Május 26-án látható utolsó alkalommal az Egy apró kérés.
Arnold sikeres építész. Megkapta élete legnagyobb felkérését: tervezzen látványos toronyházat Párizs közepére. Minden oka megvan az ünneplésre, erre is készül feleségével és legjobb barátaival. Kathrin azonban váratlan hírrel érkezik haza; egy pillanat alatt az összes közép- és hosszabb távú tervük új megvilágításba kerül. A két házaspár olyan meglepő komikus játszmák és szópárbajok közepén találja magát, amelyeknek egyikük sem sejti a kimenetelét.
Stefan Vögel, korábban sikeres színész és komikus vígjátékának nagy sikere volt Németországban, Ausztriában, Csehországban, Szlovákiában, Bulgáriában. A történet kapcsolatokról, viszonyokról, hazugságról és igazságról szól őszintén és cinkos humorral. Az Egy apró kérést Zöldi Gergely fordította, a látványt Michac Gábor tervezte, a rendező Rába Roland volt. A két házaspárt Szávai Viktória és Debreczeny Csaba, illetve Járó Zsuzsa és Mészáros Máté játszották. Az előadást 2020. február 19-én mutattuk be.
A kritika így méltatta az előadást: „Rendkívül szórakoztató, nyomokban elgondolkodtató könnyű esti program. Remek színészeket láthatunk mind a négy szerepben - Debreczeny Csaba férfiasan esetlen, Szávai Viktória kimérten elegáns, Járó Zsuzsa praktikusan szexi, Mészáros Máté érzelmesen határozott figurája mulatságos és szerethető, ám egy-egy villanás erejéig mindannyian megmutatják a karakterek mélységeit is.”
A szerző meglepetésként tisztelte meg egyik győri előadásunkat. A Vaskakas Bábszínházba, ahol az Egy apró kérést játszottuk, nem egyedül érkezett, hanem a sógorával, aki a darab megírásánál nagy segítséget jelentett neki, mert ő építész, éppen úgy, mint főhősünk, Arnold. Ahogy Stefan Vögel elárulta, a sógora véleményét kérte ki arról, vajon jó, hiteles, „igazi építészes” mondatokat írt-e a figurának. Ugyanis az egyáltalán nem apróságnak számító orvosi megjegyzések mellett (aki látta az előadást, érti, mire célzunk) erre is nagyon ügyelt.
Stefan Vögel lelkesen dicsérte az előadást. Elmondta, hogy a nemzetközileg is használt szavakat felismerte, de bevallotta, hogy teljesen elveszettnek érezte magát a nyelvben. A szláv nyelvű produkciókat követni tudta, mivel beszél oroszul, a magyar viszont feladta neki a leckét. Pontosabban csak feladta volna, ha nem ilyen pontos és jó tempójú a színészi játék. A nézői reakciók, a kuncogások és a harsány nevetések is segítettek neki beazonosítani, épp hol tart a történet, a sikert pedig pontosan érzékelte a taps erejéből. A vastapson csak azért lepődött meg, mert ő ilyet még sosem hallott, ezt azonnal elkönyvelte magyar sajátosságnak.
A járványidőszak és a művészek egyéb elfoglaltságai úgy hozták, hogy alig ötven alkalommal tudtuk műsorra tűzni, de sokat elmond az érdeklődésről, hogy az Egy apró kérést játszottuk Debrecenben, Dunabogdányban, Gödöllőn, Győrben, Szentesen, Szolnokon, Tihanyban, Vácott, Veszprémben. Köszönjük a közreműködőknek és a nézőknek!
