Pálos Hannában már a tavaly bemutatott Bagossy Júlia rendezésben, a Médeiában is érződött, címszereplőként mennyi erő és intenzivitás rejlik benne. Az, hogy mennyire értette színészként már akkor a női lét sokrétűségét, szinte predesztinálta, hogy egymaga is kiálljon a nézők elé egy az euripidészi drámához hasonlóan erős, női történettel.
Nem is kellett sokat várni: Halász Rita 2021-ben megjelent Mély levegő című regényéből először felolvasott, majd Zsigó Anna dramaturggal együtt monodrámává alakította Pálos, aki az Ördögkatlan Fesztiválon debütált is a regénnyel azonos című előadással. Beremendről pedig egészen Szentendréig jött az előadás, hogy aztán szeptemberben a Jurányi Házban láthassa majd a nagyobb közönség.
Romantikus, bár Halász történetéhez kevésbé intim környezet a szentendrei Vajda Múzeum hátsó kertje. Egy nagybőgő, egy kis asztal, rajta ecsettel, festékkel és egy írásvetítővel. Ennyi jelzi a játszási teret, ahol aztán egy bárszékre leülve kezdi el Pálos Hanna elmesélni Veraként a történetét. Nőként, aki két gyerekkel elmenekült, majd elvált egy bántalmazó kapcsolatból; aki szintén elvált apjához menekült a budai lakásba; aki megpróbálta úszással, kokainnal, alkohollal, férfiakkal összerakni új, már nem bántott önmagát. És aki nagyon szeretne újra magára és a festés örömére rátalálni. Bár a helyszín a bogarak és a tér tágassága miatt nem a legalkalmasabb, Pálos színészi jelenlétének erejét dicséri, hogy képes még így is a nézők lelkébe bújni: néma csendben figyeli mindenki, milyen stációkon megy keresztül Veraként.
Nem kell ismerni az eredeti regényt ahhoz, hogy az előadásból átjöjjön, mennyire mélyen emberi, mindennapi, mégis egyedi történet ez. Pálos pedig ehhez méltóan áll a feladathoz: a kezdeti fegyelmezettsége, néhol közömbössége percről percre oldódik fel a másfél órás előadás során. A hatalmas szövegmennyiségbe fokozatosan engedi bele magát és tárja fel érzelmi skáláját, egyben színészi eszköztárát a testtartástól kezdve a mimikáig. Pálos nemcsak Vera, Pálos minden bántalmazott nő, aki eleinte lefagyva áll a történtek és önmaga előtt, hogy aztán lassan, a kőkemény trauma feldolgozásán és önismereten át elindítsa újra magában a vérkeringést, és elkezdjen újra járni, létezni, élni. Az alkotók munkáját dicséri, hogy ahogy Halász Rita művében, úgy az előadás sem a férfiak hibáztatásáról, gyalázásáról vagy pusztán a nők mint áldozatok felmentéséről szól. Vera is ember, jó és rossz döntésekkel, jó és kevésbé jó tulajdonságokkal, és szerencsére Pálos és alkotó társai is erre a momentumra koncentráltak a szövegkönyv összeállításakor.
Bár a Katona József Színház színésze önmagában is, mindenfajta vizuális és zenei kiegészítő nélkül elbírná ezt a történetet, a néhol aláfestő, néhol aláhúzó, máskor hangulatfokozó dallamok Csizmás András nagybőgőjéből kellemessé és kissé filmszerűvé teszik a monodrámát. Vera történetének, személyiségfejlődésének fontos fordulópontjai pedig az írásvetítő révén jelennek meg a falon, frappáns módon a képzőművészet erejével és eszközeivel. Az úszómedence jénai tál, víz és kék festék képében; az asztalra öntött kokain kupacba öntött reszelék, aztán homokrajz képében vagy a lisszaboni barátnős nyaraláson történt filozofálgatás felrajzolt vitorlás képében. Ugyanígy vizuálisan fontos Pálos Hanna ingváltása is. Nem mindegy, a kék mikor kerül le, és jön helyére a fehér ing.
Amennyire lehet, a fényekkel is játszik az előadás, a vetítő éles fehér fénye később a bírósági tárgyalás kihallgatási fénye, a megvilágítást adó reflektorok egyike pedig az előadás kezdetén világítja meg különböző színű fényekkel Pálost. Később technikusi közbeavatkozással kiderül, hogy az egy meghibásodott fénytest, így nem is képezi az előadás részét – de hát a kritikus agy ott is keres jelentést, ahol nincs.
És a kritikusi agynak még egy hibája van: még a legintenzívebb és őszintébb monodrámánál is megérzi, ha kicsit hosszabb, mint a történet és a darab tempója igényelné. Jelenetről jelenetre érződik, hogy az alkotók egyfajta ismeretterjesztésként is tekintenek a Mély levegő-re, ezért maradhatnak benne pluszban a vége felé olyan jelenetek is, amelyek Vera személyiségfejlődéséhez kevésbé, inkább a központi probléma kibontásához adhatnak pluszt a nézőnek. Ezért szinte háromszor is vége van, de legalábbis lecsendülőben van a darab, mire valóban lemennek a fények. De értve és érezve az alkotói szándékot, bocsánatos ez.
Mint ahogy végül bocsánatos a bogarak jelenléte is. A fényre gyülekezve próbálták néha kizökkenteni Pálost és Csizmást a színpadi jelenlétükből, sikertelenül. Ezzel szemben sikeresen adnak plusz képi kifejező anyagot a Mély levegő-höz. A dráma érzelmileg egyik legfelfokozottabb pontján, amikor éppen arról van szó, hogy Vera megfullad és nem kap levegőt a pánikrohama miatt, több bogár is beleszáll a kék vízbe és a falon kivetítve nézzük, ahogy az árnyékuk vergődik, majd végül elernyed és nem mozdul többé. Milyen jó, hogy Vera története egy újonnan vett Wesselényi utcai lakással és festéssel végződik! És milyen jó, hogy Pálos Hanna mély levegőt véve meghajol előttünk a kertben, kézen fogva Csizmás Andrással.