A hatodikon vagy az ötödiken járunk? A fiatalok többször is nyomatékosan elmondják, hogy az ötödiken vettek ki lakást (de a ház bejáratához még emeletnyi lépcső is vezet), ami elég sok bonyodalom forrása lesz a játékban.
Roppant mulatságos, ahogy az alkalmi telefonszerelő (Ficzere Béla) lihegve felkapaszkodik a lift nélküli, ötödik emeleti lakásba, kapkodja a levegőt, szinte meg se tud szólalni, úgy kimerült a lépcsőmászásban. Hasonlóképpen a friss házas asszonyka kedves mamájához (Kerekes Éva). Ifjú szereplőink időnként lekiabálnak egymásnak valamit a lépcsőházban, a teljes lakóközösség nagy örömére. A magas emeleti hely számos vígjátéki szituáció forrása lesz, amit a szereplők mindvégig gondosan ki is aknáznak. A „lihegve jön” formula helyett a játékosok kivétel nélkül mind alaposan kidolgozzák az entrée-t, ahogy a fárasztó lépcsőzés után betoppannak a lakásba, kimerülten, olykor prüszkölve, szitkozódva, halálra váltan, máskor egyszerűen csak elnémulva, mert hát a sok lépcső mindenkinek bosszúság, még a fiatal párnak is, akik kivették a lakást.
Az író, Neil Simon könnyű kézzel, de kiváló dramaturgiai érzékkel bonyolítja a cselekmény szálait. Jelenetről jelenetre elhelyezi a kínálkozó poénokat (fordító: Zöldi Gergely), úgy, hogy az egész játék pörgős, üdítő szózuhatag, a vígjátéki helyzetek csattanóival, csillogásával, viháncolásával. (Mindeközben jut idő a nézőtérre pillantani, látszik, hogy zsöllyetársaim nemcsak élvezik, de várják is a jobbnál jobb fordulatokat – miközben „odakint” nem épp barátságos a világ, infláció a köbön, háborús feszültségek a levegőben, hogy mást ne mondjak).
Az immár filmfeldolgozása révén is klasszikussá lett amerikai komédiát (főszerepben Jane Fondával és Robert Redforddal) Kocsis Gergely szakszerűen, invenciózusan s a szereplők sokféle játékosi erényeit kiaknázva állította színre a Belvárosi Színházban. Egyszerű, rusztikus a díszlet (tervező: Zöldy Z. Gergely), kissé lepukkant szobabelsőt látunk, hátul ferde üvegtetővel, amelynek elég nagy szerepe lesz az előadásban. Nyaktörő mutatványokat prezentálva időnként egy-egy szereplő ott egyensúlyozik az üvegtetőn, belülről nézve mindez egyszerre életveszélyes és kacagtató attrakciónak látszik.
S akkor színre lép a két ifjú főszereplő, Corie Bratter (László Lili), a rámenős, kicsit házsártos, kicsit habókos ifjú feleség, aki valamivel több szenvedélyt szeretne vinni közös életükbe, mint ami első pillantásra a nyárspolgári felszín mögött felsejlik. És Paul Bratter (Rohonyi Barnabás), a botladozó ifjú ügyvédpalánta, aki épphogy csak kezdi a rögös pályát; elkezdené az ügyvédkedést, ha lenne hozzá hely, tér, idő és konstelláció. Pár hetes házasok ők, még csak összecsiszolódni próbálnak, de hamar kiütközik rajtuk személyiségük, alkatuk különbözősége, ami megint csak konfliktus- és főképp humorforrás egyszerre. Aztán megismerjük a lány anyját; Kerekes Éva a magának való, fiatalos szépasszonyt játssza: csupa vitalitás, csupa tűz, lelkesedés, meg tétova elszánás és örökké akciózó vágyakozás; sok megzuhanással és sok csalódással a háta mögött. És színre lép a felső szomszéd is, a végletesen öntörvényű, sármos kékszakáll, aki erős egyéniség és akkurátus, derék nőcsábász, ám az évek múlását ő sem tudja letagadni. Epres Attila Victor Velascója nemcsak szikáran megedzett, hanem karizmatikus férfi, hamar ujja köré csavarna bárkit, ha ugyan módja nyílna rá.
Kisebb, nagyobb megtorpanásokkal, nekilódulással profimód működik a komédia, rendre ülnek a poénok, hőseink nem is hagynak ki egyetlen kínálkozó ziccert sem. Alkalmi szövetségek szövődnek közöttük, röpke érzelmi fellángolások is színesítik a szerelmi palettát. A zaklatott vígjátéki kacskaringók mögül fel-felsejlik a társadalmi háttér, persze csak futó pillanatokra, hiszen a játékot a komédia ereje élteti, lendíti tovább. A rendező s a színészek aprólékosan és élvezetesen kidolgozzák a megcsavart, nevettető szituációkat, amit a közönség matematikai pontossággal vissza is igazol.
Pető Kata a kispolgári-nyárspolgári amerikai módi viharvert, színes gönceibe öltöztette a szereplőket: vágyaik révén felfelé törnének, a sivár valóság mégis inkább visszahúzza őket.
A fiatalok fel-felhabzó érzelmi turbulenciája olykor egészen szélsőségessé válik, olyannyira, hogy a lány a fiú legnagyobb döbbenetére egyszer csak lefojtott indulattal, sziszegve közli, hogy ő bizony el akar válni. Itt és most, alig pár hét együttélés után. László Lili nagy precizitással adja az elszántan szerelemittas, hisztis, de roppant szerethető leányzót. Szeszélyesen tombol, kiszámíthatatlan indulatrohamaival újra meg újra meglepi partnerét: pompás alakítást látunk. Rohonyi ügyvédfiúja alig győzi állni az érzelmi rohamokat. Összecsapásuk igazi sistergős színházi szcéna – megáll a kés a levegőben. Ez az előadás egyik legjobb, kitüntetett pillanata, ehhez rendelődik hozzá később a többi kisebb-nagyobb összezördülés. Aztán végül minden elrendeződik, helyreáll a szerelmi világrend, hogyan is történhetne másképp egy Neil Simon-komédiában. Aki némi kényszerű várakozás után – végre – láthatta a Mezítláb a parkban előadását, meggyőződhetett róla, miféle jótékony színészi erők, színjátékosi lendület is működtetik ezt a közönségkedvenc produkciót.
