Az ősz érkezésével az Orlai Produkciós Iroda is begyújtotta a színházi rakétákat. Szinte felfoghatatlan mennyiségű új bemutatóval készülnek az évadban. Varázslatos a jelenség, hiszen a kultúrának nem éppen kedvező közegben tudnak egy olyan receptet, ami garancia arra, hogy a nehézségek ellenére egyre több, jobb, merészebb előadásokat álmodjanak színpadra.
Én pedig hagyom, hogy hasson rám a varázs, és annak misztériuma, ahogyan ezek az új és fantasztikus előadások létrejönnek. Az idei évad rekordszámú új produkciót tartogat. Hogy messzebbre ne menjek, rögtön az évad elején visszatér a színpadra Kulka János, de lesz ősszel olyan Woody Allen-darab is, amit konkrétan az egész világon Magyarországon mutatnak be először az Orlai Produkció jóvoltából.
Amiről viszont most szólok, az az évad ténylegesen első bemutatója, amely több szempontból is különleges helyet foglal el a szívemben. Pálos Hanna az egyik legnagyobb hatású kortárs magyar regény színpadi változatában először játszik monodrámában, ami számomra kiemelten fontos műfaj. A bemutatott történet Halász Rita Mély levegő című első regénye, mely megkapta a 2021-es Margó-díjat, és a Libri Irodalmi Díj tízes toplistájába is beválogatták. A bemutató helyszíne a Jurányi Produkciós Közösségi Inkubátorház. A monodrámát Zsigó Anna és Pálos Hanna alkalmazták színpadra, a látvány Keresztesova Veronika munkája. Az előadásban nagybőgőn közreműködik Csizmás András / Ajtai Péter.
Az előadásról csakis a legek nyelvén szólhatok. Pedig eleinte voltak félelmeim, mert nem voltam biztos benne, hogy közvetlen érintettség hiányában el tudok-e majd merülni a történetben. Aztán hamar rájöttem: nem kell ahhoz sem elvált embernek, sem bántalmazott kapcsolatban élőnek lenni, hogy megértsem, átérezzem a történet súlyát, fájdalmát, felismerjem a tanulságait, melyek aztán akár egy esetleges elakadást is segíthetnek megfejlődni.
Vera még házas. Egyik este mégis úgy dönt, hogy két kisgyerekével és néhány bőrönddel visszaköltözik (visszamenekül?) az apjához, ahol az ő régi gyerekszobájában találják magukat. Innen kezdődik a történet, melyből egy bántalmazó kapcsolat emléktöredékei bontakoznak ki és a fiatal képzőművész nő újra önmagára találásának útját követjük végig.
A történet lassan kibontva meséli el, hogyan változhat egy boldog házasság földi pokollá, mit tehet egy bántalmazó kapcsolatban élő nő, hogyan bagatellizálja el a közvetlen környezete, a szülei, a családja a nő fájdalmát és bántalmazottságát. Hogyan kicsinyítjük le az ütést kokivá, hogyan vagyunk még mindig képesek elfogadni a már réges régen meghaladott berögződéseket és gondolatokat, melyek mind azt erősítették bennünk, hogy puhányok és csenevészek vagyunk, ha a szolgalelkű és kiszolgáltatott tűrés helyett a sarkunkra állunk végre és a kezünkbe vesszük sorsunk és életünk irányítását. Vera végül ezt teszi, és ezzel kerül vissza az élete a helyes vágányra a teljes kisiklás helyett.
A történet ugrál az időben, de jól követhető, mikor járunk a múltban és mikor a jelenben, mely párbeszéd kivel zajlik, és mi annak a következménye. Halász Rita kiváló emberismerő. Garantáltan nem lesz olyan néző a közönség soraiban, aki ne ismerne rá az elmesélt történet egyes mozzanataira, azok lélektanára. Ilyen például a szerelem természete. Vera párt választ magának, aki persze nem becsüli meg és bántja. Közben az egész életét végigkíséri egy másik férfi, aki egész életében vágyakozott Vera után, de ez a vágy beteljesületlen maradt. Aztán van nevető harmadik, a látszólagos kiút, aki azonban csak még mélyebbre taszítja a nőt egy olyan hippi életformával, ami a még megmaradt értékeket is masszívan pusztítani kezdi. Ide-oda csapódó életút. Az ember nem választhatja meg a sorsát, de arról dönthet, mikor száll ki a mókuskerékből és milyen menekülési utat választ.
Vera kétségkívül sokat és sokféleképpen kísérletezett. De ez a kísérletezés nem szólt másról, mint arról, hogy végül önmagához visszataláljon. Amikor nem a pár, és nem az anya szerepét kell játszania, hanem végiggondolhatja a saját életét, és ezen a hosszú és fájdalmas úton végül megérkezik a megtisztulás. Amikor a nő felismeri, hogy döntéseket kell hoznia. Ezek egy része fájdalmas és radikális. Le kell zárnia a múltját, hogy lehessen jövője. Nehezített pálya persze, ha már család van és gyerekek. De belátja, mindenkinek így lesz a legjobb.
A történet közben amellett, hogy a saját életutam sok szakaszát és próbálkozását felismertem benne, végig nyomasztott egy félelem. Arra lettem figyelmes, hogy drukkolok Verának: sikerüljön neki. Aztán ahogy egyre mélyebb bugyrokban kalandozott, kezdtem elveszíteni a reményt, hogy ki tud ebből törni. Voltam én is mélyen. Én anno azzal a mondattal szálltam ki belőle, hogy el kell érnem a medence alját ahhoz, hogy fel tudjam rúgni magam a felszínre. Valami ilyesmi történhetett vele is. Felszabadító és hihetetlenül erőt adó az, hogy a történetből a nő jól jön ki. Túlzás azt mondani, hogy happy end-del, de fontos, hogy nem veszett el, visszatalált önmagához és elkezdhet építkezni. A darab közben bennem csökkent a hit, hogy sikerülni fog neki. De sikerült, és ez adhat a nézőknek is katarzist az előadásban, és reményt a mindennapokban.
A Mély levegőt nagyon fontos előadásnak tartom. Pálos Hanna játéka lenyűgöző. Nagyot vállalt, csodálatosan teljesítette. A nehéz téma és az ábrázolt rögös életút ellenére időnként kifejezetten humoros, nagyon sok helyen ismerős-kikacsintós az előadás. Szerethető a humora, ismerősek a benne rejlő botlások, a kisiklások, az élet-döntések. A feszültség a párunkkal, a szülőkkel, önmagunk elvesztése, a piszkos kis kompromisszumaink megkötése, amik aztán csak rakódnak ránk az út során. Egy pontig. Mind-mind ismerős lesz.
A tartalom kiválósága mellett a forma is tetszetős. A színésznő az ábrázolásnak különleges formáját választotta, mely egyszerre ötletes és szemléltető, látványos és átélhető. Szerepe szerint is művész, így a választott forma egyszersmind zseniális.
Ami egyszerre felemelő és elgondolkodtató, hogy a kamaraterem nézői szinte már zavarba ejtően szűnni nem akaró vastapssal jutalmazták az előadást. Felemelő, hiszen ez az alkotói csapat befektetett munkájának őszinte és méltó elismerése. Elgondolkodtató ugyanakkor, hogy ennyi ember magára ismer egy kifejezetten nehéz, fájdalmas történetet látva. És talán épp a vége a felszabadító, ami sokaknak valós alternatívát, megoldást kínál. Az pedig ritka és nagy kincs egy ilyen zűrzavaros világban.
