Péterfy-Novák Éva sokkoló traumaregényéből Tasnádi István írta és rendezte az Apád előtt ne vetkőzz című darabot, amit hétfőn 17 órától a kisszínházban láthat a közönség a Thealter Fesztivál programjában. Az Esztert alakító Péterfy Bori partnereként a szörnyeteg Tatus szerepét Pataki Ferenc játssza, aki 19 évad után 2018-ban köszönt el a Szegedi Nemzeti Színház társulatától…
– Minek köszönhető, hogy ilyen nagy figyelem övezi ezt a produkciót?
– Péterfy-Novák Éva előző regényében, az Egyasszonyban saját történetét dolgozta fel, annak a színpadi változatát is bemutatta az Orlai Produkció. Tenki Réka játssza, rengeteg előadást ért meg, még mindig megy. Az Apád előtt ne vetkőzznek regényként is sikere volt, és a színházi bemutatót is nagy érdeklődés övezte. Ez nem a szerző életéből vett sztori, hanem Éva több ember történetéből gyúrta össze a két szálon futó regényt. Tasnádi Istvánt kérte fel Orlai Tibor, hogy adaptálja színpadra. Tasi annyira belemerült a történetbe, hogy a darab megrendezését is vállalta. Az Esztert alakító Péterfy Bori mellé kerestek egy korban hasonló férfit, mert ez a helyzet plusz feszültséget tud generálni bizonyos szituációkban a színpadon. Egymás történeteiből a különböző figurákat ketten jelenítjük meg. Bori így nemcsak Esztert kelti életre, hanem például az általam játszott Tatus nevelőanyját, Klárát is, de megjelenik kislányként is, ahogyan én is a kis Karcsiként. Összetett, izgalmas színészi feladat. A sokkoló téma ellenére harmóniában próbáltunk, hamar egy hullámhosszra kerültünk. Tavaly októberben tartottuk a premiert, majd a Jurányiban játszottuk kétszer, de utána jött a színházak lezárása.
– Jagótól Salieriig több negatív figurát játszott már sikerrel Szegeden is, de talán a Tatus az első igazi szörnyeteg. Egyetért a minősítéssel?
– Tényleg szörnyeteg, nem lehet szépíteni. Ez az előadás, mint ahogyan maga a regény sem ad feloldozást ennek az embernek, viszont azzal, hogy megismerjük az egész életét, valamilyen szinten érthetőbbé válik a nézők számára, hogy mi miért történt vele. Őt is bántalmazták fiatal korában, elképesztő dolgok estek meg vele. Többször is hallottam nézőktől, hogy fura módon együttéreztek vele. Főleg az előadás végén, amikor elmeséli, hogy elköltözik tőlük a lányuk, amit szakításként élt meg. Folyamatosan szerelmi kapcsolatokról van szó, azt hangsúlyozzák. Hogy a szeretet nevében cselekednek. Tatus figuráját azért is szeretem, mert a szeretete őszinte. Kiderül az is, hogy a szüleit korán elveszítette, nem tanulta meg senkitől, hogyan kellene kapcsolatot teremtenie. Árvaházba kerülve bántalmazták a szobatársai, esélye sem volt normális kapcsolatok kialakítására, hiszen nem élt meg, még csak nem is látott soha ilyet. Felmerül a darabban a környezet felelőssége is, hogy akik látják a történéseket, miért nem tesznek semmit.
– Elég gyakran megesik ez.
– Játszottuk a darabot Veszprémben, az érzékenyítő fesztiválon, ahol döbbenten hallottam egy pszichiátertől az egyik beszélgetésen, hogy majdnem minden harmadik családban történhet hasonló dolog. Sokan nem is mernek erről beszélni. A felnőttek gyakran ugyanúgy szégyenlik, mint a darabban Tatus, és próbálnak küzdeni ellene.
– Hogyan hatnak ezek a sokkoló történetek a nézőkre?
– Néha előfordul, hogy nem bírják, néhányan kimentek már előadás közben. A napokban játszottuk a Művészetek Völgye Fesztiválon, ahol mindkétszer dugig megtelt a fülledt terem, sokan nem is jutottak be. A végén azt mondta a szervező hölgy, az is jelzi, hogy milyen jó az előadás, hogy a hőség ellenére egyetlen néző sem hagyta el a termet, és hatalmas tapsot kaptunk. A második előadás után döbbent csend volt, hosszú másodpercekig nem is tapsoltak, néztük is, hogy mi történt. Egy hölgy sírógörcsöt kapott. Hihetetlenül erősen hatnak ezek a történetek.
– Valószínűleg sokan több ponton is tudnak kapcsolódni az előadáshoz.
