A genderkérdés fényében vizsgálja a férfi-nő viszonyt Tasnádi István darabja, a Tapasztalt asszony. Az Orlai Produkciós Iroda bemutatóját a szerző rendezésében március 31-én tartják a Jurányi Ház színháztermében.
Revizor: A Tapasztalt asszonyt színpadra állítottad már 2012-ben Szabadkán, és a Katona is tervezett bemutatót Ascher Tamás rendezésében. Miben lesz más a mostani produkció?
Tasnádi István: Az Ascher-féle bemutató végül nem valósult meg. Két éve, a Covid idején a Katonában csináltak három színházi tévéjátékot kortárs szövegekből. Ez lett volna a negyedik, csak épp a kamerapróba napján két színész covidos lett, és dugába dőlt a dolog. Amikor foglalkoztam a szöveggel, kiderült, hogy tíz év után még mindig érvényesek azok a kérdések, amiket akkor földobtam. Sőt, ma még élesebb a helyzet, hiszen ez egy férfi-nő viszonyt tárgyaló darab, ráadásul a 21. századi új jelenségek, így a genderkérdés fényében vizsgálja ezt a viszonyt úgy, hogy tükrözteti egy száz évvel ezelőtti leánynevelő kézikönyv tanácsaiban. Amikor kiderült, hogy a Katonában nem tud megvalósulni a tervezett produkció, visszakértem a darabot Máté Gábortól, és csináltam egy új szövegváltozatot, ami már tükrözi azt is, ami az elmúlt tíz évben történt. A szabadkai bemutató improvizatív alapú volt, vittem leánynevelő kézikönyveket, néhány megírt jelenetet, ötletet, és a társulattal együtt hoztuk létre az előadást.
R: Abban vajdasági asszonyoktól gyűjtött személyes történetek is voltak.
TI: Ebben már nem lesznek. Az egy sikeres előadás volt, évekig játszották, és ami ott mindenkit meglepett – mert elég kemény, szabadszájú és tabudöntögető volt –, a kis falvakban is jól fogadták. Körbejártuk vele a Vajdaságot, mert rezonáltak rá az ottaniak is. Talán azért, mert nem hazudtunk, hanem felmutattuk a férfi-nő viszony komplexitását és minden leegyszerűsítő magyarázat hazugságát. Volt benne három monológ, többórás interjúkból sűrítettem az öt-hat perces szövegeket, amit csodálatosan adtak elő az ottani színésznők. Itt most sok újdonság lesz, de a produkció alappillérei megmaradtak. Szeretnék egy friss, mai előadást csinálni.
R: A Boldog vagy-e asszony című 1937-es leánynevelő kézikönyvhöz hasonló ultrakonzervatív kiadványok népszerűek voltak a Horthy-rendszerben. Sokkolt, amikor belelapoztam a ’80-as években a Tiszta férfiúság című könyvbe.
I: Máig kezembe akadnak hasonló kiadványok, jegyes kézikönyv, ilyen-olyan itinerek. Mindenki bele akar pofázni abba, hogy milyen legyen egy párkapcsolat. Ezek persze heteró kapcsolatot írnak le, föl sem merül, hogy más is lehet. Hihetetlenül leszabályozva, előre frusztrációkat építve adnak életvezetési tanácsokat. Iszonyú nyomasztó olvasmányok, egy-két példát mi is felvillantunk belőlük – kontrába téve azzal a szabadossággal, ami a világ nyugati felében, a liberális demokráciákban a ’60-as évek óta elszabadult. Tíz év alatt ez az érzet is változott, van visszarendeződés, főleg a mi kis hazánkban, ahol a szabadság helyett inkább a régi felvilágosító könyvecskék hangneme kezd visszatérni.
R: Politikai programokká is válnak.
