Egy tizennyolc évvel ezelőtt, Kulka János előadásában rögzített hangfelvétel ma is érvényessé válik a Jurányi Ház színpadán.
Szépségről, művészetről, szerelemről, elmúlásról szól Thomas Mann kisregénye. Számtalan szimbolikája mellett Mann azt az élményt gondolta tovább a művében, hogy amikor a feleségével 1911 májusában Velencében nyaralt, ott felfigyelt egy kivételes szépségű fiúra. Hőse, Gustav von Aschenbach „hivatalos” író, és mint ilyen, az ötvenedik születésnapjától viselhette a bárói címet, valószínűleg a kurzusnak tetsző munkái miatt. „Akkoriban történt, hogy az oktatásügyi hatóság válogatott részleteket vett át tőle az előírt iskolai olvasókönyvekbe.”
Aschenbach azonban nem találja a helyét. Velencébe megy, a Lido egyik előkelő hoteljében száll meg. Ott felfigyel egy lengyel családra, amelynek kamasz fiúgyermeke az elbűvölő vonásaival plátói szerelemre lobbantja. Követi, gyönyörködik benne, ahogy a fiú a tengerparton a pajtásaival játszik. Amikor megtudja az író, hogy az indiai kolera szedi áldozatait a városban, az esze menekülésre készteti, de a véletlen és saját rejtett vágya visszatartja. A járvány a kultúrapusztulás motívumaként, a háború előjeleként Camus-nél, Márqueznél is megjelenik.
„Az elbeszélés jelképes helyzeteinek burjánzásában nem ok nélkül kereshetjük Mann látomását az első világháború előtti művészetről” – szerepel annak a hangoskönyvnek a fülszövegében, amelyet 18 évvel ezelőtt Kulka János előadásában rögzítettek.
Ennek a hanganyagát használja az Orlai Produkció új előadása, amelyben Kulka az egyedüli szereplő. Monodráma és performance is ez a produkció. A nemzet színésze a nyolc évvel ezelőtt őt ért stroke óta most először szerepel egyedül a színpadon. Egy szállodai szobában tesz-vesz, kicsomagolja a bőröndöket, kávét főz, telefonál, vár valakit, aki nem jön, elővesz egy partitúrát, majd zene nélkül vezényelni kezd. Csuja László rendező tehát reflektál Luchino Viscontinak a kisregényből forgatott filmjére is, ahol Aschenbach nem író, hanem kiégett zeneszerző. A változtatást azzal indokolta a filmrendező, hogy Thomas Mann valójában Gustav Mahlerről mintázta a karaktert.
A mostani előadásban sem csak az említett Kulka-hangoskönyvből szólalnak meg a Zabezsinszkij Éva dramaturg által kiválasztott, lényegre törő részletek, hanem Mahler V. szimfóniájának dallamai is felcsendülnek – ahogy a Visconti-filmben is –, és végül a monodráma előadója élőben is felolvas egy részletet. De Kulka szavak nélkül is mindent tud a színpadon: vágyakozni, várakozni, reménykedni és a kisregény szerint – meghalni.
