Ha valakit, őt aztán tényleg nem kell senkinek bemutatni. Elég csak a vezetékneve első három betűjét beütni a Google-be, máris kidobja a nevét. A Família Kft.-vel robbant be a köztudatba, és a pályája azóta is töretlen. Nevéhez rengeteg humoros előadás, filmszerep, fellépés és műsor köthető, nem véletlen, hogy a vicces fiú skatulyába került. S bár kétség kívül jól áll neki ez a karakter, legutolsó bemutatójával egyértelműen igazolta, hogy fajsúlyosabb szerepekben is helytáll. Az Orlai Produkció Skorpió című előadása után beszélgettünk, a tavalyi évadban a Játékszín legjobb színészének járó Kránitz Lajos-díjjal kitüntetett Csonka Andrással.
Két nagyon izgalmas szereped volt az évad első felében, ráadásul az egyik olyan, amilyen szerepben téged még talán soha nem láthattunk.
Igen, a Skorpió című előadás tényleg kihívás volt, ezért is örültem nagyon. Szerintem sokan nem értették, de az jó, ha 33 évvel a főiskola elvégzése után még van rácsodálkozásra lehetőségük a nézőknek.
Nem zavart, hogy eddig a vicces fiú skatulyában voltál?
Én a skatulyáktól alapvetően nem félek, mert azt gondolom, hogy mindenki valamilyen skatulyában van, ha csinál valamit, ami nagy tömegek előtt zajlik. De ugyanakkor azt is jelenti, hogy történik veled valami, amiről az emberek tudnak. Nyilván az ember szereti ezeket a határokat tágítani, de hát hogy indult az én pályám? Egy szappanoperában ismert meg az ország, logikus, hogy azzal azonosítottak. Meg hát az én karakteres arcommal ez a főiskolán is valamennyire adott volt, hiába akartam én a vizsgán Capuletet játszani, olyan bársonysapka volt rajtam, hogy amikor mozogtam, ment velem az egész, és mindenki röhögött. Bármit csináltam a színpadon, az mindig vicces volt, vagy annak hatott. De ott van a másik skatulyám is, hogy sokat szerepeltem musicalekben, miközben prózai szakon végeztem. Ehhez képest volt olyan időszakom, amikor nem volt olyan szerepem, amiben ne énekeltem volna. Nem is tudom, hogy a pályámon egyértelműen volt-e olyan szerep, ami igazán drámai. Talán 91-ben A lepkegyűjtő, még a Família Kft. előtt, és az Illatszertár, de az is inkább vígjáték. Szóval igen, 33 év után a Skorpió minden szempontból kihívás volt nekem.
Máté Gábor rendezte a darabot, jól gondolom, hogy nem kereszteztétek korábban egymás útját?
Jól gondolod, tényleg nem! Nyár elején voltam Kadarkai Endrénél egy beszélgetésen, ami nagyon fontos volt számomra, és rengeteg visszajelzést kaptam utána. Éppen ültem az egyik előadásom tapsrendjére várva, amikor kaptam egy üzenetet, hogy Felhívhatlak? Máté Gábor. Először arra gondoltam, hogy biztosan egy másik Máté Gábor lesz, mert a Katona József Színház igazgatója kizárt, hogy velem akarna beszélni. Aztán kiderült, hogy ő az, és szintén látta ezt a beszélgetést, és ami abból számára kiszűrődött, amit ott elmondtam, az neki elég volt ahhoz, hogy szerepet ajánljon a Skorpióban. Nem castingra hívott, hanem felkért a szerepre. Nem tudom és nem is kérdeztem, hogy egyáltalán látott-e valaha bármelyik előadásban, hiszen pontosan tudom, hogy más közegben mozog.
De nemcsak a rendező volt számodra teljesen új, hanem a közeg is, hiszen az Orlai Produkcióval sem dolgoztál még eddig.
Valóban, sok tekintetben új volt a helyzet, és megmondom őszintén volt is bennem félsz az egésszel kapcsolatban. Hogy nehogy Máté Gábor azt gondolja, hogy bevásárolt velem. Neki is, a helyzetnek is és a kollégáknak is meg kellett felelni. Sok kérdőjel volt bennem, amúgy is minden egyes helyzettől tudok izgulni, ehhez nekem nem is kell akkora kihívás.
Mikor simult ki minden?