TI: Abszolút! Az állampolgárok szaporodásának körülményeit próbálják előre befolyásolni. Durván hangzik, de ha az ember megnézi a szövegeket, akkor ez kiolvasható belőlük. Törvénybe foglalták a lányok reprodukciós képességének serkentésére bevezetett adókedvezményeket. Most már nem is leplezik, hogy valójában nem érzelmi kérdésekről van szó. Ezek nem a harmonikus szexualitást, nem is a tartós párkapcsolat érzelmi hátterének megteremtését segítő tanácsok, hanem azt célozzák, hogy a család mint legkisebb gazdasági egység, hasznosan, reproduktívan működjön. Hogy a megszülető gyerekek, unokák befizetéséből majd nyugdíjat lehessen biztosítani a nagyiknak és a papiknak. Világos a képlet, de nincs kimondva. Mi ezt is kimondjuk, ha nem is direkt módon, inkább abszurd jelenetek formájában.
R: Nagy kihívás, hogy drámaíróként ne politikai publicisztikát írj, mégis reagálj a korszakra, akár a napi ügyekre is?
TI: Mindenkinek máshol van az ingerküszöbe. Én kényes vagyok arra, hogy ne direkt politika legyen a darab, ne is közéleti pamflet. Minden jelenetben keresem azt, ami önmagán túlmutat, nem ragad bele egy-egy konkrétumba. Ez folyamatos kötéltánc. Bízom benne, hogy az alkotótársaim visszajeleznek, amikor kilengünk valamilyen irányba. A próbán sokat beszélgetünk, és mivel férfiak és nők játsszák a darabot, viták is folynak arról, hogy mi fér bele, mi nem, mi igaz, mi nem. Ha megmutatunk valamit, mutassuk meg a másik felét is! Most azt látom, ez a jó út, hogy nem akarunk igét hirdetni, nem akarjuk megmondani a tutit, hanem felmutatjuk ugyanannak a jelenségnek a színét és a fonákját. A metoo mozgalomnak és a gendernek is vannak túlzásai, ebben is mindenkinél más a határ. Próbálunk középen állni, a józan ész szempontjából csak azt szem előtt tartani, hogy mik azok az állítások, amik segítik az együttélést. Ha valamit állít ez az előadás, akkor az az, hogy ne pofázzunk már bele, hogy él párkapcsolatban a másik ember. Ez nem csak politikai szinten probléma, hanem már a családban is. Évezredes hagyománya van annak, hogy mindenki „megszakért” mindenkit. Az anya a lányát, az apa a lányát, meg a fiát, hogy kit válasszon, hogy válasszon, hogyan kell berendezni a lakást, hogy kell a gyereket nevelni. Tanácsot ad a barát, a barátnő. Iszonyatosan rosszul tudunk belenyúlni a másik életébe. Még durvább, amikor mindez közösségi szintre lép. Annak is évszázados hagyománya van, hogy egy faluközösség, hogy ítél meg egy házasságot. A legdurvább az – és ezt vastag ceruzával szeretném aláhúzni az előadásban –, amikor az állam törvényi szinten szól bele egy párkapcsolatba. Ez ellen kelünk ki, és azt szeretnénk elmondani, hogy egy párkapcsolat iszonyú bonyolult, az ember legmélyebb érzelmi részét érinti a lelkében. Közben meg egy iszonyatosan mély és intenzív ösztönrésze is van a dolognak. Ebbe belenyúlkálni, ezt kis füzetecskékben leírni, pontokba szedni és színes nyomatban kiadni - őrület! Ne gondoljuk, hogy azt a káoszt, ami alapvetően minden párkapcsolatot jellemez – hiszen szenvedély, féltékenység, vágy van benne –, le lehet szabályozni. Nem lehet! El kell fogadni, hogy ez a jelenség, amióta világ a világ, létezik. Nézzük meg az ókori történetekben! Ha csak Zeusz és Héra párkapcsolatát nézzük, ami esszenciálisan mutat valamit a régiek tudásából, nincs jobb jelző rá: brutál. Nem kell feltétlenül beletörődnünk, de attól még ez a természete, azaz harc jellege is van a párkapcsolatoknak. A vágy is ott van, a vonzalom és egymás megragadása is, aminek a túlzása az egymás kisajátítása. Ott van a függés, az elszakadni nem tudás, ott van mindaz a szépség és bonyolultság, amiről a világirodalom és a zeneirodalom nagy része szól. Hogy ez mennyire buján gazdag és szerteágazó, azt a művészet jobb esetben valahogy fel tudja mutatni, a politikai pamflet és a törvényhozás nem. El a kezekkel az intim szféránktól, kifelé a hálószobánkból!
