Bagossy László rendezésében a magyar közönség először láthatta e barokk passióba és sokrétűen szórakoztató, helyenként torokszorító színészi játékba csomagolt hatalmi körtáncot, mely röpke kilencven percben szatirikus és egyben megható képet fest a világról, amelyben élünk. Megalázó és megalázott csak helyet cserél, a privát kapcsolatokban az önzés és az emberi közöny győz, a hatalom és pénz bűvkörében pedig az ember vulgáris, taszítóan ízléstelen, kegyetlen, vagy önként rendelődik alá a hatalomnak.
A színház egyik alapvető törekvése, hogy szembesítsen azzal, kik vagyunk, hogyan élünk. Egyben meg is kell édesíteni a keserű pirulát, eltávolítani némileg a húsbavágó tartalmat, hogy ne borzadjunk el önnön képünktől, azaz lássunk és értsünk, ne csukjuk be a szemünket. Ilyen tartalmas „népszínházat” jól csinálni igazi művészet, amely nem először történik meg Bagossy László rendező, Kákonyi Árpád zeneszerző és alkotótársaik együttműködésében.
A Jurányi Házban az Orlai Produkciós Irodának köszönhetően estéről estére százötven néző szembesülhet azzal, milyen is ez a „kis magyar (schnitzleri) körtánc”, ahol körbeérnek a viszonyok, mikor a végén a „mindenható”, undorítóan vulgáris miniszter és a társadalom legaljáról érkező fiatal prostituált találkozása bekeríti a kört. Az alárendelő, hatalmi és mellérendelő viszonyok (testvéri, szerelmi, szeretői) egyaránt kiábrándító képet festenek arról, hogy nincs kivétel: bárki, aki hatalomhoz jut, gátlástalanul él is vele – a másik kárára.
Kerékgyártó István drámájának kalandos története van: először Puzzle címen drámának írta, majd regény született belőle (Hurok), e kettő házasításából rakta össze egy német előadás számára a szöveget Bagossy László és a stuttgarti Tri-Bühne magyar származású dramaturgja, Révay Géza. Az ott 2014-ben bemutatott előadás a Geldreigen (Pénzkörtánc) címet viselte, a magyar ősbemutatóra pedig csak most, 2019. február 23-án került sor. Pedig ízig-vérig magyar ez a darab. Nem amiatt, hogy az államtitkár és a likőrgyári vezér pálinkázik, vagy hogy az újgazdag, terepjárós magánvállalkozó Erdélyből érkezett székely (és egyben egykori Securitate-tag), sokkal zsigeribben magyar benne a kicsinyes szolgalelkűség vagy a másik szenvedése iránti közöny.
Erős az előadás üzenete, de a zenei és színészi eszközök hatásosan és szórakoztatóan ellenpontozzák a különben csaknem emészthetetlenül kemény tartalmat: van itt korrupció, azonnali törvénygyártás, osztálytársi mutyi és zsarolás állambiztonsági múlttal vagy épp homoszexuális viszonnyal, de „kicsiben” is élhetetlen ez a világ. A testvér kihasználja a testvért, a „helyettem mentél gimnáziumba” vádja és a „nekem ez jár” mentalitás ütközik, és nincs megoldás. A szerelmes lányt kihasználja drogos fiúja, szégyentelenül hazudik neki, önzően követeli tőle, hogy „csak még egyszer kurválkodjon egyet” a pénzért, hogy megadhassa tartozását. Nincs megváltás – sehol, senkinek. Épp ezért sokatmondó nemcsak az előadás keretét és zenei alapját meghatározó barokk passiózene, hanem az utolsó színpadkép profán keresztrefeszítés-paródiája is, ahogy a hurokkal véletlenül meggyilkolt, piros művérrel összekent, groteszk félmeztelenségű test felemelkedik, és a fehér lepedővel letakart franciaágy áldozati oltárrá válik: ecce miniszter, ecce homo. Ilyenek vagyunk: megválthatatlanok.
Mindezt persze a színházi előadás alatt nem gondoljuk át ilyen mélységig: hiszen nemcsak a kreatívan sokrétű, csembalózenével és néha ütőhangszerekkel kísért csodálatos zene és a színészek több szólamú, sodró éneke visz minket, hanem a rendkívül pontos, kiérlelt és szórakoztató színészi játék is. Miközben szélsőségesen vulgáris és undorító, ahogy a miniszter viselkedik, akár az irodájában, akár a légyottra kivett hotelszobában, Mészáros Máté komikai tehetsége árnyalja a figurát. Egyszerre groteszk és nagyon is valós ez a karakter, akinek vulgáris kiszólásait („pöcs, bazmeg”), az élő csembalózene éteri csengése ellenpontozza.