A bemutató után. Nagyon sokan voltak a szakmából is, olyanok is, akiket szeretek, és olyanok, akiket nem is nagyon ismerek. Az érdeklődés nyilván a darabnak szólt, de megkönnyebbülés volt, hogy engem se dobáltak meg. Utólag tudtam meg, hogy voltak, akik nem értették, hogy mit keresek én ott. De ez nem baj, az a jó, hogy engem ebben talán elfogadtak. És persze ez nem azt jelenti, hogy akkor mostantól csak komolyabb szerepeket játszok. Nyilván szeretnék sok mindent csinálni, és alapvetően megvan az én utam, de jó volt egy kicsit kimozdulni a megszokott helyzetből. A darabban például nagyon szabad szájúan beszélek, ami eddig nem igazán volt jellemző, az volt az egyik legnagyobb változás, hogy nem vicceskednem kellett. Ha most jött el ennek az ideje, akkor köszönöm szépen!
A Skorpió előtt pedig volt egy másik nagyobb volumenű bemutatód is, a Hölgyválasz.
Ha jobban belegondolsz, az sem feltétlenül vígjáték, abban is van mélység, és gondolkodnivaló. Abszolút jó volt az elmúlt fél évem, augusztus végétől december elejéig mindennap próbáltam. Majdnem összecsúszott a két bemutató, a táncokat pedig már augusztusban elkezdtük. Ez egyfelől nagyon klassz, mert én szabadúszó vagyok, nálam semmi sem biztos. Nem biztos az sem, hogy egyáltalán történik-e valami. Van, hogy több minden van egyszerre, de az is benne van a pakliban, hogy éppen semmi nincs, rapszodikus az egész életem. A Hölgyválasz azért volt érdekes, mert a 2000-es években nagyon sok embernek kedvence volt a film, én viszont csak nemrég láttam. Nem is értettem, hogy miért lát ebben fantáziát Bank Tamás (A Játékszín igazgatója – A szerk.), aki évek óta meg akarta szerezni a jogokat. Nekem a film nagyon egy síkon mozgott, inkább lírai, és nem igazán fogott meg. Szerencsére Szente Vajk, aki a színpadi adaptációt készítette, és az előadás rendezője, szabadkezet kapott, amellett természetesen, hogy a sztorinak stimmelnie kellett. Van benne líra, mélységek, vannak vicces jelenetek és rengeteg tánc, ami a filmben sokkal kevesebb volt. 17 éve nyertük meg Keleti Andival a Szombat esti láz című műsort, s bár utána egy ideig jártunk együtt fellépni, igazából a tánccipőt én már régen letettem, így ez is kicsit kihívás volt. Vajkkal ez a hetedik közös munkánk, így nyugodtan kijelenthetem, hogy ő sikert ad a kezedbe. Vígjátékot is nagyon jól ír, és a rendezései is mindig telitalálatok és közönségsikerek. És ez is milyen érdekes, hogy a Skorpióban is, és a Hölgyválaszban is két olyan kolléganővel játszom, akikkel 30 éve találkoztam ugyanabban a darabban. A Grease-ban együtt játszottam Liptai Klaudiával, és Ullmann Mónival is. 30 év után először, és most ismét. Ezek nagyon izgalmas találkozások!
Hogyan alakul a továbbiakban az évadod?
Lesz egy új darab a Játékszínben, amiről még sok konkrétumot nem tudok mondani, csak annyit, hogy Cseke Péter rendezi tavasszal. A két új darabot folyamatosan játsszuk, szerencsére szeretik a nézők, óriási az érdeklődés. De igyekszem egyensúlyt tartani, mert persze a színház az elsődleges, ha úgy vesszük, arról van papírom, de van az életemnek 25 éve egy másik síkja is: a zene. Amikor fellépni hívnak, akkor tudom, hogy nem verset mondani hívnak. Egyébként nekem ez sokkal nagyobb álmom volt, mint a színészet, vagy talán korábbi álom volt kamaszként. De ki ne akarna gyerekként rocksztár lenni, és arról álmodozni, hogy áll egy színpad közepén, és csápolnak a nézők? Imádtam a korszakot, a diszkózenét, de nem tettem semmit azért, hogy ez megvalósuljon.
Ehhez képest elég sikeres lett mindkét lemezed.