R: Nagy siker az Apád előtt ne vetkőzz Péterfy Borival és Pataki Ferenccel, akik ebben a produkciódban is főszerepet játszanak. Mennyire fontos, hogy szabadon választhass színészeket?
TI: Fontos, pontosan azért, mert alapvetően író vagyok, tehát csak akkor rendezek, ha úgy érzem, van mit közölnöm, és a formáját is tudom, illetve biztonságban érzem magam az útkeresésben. Mert nem vagyok egy olyan profi, aki évadonként hármat-négyet rendez. Valamikor két-három évig nem is rendezek semmit, csak amikor tényleg azt gondolom, hogy ezt nekem kell elmondani. Nagyon fontos, hogy milyen a légkör a próbán, hogy olyan emberekkel vagyok, akikben bízhatok, akik előtt föl tudom vállalni, hogy nem tudom a választ egyből valamire, vagy elindulunk egy olyan irányba, ahonnan vissza kell fordulni. Itt abszolút megvan ez a baráti légkör, hiszen Borival a ’90-es évek végétől sokat dolgoztunk együtt a Krétakörben. Az Apád előttben azt láttam, hogy elképesztően érett és tudatos színésznő lett. Egyszerre kellett eljátszania egy áldozatot és egy elkövetőt. Csodálatos, hogy milyen játékintelligenciával és erővel tudta hozni. Hasonlóan kemény lesz ez az előadás is, bár jóval több humorral. Pataki Ferit viszont csak nemrég ismertem meg, egy filmes castingon jött be három-négy évvel ezelőtt, és megdöbbentem, mennyire jó volt. Azt gondoltam, ismerem a 40 fölötti magyar férfi színészeket, vidéken is dolgoztam jó sokat. Erre bejön egy ilyen pasas, aki egyrészt jóképű, másrészt baromi jó színész. Hol volt eddig?! Azóta, ha tudom, mindenhova viszem magammal. Legutóbb A Nagy Fehér Főnökben dolgoztunk együtt. Kincs egy olyan negyvenes férfi színész, aki még az újdonság erejével tud hatni, és ilyen szinten ura a színészi eszközeinek. Orlainál főleg komikus szerepeket játszik, ezért az, hogy drámai szerepekben ennyire jól megállja a helyét, sokaknak meglepetés volt.
R: A halott szerző a jó szerző, tartja a színházi bon mot. Te a saját darabod rendezed, ez azt is jelenti, hogy még a próbafolyamat alatt is változhat, fejlődhet a szöveg?
TI: Pulzálhat a szöveg. Amikor elkezdünk próbálni, leteszem a tollat és figyelem, hogy mi áll jól a színészeknek, mi vezeti jól a tekintetet, mi a jó gondolatritmusa az előadásnak az adott térben. Ettől függetlenül előfordul, hogy írok még próba közben. Nemrég például a színészek egy próbaszünetben hihetetlen érdekes vitába kezdtek az Utolsó tangó Párizsban szexjelenete kapcsán, hogy mi fér bele a művészetbe és mi nem. Abból írtam egy új jelenetet. De mindig a rendező van elöl, mert az olvasópróbától kezdve már a cél az, hogy a pár hét múlva megszülető előadás a lehető legerősebb legyen. Néha egy-egy monológ kiesik. A Fédra Fitnessnél is kihúztam a kedvenc monológomat, mert megakasztotta az előadást. A színház kemény terep, az elmúlt 25 évben néhány bukásból meg kellett tanulnom, hogy nem tehetek engedményeket a saját hiúságomnak, mert az kegyetlenül megbosszulja magát. Nem akarom a színészeket sem kínos helyzetbe hozni, ezért az első számú cél az átgondolt, ütős előadás.
