetet raknak le, mintha silány életük is szemétdombra való volna. A szeretett tárgyaik is ócska kacatok, jelképes szemetek, gyakran szeretgetik, simogatják például a nappaliban felakasztott, funkciótalan-értelmetlen vicsorgó gumicápát, az apa mindig csak a kedvenc ételét eszi: a szinte élelmiszeripari hulladékból készült konzerv löncshúst. Ócska pirulákat szednek, amitől életminőségük javulását remélik, de a problémáikat sokszor – önmagukkal együtt – konkrétan a szőnyeg alá seprik.
Ebbe a környezetbe, a kiadó szobába érkezik meg a húsz év körüli Mr. Sloane, akire a 41 éves Kath rögvest „ráveti magát”. Kitárulkozik és felkínálkozik, elmeséli élete tragédiáit és intim részleteit; a saját múltját, emlékeit, a teljes életét is úgy kezeli, mint a gyorsan kidobandó, majd elseprendő és megsemmisítendő szemetet. Bíró Kriszta már a megjelenésekor kész karaktert hoz. Egyik állandó eszköze a zavart, olykor mosolygós hadarás, amellyel gyakran mély tragédiák kimondását tudja le, vagy súlyos kérdéseket emleget. A hirtelen érzelmi kitörésekből átmenet nélkül, élesen vált felszínes, hétköznapi mondandóba vagy tevékenységbe, például sepregetni kezd. Nagyon jól megfogja a figurát, de mivel késztermékkel jelenik meg, játékában ív, karakterfejlődés nem érzékelhető.
Gazsó György Kempje is teljesen a helyén van. A színész rutinnal és szaktudással jól bevált eszközöket mozgósít, az ő figurája fejlődik, változik is. Eleinte csak egy unszimpatikus, mogorva és ellenséges öregember, ám a végére kiderül, hogy egyedül az ő igazsága igaz. Meg is kapja érte méltó büntetését. Amikor már jogosan retteg az életéért, együttérzést vált ki a nézőből. Játékmódban és „jellemfejlődésben” is a legnagyobb átalakulásokat Dékány Barnabás produkálja. Sloane-ja eleinte megszeppent, gyámolításra vágyó kisfiú, aljassága, perverziója és orbitális jellemtelensége fokozatosan kerül felszínre. Dékány jól sáfárkodik az eszközeivel, nagyszerűen fokoz, még a végén is tudja emelni a tétet: másodperces váltásokkal hízeleg, triviálisan csábít, könyörög az életéért, fenyegetőzik, érzelmileg és szexuálisan zsarol. Szereplése igazi nagy alakítás.
Mint ahogy Ed szerepében Király Attiláé is az. Ő jóval egyenletesebben fejlődik, nem mutat be nagy amplitúdókat, viszont játéka minden parányi részletében hiteles: emberi a vergődése, róla hihető el leginkább, hogy valóban szenved, és bár ő is igen jellemtelen, fogékony az intrikára, az aljasságra, a bűnelkövetésre, mégis többször együttérzésre készteti a nézőt.
A két testvér egymással is inkorrekt eszközökkel harcol, intrikáznak, kegyetlenül összecsapnak Sloane birtoklásáért (jobban mondva azért, hogy melyikőjüket birtokolja majd Sloane). Ám amikor kölcsönös zsarolással sarokba szorítják egymást, a kialakult patthelyzetben kiegyeznek: részletesen, kimunkált alkut kötnek arról, hogyan osszák el egymás között e nagyszerű, szeretetre méltó embert. Úgy kell nekik!
Kutszegi Csaba