– Biztosan sok olyan néző akad, akiknek a saját életében vagy a környezetében szerzett személyes tapasztalatai miatt nagyon betalálnak ezek a sztorik. Annak ellenére is, hogy maga az abúzus fizikálisan nem jelenik meg a színpadon. Sajnos így sem nehéz kapcsolódási pontokat, párhuzamokat találni. Szerencsés vagyok, hogy a környezetemben nem találkoztam hasonló történettel. Szerintem attól is működik ilyen erősen a darab, hogy Péterfy Borival csak ketten vagyunk a színpadon, és csak mesélünk, mesélünk. Monológjaink párhuzamosan futnak, de néha összeérnek párbeszédben. Annak, aki nem olvasta a regényt, szinte krimiszerűen áll össze az előadás végére a történet.
– Három éve ment el a szegedi társulatból. Jó döntés volt?
– Nagyon bejött! Volt bennem egy kis cidri az egésztől. A tizenkilenc szegedi évad, a megszokás és az anyagi szempontok miatt is először próbáltam társulatot találni. Az első időkben Dunaújvárosban és az Orlai Produkciónál is játszottam, majd úgy alakult, hogy csak az Orlainál maradtam, ahol szabadúszó színészek dolgoznak egy alkotóközösségbe tömörülve. Így olyan, mintha egy társulatban játszanék, viszont a szabadságom is megmaradt, tudok mellette forgatni, szinkronizálni. Ez a lehetőség hiányzott Szegeden. Az első fél évben több castingon voltam, mint a szegedi tizenkilenc évben összesen. Rá kellett döbbennem, mennyire vízfejű a mi szakmánk, mennyire Budapesthez kötődik a munkák döntő többsége. A szinkron mellett sok könyvbemutatóra is hívnak felolvasni. Az RTL Klub telenovellájában, a Bátrak földjében Péter atyát játszottam, ami azért is jó volt mert a nyolcvan rész alatt forgatási rutint szerezhettem. Utána több más, hasonlót forgattam, most is csinálunk egy nyolc részes tévésorozatot, amiről egyelőre nem beszélhetek. Elég sok negatív figura talál meg, aminek azért is örülök, mert a pályám elején sokáig szinte csak jó fiúkat, pozitív hősöket játszottam.
– Milyen kedves szegedi produkciók jutnak először eszébe?
– Az Equus még az első időkből és az Amadeus a végéről. Jago is kedves szerepem volt az Othellóban és a Balta a fejbe című produkciónkat is nagyon szerettem. Érdekes lesz most visszatérni a kisszínház színpadára, nagyot dobbant a szívem, amikor kiderült, hogy ott játszunk majd. Szerencsés vagyok, hogy Orlai Tibor csapatában igazi otthonra találtam, sok és sokféle feladatom van.
– Hogy élte meg szabadúszóként a pandémia miatti leállás időszakát?
– Amikor bezártak a színházak, még megvolt a szegedi házunk, ezért a legbizonytalanabb hónapokat ott töltöttük. A második hullámtól már lehetett forgatni. Eddig a színházi évadokban pörögtünk ezerrel, majd nyáron pihentünk, most pedig épp fordítva: annyi a nyári munka, hogy nem is tudtam mindent elvállalni, szinte levegőt sem tudok venni. Ugyanaz a helyzet, mint tavaly nyáron: nem tudjuk, mi lesz ősztől.
– Láttam a könyvespolcát, rögtön kiderült: roppant tudatosan válogat minőségi szépirodalmat. Mit olvas most?
– Nekem az olvasás a drog, totálisan függő vagyok. A költözéskor negyven nagy dobozban szállítottuk Budapestre a könyveimet. A feleségemnek ígéretet tettem, hogy visszafogom a könyvvásárlásaimat, de alig vártam, hogy megjelenjen Karl Ove Knausgard Harcom-sorozatának utolsó, hatodik kötete, amit rögtön beszereztem. Most olvasom a teljes sorozatot. Hétköznapi dolgokról ír, nincs ördögi cselekmény, mégis beszippantja az olvasót. Ha többrészes regényfolyamról van szó, mindig megvárom, hogy megjelenjen az utolsó rész is, mert szeretem, ha egybeér egy történet.
– Kislánya táncművészeti tanulmányai is szerepet játszottak a család Budapestre költözésében. Hol tart most a táncos pályán?
– Noémi szárnyal, idén érettségizett a táncművészetin. A gyakorlati évét Duda Éva társulatánál teljesíti majd. Rengeteg filmes castingra is hívják, aminek nagyon örülök. Támogatom, hogy használja ki az adódó lehetőségeket. Mindene a tánc és a mozgás. Nemrégiben nagy öröm érte a családunkat: két hete megszületett Dani fiunk kislánya, Orsi. Így már nemcsak a színpadon játszhatom egy nagypapa szerepét, hanem a valóságban is az vagyok.