Volt a színház, mellette a zene kicsit elaludt, de a sorozat miatti népszerűségem nyitott kapukat jelentett a BMG Lemezkiadónál. Először új dalokra gondoltam, fel is kértem szerzőket, hogy írjanak nekem. Aztán meghívtak Friderikusz Sándor Váratlan vendég című műsorába, én voltam Schubert Éva meglepetésvendége. Éva apámmal együtt dolgozott, gyerekkorom óta ismertem, ő segített olyan anyagokat választani, amivel felvettek a főiskolára, ő ébresztett rá, hogy milyen karakterként érdemes próbálkoznom. Hálából róla írtam a diplomamunkámat, amit megcsináltattam gyönyörűen bőrkötéssel, és ezt vittem be neki az adásba. Ott kértek meg, hogy énekeljek neki egy dalt, ez volt a Valaki kell nekem is, ami a kedvence volt. Tulajdonképpen innen indult, mert a kiadó azt mondta, hogy miért nem egy olyan lemezt csinálunk, amin az én szememen keresztül a 60-as, 70-es, 80-as évek dalait hozzuk vissza. 300 bakelitem volt otthon, mindenem volt ez a világ, gondolhatod, hogy örültem! És itt jött a képbe ifj. Malek Miklós, akinek köszönhető, hogy ez a dolog ennyire sikeres lett. Ő dolgozott fel minden dalt az első két lemezemre.
Több zenei anyagod nem lesz?
Pont 20 éve jelent meg az utolsó. Most valami olyanban gondolkodok, amit csak a saját social media platformom követői kapnának meg, amit nem lehet kapni kereskedelmi forgalomban. Végülis, több mint félmillió követőm van, és aztán az anyagból talán lehetne csinálni egy koncertet is.
A közösségi oldalaidat te magad kezeled?
Igen. Posztolni tudok, tartalmat gyártani tudok, mást nem nagyon kell tudni hozzá, és szívesen is csinálom.
Nagyon sok helyre vagy köthető, melyik az a közeg, ahol igazán otthon vagy?
Mindenhol otthon vagyok, de persze sokszor felmerül, hogy minek tartom magamat? Nyilván színésznek, és elsődleges szakmai otthonom a Játékszín. De a többi hely is nagyon fontos, az egész életem úgy alakult, hogy mindig volt több kapaszkodóm. A Játékszín és az Orlai Produkció mellett játszom a Madáchban, és a Veres1 Színházban is. 11 évig vezettem az RTL reggeli műsorát, de mint színész-előadó sok helyen megjelenek. Miközben ma elég nehéz egy előadóművésznek a televízióban jelen lenni. Mert mit tudsz csinálni? Bokszolni már nem fogok, öreg vagyok, és soha nem ütheti meg senki a fejemet. Tánc kipipálva, és azt az élményt nem is szeretném lerombolni, és a főzés is kipipálva. Nem költözöm be sehova senkivel, a porckorongsérvemmel nem cipelek hátizsákot, nem eszem ebédre bogarakat, és hát más meg nagyon nincsen.
A szabadúszás a pályád kezdetén még nem volt divat, miért ezt az utat választottad?
Mert belekényszerültem. A főiskola után a Vidám Színpadra szerződtem, amiért meg is kaptam rendesen a magamét a suliban. Pesten akartam játszani, idős volt az apám, és a nagymamám, miattuk sem akartam vidékre menni, pedig nyilván sokkal több lehetőségem lett volna. Fél év telt el, amikor bekerültem a Família Kft.-be, akik jelezték, hogy ők nem alkalmazkodnak színházhoz, ezért fel kell bontanom a szerződést. Ezt nincs az a friss végzős, aki meg merné tenni, pláne akkoriban, de itt jött a képbe az én nagyon erős mentorom, akkori igazgatóm, Bodrogi Gyula, aki támogatott ebben. Ígéretet tett, hogy számíthatok rá, és tartotta is a szavát. Minden évben kaptam tőle feladatot, így jelen voltam a színházban is.
Kit tartasz még a mentorodnak?
A Színművészeti Főiskolán Szinetár Miklós volt az osztályfőnököm. Ahogy én látom a pályámat, a színházi közeget, a világot, abból sok minden belőle fakad. De talán akinek a legtöbbet köszönhetek, az Szurdi Miklós. Ő volt a Família Kft. főrendezője, zseniális pedagógus is volt, nála mindig azt éreztem, hogy jó tudok lenni. Elképesztő módon tudott terelni, és mindig nagyon jó helyzeteket teremtett, és a sorozat mellett több meghatározó színházi feladatomat is köszönhetem neki. Ő tett rá a zenei vonalra is, nagyon hálás vagyok neki.
