Egyszerűen dekódolható az Orlai Produkció legújabb bemutatója, A legenda háza, de ez nem baj, mert óriási megkönnyebbülés, ha tudjuk, hogy másokat ugyanazok a kérdések foglalkoztatnak, mint minket. Egyszerűen fölfejthető tehát, mégsem szájbarágós a brit írónő, Penelope Skinner darabja, sőt a remek színészi alakításoknak köszönhetően nagyon is átélhető. A művet Zöldi Gergely dramaturg fordította, a rendező Szabó Máté.
Kate filmes tartalomfejlesztő, talpig pasztellszínű Zara ruhákban. Csinos, de mintha ezt nem is látná, a főnöke, a filmstúdió-vezető Sue állatmintás nadrágjait dicséri folyton, tartása és szavajárása is arról árulkodik, mennyi mindent kompenzál, amikor néhány perc késésért nem győz bocsánatot kérni.
Pedig Kate életében – ahogy az már lenni szokott – látszólag minden tökéletes. Londoni luxuslakás, filmrendező férj, pici gyerek, egész napos bébiszitter, oxfordi diploma, jó állás, a megfelelően szomorú szerelmes zenét mesterséges intelligencia választja ki, és egy applikáció figyelmeztet, ha a zöld zónában vannak, hogy ideje hozzákezdeni egy második gyerek, a kistestvér „elkészítéséhez”.
A nagy lehetőség
Kate életébe beköszönt a nagy lehetőség, neki kell előkészíteni egy filmet egy hajdani legendás színésznő, Ellen életéről, akiről mindenki azt hiszi, hogy eltűnt, pedig – valamilyen titokzatos okból – csak egy óceánparti sziklán álló házba költözött. A fiatal filmes – miután elrendezte a gyerekét, a férjét, az anyját és a bébiszittert – nekiindul hát, hogy a céges kocsival felkeresse Ellent, megtudja a titkot, és előkészítse a filmet – de az utazás nem várt fordulatot hoz. Kate találkozik két nővel – Ellennel, a színésznővel és a szomszédjával, Chrisszel –, de mindenekelőtt és elsősorban saját magával.
Az előadás díszlete (Khell Csörsz) és jelmezei (Szakács Györgyi munkája) is sokatmondóak, már azok elmesélnek egy egész élettörténetet, hiszen a vízparti házban nemhogy mesterséges intelligencia nincs, de baltával kell felhasogatni a fát, ha be akarnak fűteni, és mindenféle bohókás limlomok lógnak a plafonról, mintha egy brazil lámpaernyőárus boltjában lennénk. Az öltözet bő gatya és gumicsizma, illetve színes, kényelmes slafrok, bőrmellény és fürdőruha, amennyiben valaki meg akarna mártózni az óceánban.
Érvénytelenített érzések
A továbbiakról nehéz lenne úgy írni, hogy ne fosztanánk meg az olvasót egy-egy ráismeréstől, meglepetéstől vagy érzelmi reakciótól, de annyi elmondható, hogy minden előjön a történetben, amiről manapság már szerencsére sokat beszélünk. Mi számít bántalmazásnak, kinek hiszünk, érvénytelenítik-e az érzéseinket, ki tudunk-e állni önmagunkért, felismerjük-e, ha gázlángoznak, megkapjuk-e, hogy csak túlreagáljuk a dolgokat, fel kell-e adni magunkat, és még számos kérdés, ami a nézőben megfogalmazódhat.
Ezek azonban nem a női magazinok szintjén vetődnek fel, és a színészek úgy mesélik el a történetet, hogy értük izgulunk, rájuk figyelünk, nem a pszichológiai mozgatórugókra. Kate szerepében László Lili finom, érzékenyen megformált „jó kislány”, aki fergeteges változáson tud átesni, a legendás színésznőt, Ellent alakító Hernádi Judit pedig az érzelmi skála széles palettáján játszik a bizalmatlan dívától a csupaszív barátnőig.
Manipuláció és szembenézés
Kettejük kapcsolatát jól kiegészíti a vagány szomszédasszony, Chris: Járó Zsuzsa egyetlen pillantásában több élet- és emberismeret van, mint egy egész filmes csapatban, a férj, Greg szerepében pedig Schruff Milán játszik szintén széles érzelmi skálán, ami – ennyit elárulhatunk – mind azt célozza, hogyan tudja manipulálni a feleségét. A filmstúdió-vezető Sue Ullmann Mónika megformálásában ugyan elárul némi empátiát, de inkább jéghideg profi.
Hogy aztán a londoni filmesek számítása és az óceánparton élők szabadsága hogyan találkozik egymással, és mi sül ki belőle, afelől a darab írója az első perctől nem hagy kétséget.
Hernádi Judit minden hangsúlyában, mozdulatában, a szavak között hagyott szüneteiben annyi gondolat és mondanivaló, bölcsesség és önirónia sűrűsödik, hogy elhisszük neki: el tud varázsolni egy fiatal városi lányt, aki úgy kíváncsi – inkább csak kötelességből – a másik életére, hogy közben nem mer szembenézni a sajátjával. László Lili remekül érzékelteti a folyamatot, amin Kate keresztülmegy, átérezzük az igyekezetét, a fájdalmát, a könnyeit, a megfelelni vágyását.
Sokat nevetünk, mégis szomorú darab A legenda háza. De nem jövünk ki szomorúan a színházból, mert örülünk, hogy részesei lehettünk ennek a történetnek: valaki elmesélte, és mi láthattuk.
