2018 óta erősíti az Orlai Produkció művészeinek csapatát Pataki Ferenc, aki könnyedebb és súlyos témát boncoló előadásokban egyaránt megragadta a nézők figyelmét a Válaszfalaktól az Redőnyön át az Apád előtt ne vetkőzz! című produkcióig. Jelenleg egy Tourette-szindrómával küzdő kényszerbeteg szerepét próbálja a Tok-tok avagy hogy pattog a kocka? című vígjátékban, amelynek november 5-én tartják a bemutatóját a Belvárosi Színházban.
Falrengető vígjátéknak harangozta be az Orlai Produkció legújabb bemutatóját, a Tok-tokot. Színészi perspektívából nézve mitől az?
Már maga az alaphelyzet nagyon érdekes: hat pácienst egy időpontra hívnak be egy híres pszichiáter, Dr. Stern rendelőjébe. Mindegyiknek különböző kényszeres szokása van. Az általam alakított Fred Tourette-szindrómás, önkéntelenül káromkodik és mutogat obszcén dolgokat. Magányosan él, és bár jogásznak készült, ehelyett papagájokat tenyészt, amiket ráadásul visszahoznak neki, mert Fredhez hasonlóan rondán beszélnek. A szorongás miatt kialakuló tünetek között van tisztaságmánia és számolási kényszer, de olyan is akad, aki nem lép rá a vonalakra, vagy aki mindent kétszer mond. Ebből aztán rendkívül szellemes párbeszédek születnek. Akarva-akaratlanul elindul egy csoportterápia, amelynek során megpróbálják elviselni, tolerálni egymás rendellenességét.
Végeztél a karakteredhez háttérkutatást?
A próbák alatt járt nálunk egy pszichiáter, és beszélt nekünk a kényszerneurózis különböző formáiról. Állítólag a Tourette-szindróma az egyik legnehezebben gyógyítható idegrendszeri megbetegedés. Egészen szélsőséges verziói is vannak, amikor másodperceként törnek elő valakiből trágár felkiáltások, akár agresszióval is párosulva. A betegséggel küzdők magyarországi csoportjának vezetőjétől hallottam egy interjúban, hogy nagy próbatétel a betegek számára, ha olyan szituációba kerülnek, amelyben fegyelmezniük kell magukat, mert pont a kényszer hatására erősödnek a tüneteik. Hasonló gyakorlatot mi is csinálunk az előadás során. Az a szép ebben a darabban, hogy a meghallgatás, az elfogadás, vagyis a tényleges odafigyelés révén tudunk valamennyit segíteni a másikon. A szereplők egymás drukkereivé válnak.
Az Orlai Produkció kezdetektől felvállalja a megszokott társadalmi elvárásoktól eltérő emberek problémáit, tabusított témákat. Nagyobb érzékenységet követelnek meg az ilyen típusú szerepek?
Alapvetően szolidáris, szociálisan érzékeny embernek tartom magam. Általában észreveszem a furcsa embereket vagy a nehéz helyzeteket, és igyekszem megértő, toleráns lenni másokkal. Mostanában sokat jut eszembe, mi lenne, ha hangosan elkáromkodnám magam sorban állás közben a postán vagy a metrón, esetleg bevásárlás közben.
Magadon is tapasztalsz olykor valamilyen viselkedésbeli zavart?
Időnként előfordul velem, hogy visszamegyek megnézni, bezártam-e a lakás ajtaját, mert általában egyszerre több dologra koncentrálok. De nincs konkrét, felismerhető zavarom, furcsa szokásom vagy mániám. Persze a Tok- tok óta figyelem magam, csinálok- e olyasmit, amilyet a darabbeli szereplők valamelyike. Az Ullmann Mónika által játszott figurának például tisztasági kényszere van, ami persze a Covid óta egyáltalán nem meglepő szokás. Járó Zsuzsa karaktere meg attól fél, hogy elzárta-e otthon a vizet, vagy megvan-e a kulcsa. Az ilyen kényszerességektől szerintem egyikünk sem áll messze.