Van még vágyad, vagy hiányérzeted?
Nagyon sok. Igazából szerintem ez alkati adottság, hogy ki, mit hogyan dolgoz fel. Amikor sikerélményem volt, én abban soha nem tudtam fürdőzni. Nem az volt, hogy jaj, de jó, ezt megoldottam, és akkor elmúlik az összes szorongásom, az önbizalomhiányom. Dehogy!
33 év után is van önbizalomhiányod?
Abszolút! Teljes kétségeim vannak, le tudok ásni az alkalmasságom legmélyebb alapjaihoz. És ez nekem a legnagyobb gond, magamnak okozom a legtöbb problémát ezzel. Van egy része, aminek így is kell maradnia. Egészséges szinten persze, de hát kinek mi az egészséges? Bodrogi mondta mindig, hogyha a színpadra lépés előtt nincs benned valamilyen izgalom vagy drukk, akkor hagyd abba a pályát. Nem lehet másképp! Téthelyzet nélkül ez nem működik. Legalábbis nálam nem, én az a véglet vagyok, aki túlizgulja, és szerintem ez kicsit blokkol is. Ennyi stressz után az is csoda, hogy élek! De visszatérve az előző kérdésedhez, nem emésztő hiányérzetem van, nem rágódok ilyeneken napi szinten. De például soha nem szerepeltem mozifilmben. Mozivásznon még nem láttam magamat, aminek nyilván köze van a már említett skatulyáimhoz.
Lehet, hogy a mozifilm kimaradt, de azért ez a 33 év elég töretlen volt. Kellett ahhoz szerencse is, hogy semmilyen megingás nem volt a pályádon?
Szerintem hit kérdése, hogy a szerencsében hiszünk-e. Én jobban hiszek az eleve elrendelt dolgokban, hogy valahol meg van írva nagyvonalakban az út, amit be kell járnod. 91-ben barátkoztam össze egy sráccal, akinek az anyukája a Vidám Színpadon volt büfés, és aki nyáron Réz Andráshoz járt kurzusokra. Elkísértem, találkoztam Réz Andrással, akit nem ismertem addig, de mondtam neki, hogy most végeztem a főiskolán. Ő volt a Família Kft. művészeti vezetője, és javasolta, hogy adjak le egy fotót meg pár sort magamról, bekerülhetek az adatbázisba. Miért is ne? Leadtam. Akkor most ez szerencse, vagy így kellett történnie? Persze, nevezhetjük szerencsének. Vagy mondjuk azt, hogy Faragó Topit kérték fel először erre a szerepre. De ő az Angyalbőrben sorozat sikere után inkább leszerződött Zalaegerszegre és ezt nem vállalta. Ha nem így dönt, akkor az én életem teljesen másképp alakul, és azt sem tudom, hogy hogy. Az viszont biztos, hogy teljesen máshol tartanék. Mi tud múlni egy ember döntésén! Amióta tudom, hogy talán csak ennyin múlt az én karrierem, ha találkozunk Topival, kezet csókolok neki.
Az ünnepekben dolgozol?
Mindig játszottam karácsonykor, most is fogok, és fellépéseim is lesznek.
Fogadalmat szoktál tenni az újévre?
Most már nem, inkább összefoglalom az évet és hálát adok. Sokat változtattam az életmódomon, ketyeg az óra, jobban kell figyelnem mindenre. Tudatosabb lettem az étkezésben, ügyelek a mozgásra, megértettem az összefüggéseket, hogy nem lehet hátradőlve otthon ülni. És persze hiúság is van ebben, szerintem egy színpadi embernek kötelessége tartani a formáját.
Mi az, ami kikapcsol, feltölt?
Az utazás az, ami teljesen kikapcsol, ahogy a szüleimtől megtanultam, ezt az élményt soha nem veheti el tőlem senki. Szeretem a filmeket, próbálok eljutni színházba is, de alapvetően jól érzem magam abban a nyugalomban otthon, amit megteremtettem magamnak. Nem élek nagy társsági életet, kicsit magamnak való lettem, és szeretek is egyedül lenni. Ettől függetlenül szeretek sodródni a dolgokkal, de nem vagyok hangadó, ezért is vagyok visszafogottabb az életben. Elég nekem a színpad által biztosított pörgés, és milyen jó lenne, ha ez örökké tartana.