Az aránylag egyszerű térben a színészi-zenei alakítások még erősebb hangsúlyt kapnak. A középső emelvényen, mint kiemelt helyen vagy színpadon a színpadon belül, jelennek csak meg néha bútorok vagy egyéb tárgyak (látvány: Bagossy Levente), míg végül ez az emelvény, a „színház az egész világ” megtestesítője válik a passió fő látványelemévé, ahogy felemelkedik lassan, a színészek kórusától kísérve, mely egy Bach-korál átirataként szól „miniszter uram megváltó kegyelméről”.
A zsigeri valósághűséget a zene mellett az elemelt, kitartott pózok ellenpontozzák a legtöbb jelenetben. Nehéz felejteni a titkár alázatos meghajlását, vagy ahogy az államtitkár a gyárigazgatót tartja fogva nyakkendőjénél fogva. Érdekes hatást keltenek ezek a dialógus alatt kitartott pózok: egyrészt tablószerűen imerevítik és általános érvényűvé teszik megalázó és megalázott viszonyát, másrészt karikatúraszerűen kissé eltúlzottak, komikus hatást keltenek.
Az egymásra következő jeleneteket más brechti elemek is szórakoztatóan komikussá, egyben elgondolkodtatóvá teszik: az állandó szerepkettőzések, Epres Attila állatos dokumentumfilm-narrációja vagy a recitativóként előadott kísérő szöveg, ahogy Debreczeny Csaba a szegény bolti eladó (Járó Zsuzsa) „hangjává” válik, mind hozzájárulnak az előadás többsíkú hatásához. Miközben van egyfajta repetitív elem abban, ahogy az egyik jelenetben megalázott karakter a következőben megalázó hatalmaskodóvá válik, vagy ahogy a tablók követik egymást, az előadás tempója nagyon pontosan elgondolt: amikor a néző már kicsit belefáradna ebbe, valami változik.
Az egyik leginkább torokszorító jelenet épp egy ilyen váltás eredménye: a kimerevített tabló helyett realista, érzelemteli színészi kettőst látunk a homoszexualitását titkoló magánvállalkozó (Rába Roland) és az azt büszkén vállaló, kitartott szeretője (Dékány Barnabás) között. Ami ebben a bérelt lakásban történik, vágy és kegyetlenség, a másik cinikus kihasználása és őszinte szívszakadás között, egyszerre komikus és kegyetlen. Dékány Barnabás, mint a páros „női” tagja, hátul cipzáras piros nadrágjában, eltúlzottan nőies gesztusaival egyszerre hiteles fiatal és naiv szerelmesként, és egyben eltúlzott karakter „női” hisztijével. Könnyei viszont igazi könnyek, megszakad a szívünk nekünk is egy pillanatra, amikor szakít vele szerelme. Épp ezért nagyon hatásos, ahogy a következő jelenetben már bosszúálló, kicsinyes boltvezetőként látjuk, aki a csekély összegű lopásra kényszerült bolti pénztárost szekírozza minden kegyelem vagy együttérzés nélkül.
A nagypolitika mocskán túl, a korrupció mocsaras világánál is fájóbb talán az a sok kis apró emberi tragédia, amit a vastag harisnyás bolti eladó (Járó Zsuzsa) vagy a szerelmes, ex-prosti recepciós lány (Gombó Viola Lotti) kapcsán látunk leginkább kirajzolódni. Ahol a legmerészebb álom egy kutyakozmetika, vagy a bajba jutott testvér kisegítése, és még ez is meghiúsul a hozzájuk legközelebb álló férfiak önzése miatt. Ez a pár novemberi nap, ami alatt a történet lezajlik, tönkretett jó pár életet. Nehéz felejteni azt a szenvedést és undort, ami a fiatal lány arcán látszik, akit a miniszter belekényszerít az undorító szexjátékaiba, melynek végén a miniszter marad alul, a hurok őt fojtja meg. De ettől még nem leszünk boldogabbak. Erős a mondanivaló, erős az üzenet, a szex és hatalom mocska erőteljes, de ízléses színpadi képekben és tablókban jelenik meg – az egyedül ízléstelen itt a korlátlan, részvétlen hatalom.