A civil, hétköznapi élethez közelítő karakterformálás áll hozzád közelebb, netán az elrajzoltabb, absztraktabb megközelítés? Az Apád előtt ne vetkőzz! abuzáló nagyapa figurája, a Redőny hányatott sorsú Nándija: a maga nemében mindkettő rendhagyó színészi feladat.
Mindig az adott feladatot érzem magamhoz közelinek. Az Apád előtt ne vetkőzz! kapcsán – amit valódi esetek nyomán írt meg Péterfy-Novák Éva – sokat gondolkodtunk, hogyan formáljuk meg a nagyapa figuráját. Egy ideig idős emberként karakterizáltuk Tasnádi István rendezővel, de végül arra jutottunk, hogy sokkal izgalmasabb, ha közülünk való, hétköznapi emberként ábrázoljuk őt. Tasi meglátása szerint többletjelentést hordoz, hogy két egymáshoz passzoló embert látunk Péterfy Bori és jómagam személyében, nem pedig egy kislányt és a nagyapját, vagy egy kisfiút és a nevelőanyját. Helyenként kissé olyan tónusban beszélünk, mintha gyerekek lennénk. Attól drámai az egész, hogy úgy látsz egy „szörnyeteget”, hogy kívülről, a megnyilvánulásaiban abszolút nem az, mi több, esendő ember.
A színésznek dolga, hogy megkeresse a szerep igazságát. A lányát és az unokáját – a szeretet nevében – szexuálisan zaklató nagyapa esetében mihez tudtál visszanyúlni, honnan sikerült az ő igazát előbányászni?
Természetesen nincs ilyen tapasztalatom, másrészt a színész nem azonosul az általa megformált szereppel, és gyakran nem is szimpatizál vele, hanem eljátssza. Ez a feladatunk. A nagyapa egyébként ugyanúgy áldozat, mint az unoka. Korán elvesztette a szüleit, a nevelőintézetben bántalmazták, aztán nevelőanyához került, akinek a szexualitás volt a szeretetnyelve. A lányával és a lányunokájával kapcsolatban ezért az ő szervezete szexuális jelzést ad a szeretet kifejezésére. Állandó zavar van benne: „Micsoda ember vagyok, aki vágyat érzek a saját lányom, az unokám iránt.”
Egy átlagos magyar, vidéki család történetét meséli el a privatizáció idejéből a Redőny című kortárs dráma. Milyen azonosulási pontokat találtál Nándival, az elhanyagolt kisfiúval?
Debreceni vagyok, nem áll tőlem távol a nyírségi világ, ahol a Redőny játszódik. Ismertem a darabban szereplő karakterekhez hasonló embereket. Nándi revüszerű belépővel kapcsolódik be az észak-magyarországi szocióba, ami egy lakodalomban megesett lány történetét meséli el. Szeretem a darab végét, amikor László Lilivel – aki az anyukámat alakítja – azt játsszuk, hogy hosszú évek után viszontlátjuk, és hosszasan öleljük egymást. Tavasszal veszítettem el az édesanyámat, és azóta mindig rá gondolok ennél a jelenetnél.
Orlai alkotóközössége nagyjából ugyanazokból a színészekből áll, közülük sokan Máté–Horvai-tanítványok voltatok. Ebben az „együtt szabadon” felállásban jól elvagy magaddal, a pályáddal, az életeddel?
Életformát váltottam, nem voltam biztos benne, hogy bejön a szabadúszás, de ez a fajta laza kötöttség sok előnnyel jár. Fontos számomra, hogy maradjon időm a szinkron- és filmszerepekre, amit az Orlai Produkcióval hatékonyan össze lehet egyeztetni.
A Móricz-regényből forgatott Tündérkert tévésorozatban Imreffy János erdélyi kancellárt alakítod a 17. századból.
Imreffy történelmi személy, aki korának remek politikusa és Báthory Gábor tanácsadója volt. Madarász Isti rendezővel arról beszéltünk a forgatások előtt, hogy a kancellár kicsit olyan, mint a Keresztapa című filmben Don Corleone mellett a consigliere vagy a Trónok harcában Kisujj. Móricz regénye izgalmas, sok fordulattal teli, amiből a humor, a vérontás és a szexualitás sem hiányzik.
